A kiásott gödörtől az előmelegített ülőkéig – egy kis vécétörténelem

Kult

A kiásott gödörtől az előmelegített ülőkéig – egy kis vécétörténelem

Az egyik leggyakrabban látogatott hely, mégsem illik róla beszélni. Pedig fontos része az életünknek, ráadásul az emberi civilizáció, az emberi higiénia kialakulásának egyik legfontosabb állomása. Mi azonban most górcső alá vesszük a vécétörténelmet.

Mosdó, toalett, illemhely, vécé vagy budi. Rengeteg módon emlegetjük, az alkalomhoz illően, pedig bárhogy is nevezzük, úgyis mindenki pontosan tudja, miért keressük a mellékhelyiséget. De nemcsak a hétköznapi használatban vagyunk ilyen szemérmesek, állítólag a történetírásban sem fektettek nagy hangsúlyt a vécének. Ennek köszönhetően pedig meglehetősen kevés dokumentáció maradt fenn arról, hogyan végezték a dolgukat az emberek réges-régen, és pontosan hogyan jutottunk el a mai helyzetig.

Nomád körülmények és az ókori helyzet

Nem nehéz kitalálni, hogy amíg az emberek vándoroltak, nem volt állandó lakhelyük, addig a dolgukat is oda végezték, ahová éppen tudták. Ez akkor változott meg, amikor elkezdtek kőházakat építeni – ekkor ugyanis már ki tudtak jelölni egy helyet a kis- és nagydolog számára. Használtak erre gödröket, vagy éppen egy külön helyiséget építettek, ahová „kimehettek”. A Bibliában például az olvasható: „A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled.” Az ókori Görögországban és Egyiptomban elterjedt az árnyékszék – egy külön helyiséget építettek a házukhoz fából egy fa alá, az árnyékba.

Indiában állítólag olyan lefolyókat és elvezetőrendszereket építettek ki már az időszámításunk előtti 2500 körül, ami valószínűleg a legfejlettebb volt a maga idejében. De az arabok is kialakították a saját csatornarendszerüket és árnyékszékeket is használtak. A héberek pedig a településtől másfél kilométerre építették az illemhelyeket fából, tetővel. A róluk szóló források szerint rendszeresen kezet is mostak a dolguk elvégzése után.

Az a bizonyos sötét középkor

Nem véletlenül kapta a „sötét” jelzőt ez az időszak, hiszen a városi élet hanyatlása jellemzi. Amíg az ókor nagyvárosaiban Ázsiától a Római Birodalomig csatornarendszerek vezették el a keletkező szennyvizet, addig a középkor városai ebben a tekintetben hatalmas visszalépést mutattak. Az első középkori illemhely 820-ban készült egy kolostorban. A 13. században az volt állítólag az egyik szokás, hogy a városfalon létrehozott réseken keresztül öntötték ki a vizeletet és a székletet, ami addig gyűlt annak a tövében, amíg el nem szállították onnan.

Ugyancsak a középkori városokra jellemző, hogy az utak szélén vagy közepén árkok húzódtak, amelyeknek egyrészt az volt a feladatuk, hogy elvezessék az esővizet, másrészt a polgárok ide öntötték a szennyvizet, ürüléket, szilárd hulladékot, amit aztán a sorsára hagytak. A folyók és patakok, illetve a belőlük kivezető csatornák is hasonló célt szolgáltak, a hidakon pedig nyilvános árnyékszékek sorjáztak, a „nagy dolgok” innen egyenesen a vízbe pottyantak. De a nemesség sem tudott mit kezdeni a helyzettel: talán nem túlzás azt mondani, indokolatlanul sokáig ragaszkodtak a bilihez – még az ebédlőbe is magukkal vitték és ott egy kis szekrénybe rejtették.

Éljen az angolvécé!

Az újkorban hatalmas változást jelentett, amikor 1589-ben az angliai Stepney-ből származó költő és polihisztor, Sir John Harington megalkotta a lehajtható fedelű, vízöblítős illemhelyet, amit három év múlva maga I. Erzsébet is megtekintett és olyan nagyra tartott, hogy beszereltetett egyet a palotájába is. A Water Closet (röviden WC) elterjedése azonban majdnem a 19. század végéig váratott magára. A WC ugyanis csak az 1880-as években került ki a tömegpiacra.

Tartottuk az iramot: a 20. század elején már Magyarországon is széles körben elérhetővé vált a vécé. Ráadásul már 1914-ben létezett és használatban is volt a fal mögé épített tartály, amelyet gombnyomással lehetett működésbe hozni. Ekkoriban a bidé is ismert eszköz volt. S bár a két világháború kissé visszavetette a fejlődést, a háborúk után újból nekilendült a terjedése, majd az 1960-as években Nyugat-Európában az egyre inkább kialakuló környezettudatosság (az ivóvíz pazarlására vagy a szennyvíz kezelésére vonatkozóan) hatására az alternatív változatok is megjelentek.

Számítógépes és automatizált rendszerek

Az idő előrehaladtával az illemhelynek rengeteg változata valósult meg. Léteznek például mobil, guggolós, high-tech, kémiai, komposztáló és egyéb ökováltozatok. Bevetették a rendelkezésre álló csúcstechnológiát is annak érdekében, hogy minél higiénikusabban és környezetkímélőbben végezhessük a dolgunkat. De már előmelegített ülőkével és más, a kényelmet és komfortot kiszolgáló újításokkal is egyre sűrűbben találkozhatunk.

Tényleg nagy dolog

Hosszú út vezetett ahhoz a higiénéhez és kényelemhez, amit manapság tapasztalhatunk, amikor kimegyünk a mellékhelyiségbe elvégezni a dolgunkat. S mindezt talán nem is értékeljük egészen addig, amíg olyan helyzetbe nem kerülünk – például kempingezés közben –, hogy nélkülöznünk kellene a tisztaságot és a komfortot.

 

Már követem az oldalt

X