Nemrégiben egy régi vágyam teljesült, a Bodeni tóhoz látogattam el. Évek óta készültem rá, elolvastam, amit csak lehetett, végigböngésztem a térképet, mire odaértem, már szinte tudtam, melyik kanyarban, melyik sarkon mire számíthatok. Vártam, hogy végre saját szememmel láthassam azt, amit csak a könyvek lapjai meg a monitorom mutatott, érezzem a tó hajnali illatát, fröcsköljön rám a vize, üldögélhessek a köveken alkonyatkor.

Látni- és megnéznivalóból nem is volt hiány, ahogyan kóstolnivalóból sem.

Ki nem hagytam volna a sváb konyha ikonikus finomságát, a Maultaschent!

Ez a népszerű, nagy becsben tartott ételkülönlegesség a svábok lakta vidékeken hagyományos böjti étel volt, de ma már átnyúlik határokon, kötődnek hozzá hagyományok és rekordok, egész évben készítik és fogyasztják otthon és az éttermekben.

Úgy tartják, egy Jakob névre hallgató szerzetes találta ki a Maultaschent, mégpedig a 15. század környékén, egy kolostorban, Maulbronnban – innen ered a neve.

A legenda szerint nagyböjtben éppen növénygyűjtésről tartott hazafelé, amikor rátalált egy zsák húsra, amelyet egy tolvaj menekülés közben veszített el. Bár nagyböjtben tilos volt a hús, de Jákob nem akarta az értékes élelmet pazarolni. A maulbronni kolostor honlapján olvashatjuk, hogy miközben a szerzetes a nagycsütörtöki ebédet készítette, kipattant a fejéből a mentő ötlet. A húst apróra darabolta, összekeverte a zöldségekkel.

Bűntudattól gyötörve a keveréket tésztába göngyölte, hogy elrejtse a húst Isten és testvérek szemei elől.

Konstanzban nekem úgy mesélték, hogy ez a dolog éppen a konstanzi zsinat alatt esett meg a városban, ahol a keresztény világ fontos fői tanácskoztak hosszú időn át. Tehát a gyomor örömei a böjt megszegését, vagy az Úr megtévesztését vonták maguk után? Ezek szerint igen, viszont az utókor hálás lehet ezeknek a csalóknak kikiáltott egyházi személyeknek, akik egy ilyen jóízű finomságot hagytak ránk, voltak bármelyik kolostorban is.

„A kolostorok nemcsak ahogyan ma látjuk őket, a szemlélődés spirituális helyszínei, hanem hosszú időn át az innováció és az étkezési kultúra központjai is voltak. Az ilyen ételek azért fejlődhettek ott, mert a források mellett ott volt a kulináris reflexió is, és, ezzel együtt az ételek módosításának, megváltoztatásának, fejlesztésének ismerete is” – állítja dr. Daniel Kofahl táplálkozás-pszichológus.

„A nagyböjt hagyományosan nem jelentett további hiányt, hiszen az év olyan időszakára esett, amikor amúgy is kevés volt. Néhány történet beszámol a rugalmas határokról és szabályokról. A 40 napos böjti időszakban tilos volt a négylábú állatokat fogyasztani, a halat viszont megengedettnek tekintették. A konstanzi zsinat halként határozott meg mindent, ami vízben él. A kolostorkonyhák éltek is a lehetőséggel: böjt idején hódok és vidrák is kerültek a fazékba. A vízbe fulladt disznóból vagy madárból vízi lény lett, hiszen ugyanazon napon teremtette őket Isten. Elegendő volt a feldarabolt húst halformára rendezni a tányéron” – szólnak a további érdekes gasztrotörténeti adalékok.

Ezt a receptet Borbás Marcsi így készítette el:

Maultasche

Borbás Marcsi receptje

Végül is a lényeg, hogy egy húsos-zöldséges töltelék került Isten szeme elől a tésztacsomagokba, hogy aztán azok húslevesben reszketve, vagy kifőzve és burgonyasalátával, vagy jellegzetes tojásos ételként kerüljenek a hagyománykövetők és a kíváncsi ínyencek asztalára.

A sváb Maultaschent olykor együtt említik a térségből származó ismert történelmi személyiségekkel és jelentős találmányokkal, jelen van a sváb irodalomban, a népszokásokban.

Minden ősszel Freiberg am Neckar ad otthont a hagyományos „Maultasche” fesztiválnak, Baiersbronn községben „Maultasche”-királynőt” is választanak. Mindebből következik, hogy az idegenforgalomban betöltött szerepe is óriási – magam ugyan nem ezért utaztam a Bodeni tóhoz, de ki nem hagyhattam. Bakancslistámra felkerült a Maultasche-útvonal, amely Bad Urach történelmi városka körül vezeti végig az érdeklődőket, felfedezésre váró, ígéretesen gyönyörű tájakon, és gasztronómiai extrákkal csábít.

Ma már minden valamire való hentesüzletben vagy szupermarketben is vásárolhatunk konyhakész Maultaschent Németország svábok lakta vidékein. A helyi éttermek kínálatában mindenhol megtaláljuk. Ott lehet a jó húslevesben, mint levesbetét, de egy ilyen leves olyan laktató, hogy akár főételnek is beillik. Főételként lehet klasszikus, húsos-spenótos töltelékkel, gyönge burgonyasaláta társaságában. Kínálják vegetáriánus változatban, vagy tejszínes-rókagombás mártásban.

És persze sorra születnek a Maultaschen-újragondolások: currymártásban, akár friss almaszeletekkel és tejszínes-Calvados-os mártással, vagy sajttal a tetején megsütve.

Hiszen az innováció ugyanúgy folytatódik, ahogyan azt a kolostorokban pár száz éve elkezdték.

Egy ilyen hosszú hagyományokkal rendelkező étel nem lehet meg rekordok nélkül sem. 1982-ben például egy Maulbronn községből való fogadós huszonkét perc alatt 1134 darab Maultaschent készített el, ezzel felülmúlva ezzel az addigi rekordot, amit egy stuttgarti hentes tartott. 2000-ben került be harmadszor a Guiness rekordok könyvébe a sváb Maultaschen, akkor alkotta meg a legnagyobbat egy vállalkozó kedvű, baiersbronni szakács. Lepipálva ezzel előző kihívóit, akik szintén dicséretre méltó teljesítménnyel dicsekedhetnek.

Mondhatnánk azt, hogy a Maultaschen olyan, mint más népek töltött tésztái, hiszen bármerre nézünk a világban, mindenhol rejtettek valamit a tésztacsomagokba.

A mi derelyénkben szilvalekvár lapul, szép nevet is adtunk neki: barátfüle. A szlovák pirochkyban brindza. Az olasz ravioli számos töltelékkel készül, az ázsiai Wan-tan szintén. Ami összeköti és egyben szét is választja ezeket a nemzeti tésztaételeket, az a hozzáadott érték, ami egyben a nemzeti identitás részévé tehet egy-egy gasztronómiai csemegét.

A Maultaschent eredet-megjelöléssel védi az Európai Unió, a sváb kultúra részének tekintik.

Bármelyik legenda is az igaz, a Maultaschen jóízű, még akkor is, ha Isten nem láthatja, pontosan mi van benne. A szerzetesek története pedig jó alapot ad egy kiadós asztali beszélgetéshez, újabb és újabb úticélok felfedezéséhez. Mert sokszor a gyomor jelöli ki az irányt, és azt kényeztetheti később az utazó beszámolója is.

Nyitókép: Pixabay / Th. G.