A kiásott gödörtől az előmelegített ülőkéig – egy kis vécétörténelem

Mosdó, toalett, illemhely, vécé vagy budi. Rengeteg módon emlegetjük, az alkalomhoz illően, pedig bárhogy is nevezzük, úgyis mindenki pontosan tudja, miért keressük a mellékhelyiséget. De nemcsak a hétköznapi használatban vagyunk ilyen szemérmesek, állítólag a történetírásban sem fektettek nagy hangsúlyt a vécének. Ennek köszönhetően pedig meglehetősen kevés dokumentáció maradt fenn arról, hogyan végezték a dolgukat az emberek réges-régen, és pontosan hogyan jutottunk el a mai helyzetig.

Nomád körülmények és az ókori helyzet

Nem nehéz kitalálni, hogy amíg az emberek vándoroltak, nem volt állandó lakhelyük, addig a dolgukat is oda végezték, ahová éppen tudták. Ez akkor változott meg, amikor elkezdtek kőházakat építeni – ekkor ugyanis már ki tudtak jelölni egy helyet a kis- és nagydolog számára. Használtak erre gödröket, vagy éppen egy külön helyiséget építettek, ahová „kimehettek”. A Bibliában például az olvasható: „A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled.” Az ókori Görögországban és Egyiptomban elterjedt az árnyékszék – egy külön helyiséget építettek a házukhoz fából egy fa alá, az árnyékba.

Indiában állítólag olyan lefolyókat és elvezetőrendszereket építettek ki már az időszámításunk előtti 2500 körül, ami valószínűleg a legfejlettebb volt a maga idejében. De az arabok is kialakították a saját csatornarendszerüket és árnyékszékeket is használtak. A héberek pedig a településtől másfél kilométerre építették az illemhelyeket fából, tetővel. A róluk szóló források szerint rendszeresen kezet is mostak a dolguk elvégzése után.

Az a bizonyos sötét középkor

Nem véletlenül kapta a „sötét” jelzőt ez az időszak, hiszen a városi élet hanyatlása jellemzi. Amíg az ókor nagyvárosaiban Ázsiától a Római Birodalomig csatornarendszerek vezették el a keletkező szennyvizet, addig a középkor városai ebben a tekintetben hatalmas visszalépést mutattak. Az első középkori illemhely 820-ban készült egy kolostorban. A 13. században az volt állítólag az egyik szokás, hogy a városfalon létrehozott réseken keresztül öntötték ki a vizeletet és a székletet, ami addig gyűlt annak a tövében, amíg el nem szállították onnan.

Ugyancsak a középkori városokra jellemző, hogy az utak szélén vagy közepén árkok húzódtak, amelyeknek egyrészt az volt a feladatuk, hogy elvezessék az esővizet, másrészt a polgárok ide öntötték a szennyvizet, ürüléket, szilárd hulladékot, amit aztán a sorsára hagytak. A folyók és patakok, illetve a belőlük kivezető csatornák is hasonló célt szolgáltak, a hidakon pedig nyilvános árnyékszékek sorjáztak, a „nagy dolgok” innen egyenesen a vízbe pottyantak. De a nemesség sem tudott mit kezdeni a helyzettel: talán nem túlzás azt mondani, indokolatlanul sokáig ragaszkodtak a bilihez – még az ebédlőbe is magukkal vitték és ott egy kis szekrénybe rejtették.

Éljen az angolvécé!

Az újkorban hatalmas változást jelentett, amikor 1589-ben az angliai Stepney-ből származó költő és polihisztor, Sir John Harington megalkotta a lehajtható fedelű, vízöblítős illemhelyet, amit három év múlva maga I. Erzsébet is megtekintett és olyan nagyra tartott, hogy beszereltetett egyet a palotájába is. A Water Closet (röviden WC) elterjedése azonban majdnem a 19. század végéig váratott magára. A WC ugyanis csak az 1880-as években került ki a tömegpiacra.

Tartottuk az iramot: a 20. század elején már Magyarországon is széles körben elérhetővé vált a vécé. Ráadásul már 1914-ben létezett és használatban is volt a fal mögé épített tartály, amelyet gombnyomással lehetett működésbe hozni. Ekkoriban a bidé is ismert eszköz volt. S bár a két világháború kissé visszavetette a fejlődést, a háborúk után újból nekilendült a terjedése, majd az 1960-as években Nyugat-Európában az egyre inkább kialakuló környezettudatosság (az ivóvíz pazarlására vagy a szennyvíz kezelésére vonatkozóan) hatására az alternatív változatok is megjelentek.

Számítógépes és automatizált rendszerek

Az idő előrehaladtával az illemhelynek rengeteg változata valósult meg. Léteznek például mobil, guggolós, high-tech, kémiai, komposztáló és egyéb ökováltozatok. Bevetették a rendelkezésre álló csúcstechnológiát is annak érdekében, hogy minél higiénikusabban és környezetkímélőbben végezhessük a dolgunkat. De már előmelegített ülőkével és más, a kényelmet és komfortot kiszolgáló újításokkal is egyre sűrűbben találkozhatunk.

Tényleg nagy dolog

Hosszú út vezetett ahhoz a higiénéhez és kényelemhez, amit manapság tapasztalhatunk, amikor kimegyünk a mellékhelyiségbe elvégezni a dolgunkat. S mindezt talán nem is értékeljük egészen addig, amíg olyan helyzetbe nem kerülünk – például kempingezés közben –, hogy nélkülöznünk kellene a tisztaságot és a komfortot.