Egészség

Higiéniás tévhitek: tényleg jobb félni, mint megijedni?

Hajlamosak vagyunk olykor túlzásba vinni a tisztálkodást, vagy épp ellenkezően, egyes higiénés szabályokat félvállról venni. Én inkább az előző csoportba tartozom, s ha olykor fel is hívják a figyelmemet, hogy túl óvatos vagyok, nem mindig sikerül belátnom, hogy visszavehetnék egyik-másik szokásomból. Van azonban olyan, amiből sosem engedek. 

„Nem lesz attól semmi bajod”, „annyi kosz kell” – néhány mondat a gyerekkoromból, amit az édesanyámtól rendszeresen hallottam. Sokszor volt piszkos a kezünk, és bár a mai napig imádok mezítláb járkálni nyaranta kint, az udvaron, mégis valahogy hozzászoktam a fokozott tisztasághoz. Szeretnék magamra úgy gondolni, mint aki észszerűen odafigyel a személyes higiéniára, s a lehetőségekhez képest a legoptimálisabban jár el, mégis olykor azon kapom magam, hogy talán túlzásba is esek. 

Különböző szokásaink vannak, mindenki másképp érzi jól magát, más okoz komfortérzetet és nyugalmat a számunkra, aztán hallunk ezt-azt a tévében, olvasunk egy cikket az interneten, és elgondolkozunk, vajon jól csináljuk vagy változtatnunk kellene? Parázás helyett tisztázzuk, amit lehet. 

A nyilvános vécék fertőzőek

Kizárt dolog, hogy valaha is nyugodt lélekkel leüljek egy bevásárlóközpont vagy bármilyen más nyilvános illemhely vécédeszkájára, 

de még arra is kínosan odafigyelek, hogy nehogy a ruhám hozzáérjen az ülőkéhez, vagy egyáltalán bármihez.

Pedig állítólag igen kicsi az esélye, hogy bárki is elkapjon valamilyen betegséget ezekben a mosdókban. Bár sokszor valóban nem tiszták a vécék, baktériumok vannak benne és rajta, mégis olyan rövid idő alatt elvégezzük a dolgunkat, hogy ezeknek a mikrobáknak állítólag nincs idejük ezalatt a kerámia felületről a bőrünkre „vándorolni”. Igaz vagy sem, én inkább nem kockáztatom meg…

Minden nap kell zuhanyozni

Általános norma, hogy minden nap reggel vagy este letusolunk. Lemossuk magunkról a szennyeződéseket. Ugyanakkor nem baj, ha néha kimarad egy-egy nap: a túl gyakori zuhanyzás kiszáríthatja a bőrünket, a túl gyakori hajmosás pedig a hajunkat. Ráadásul a szappannal és tusfürdővel eltávolíthatjuk a bőrünk természetes védőrendszerének számító zsíros réteget, és az immunrendszerünket támogató „jó” baktériumokat. Persze mindenki máshogy érzi jól magát, én kifejezetten szeretek tusolni, de jó tudni, hogyha valamiért mégis kimarad néhány nap, akkor sem dől össze a világ!

Csak a fogaink miatt fontos a fogmosás

Évente legalább egyszer elmegyek a fogorvoshoz, hogy ellenőrizze a fogaimat, és ha valamit talál (fogkő, esetleg szuvas fog), akkor azt minél gyorsabban csinálja meg. Jobb megelőzni a komolyabb bajt – ezért is fontos, hogy minden nap alaposan mossuk meg a fogainkat, és fogselymezzünk is, azon a pár plusz percen nem múlik.

Sokan azonban csak legyintenek erre: csak akkor mennek fogorvoshoz, amikor már komolyabb problémát észlelnek, s az sem okoz gondot egyeseknek, ha olykor-olykor kimarad a fogmosás. Nos, van egy rossz hírünk!

A szájhigiéné ugyanis nemcsak a szájüreg és a fogak egészsége miatt fontos.

Elhanyagolása akár szívproblémákhoz, cukorbetegség vagy csontritkulás kialakulásához is vezethet, valamint fokozhatja az Alzheimer-kór kockázatát is.

Ugyanakkor szintén tévhit, hogy rossz lehelet csak akkor alakulhat ki, ha valaki nem foglalkozik megfelelően a fogai ápolásával, hiszen a kellemetlen szájszag a szájüreg megbetegedésein túl akár emésztési- vagy anyagcsere-problémákra is utalhat.

A zsíros bőrt nem kell/nem szabad hidratálni

Sokáig én is abban a hitben éltem, hogy a zsíros, pattanásosodásra hajlamos bőrömet nem kell hidratálni – minek is tenném, hiszen alig győztem leszárítani az itt-ott kellemetlenkedő, piros pöttyöket. Idővel azonban megtapasztaltam, majd olvastam is róla, hogy bizony a zsíros bőrnek is szüksége van a megfelelő hidratálásra. Sőt, ha túl szárazzá válik, még fokozottabban zsírosodhat. Tehát egy könnyebb hidratáló krém akár a faggyúmirigyek működését is mérsékelheti.

Nyitókép: Curology/Unsplash

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X