Kult

A csendes gyilkos nyomában: 4 film az AIDS-ről

1981 óta tartják a nemzetközi AIDS-világnapot december elsején, melynek célja, hogy gyarapítsa az emberek ismereteit a lappangó, lassú lefolyású, halálos végkimenetelű betegségről. Most négy filmes alkotást hoztam, amelyek a 70-es, 80-as évek csendes gyilkosát hallhatóvá teszik.

Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amit az immunrendszer leépülésért felelős HIV-vírus okoz. Testnedvek útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használata során, de egy HIV-fertőzött anya méhen belül, szülés és szoptatás során is megfertőzheti gyermekét.

Ha a szervezetbe bekerült a HIV-vírus, lappangva bújik meg, a tünetmentes időszak akár 10-15 évre is kitolódhat. Csendes gyilkosnak is hívják a halálos kórt, hiszen a fertőzöttek tudtuk nélkül adhatják tovább a vírust, mely csak szűréssel mutatható ki.

A tünetmentes időszakot a HIV-vírus végstádiuma, azaz a halálos kimenetelű AIDS-stádium követi, melynek átlagos időtartama fél évtől két évig terjed. Ebben az állapotban a szervezet már teljesen elvesztette az ellenállóképességét, az immunrendszer pedig romokban hever, szó szerint „fejet hajt” a vírus előtt, nem tud védekezni a kórokozókkal, fertőzésekkel szemben. A nyirokcsomók megnagyobbodnak, tartós láz, fáradékonyság, krónikus hasmenés is megfigyelhető például a betegen, valamint testsúlycsökkenés, éjszakai izzadás, bélbántalmak, visszatérő gombás hüvelygyulladás, tüdőgyulladás, Kaposi-szarkóma és HPV-szemölcsök is. Az AIDS-stádiumban különböző fertőzések, daganatok alakulhatnak ki, de egy ártalmatlan fertőzés is könnyen halálos végkimenetelűvé válhat. A HIV-fertőzöttek halálát tehát nem a HIV-fertőzés, hanem az általa okozott immunkárosodás egyik következménye, egy új fertőzés vagy egy daganat okozza.

És a zenekar játszik tovább... (1993)

A Roger Spottiswoode rendezésében készült filmben időrendi sorrendben, 1976-tól 1985-ig követhetjük végig az AIDS azonosításáig vezető kacskaringós utat és az azzal kapcsolatos eseményeket. Az archív híradófelvételek mellett éles társadalomkritikát is láthatunk: ha a politikusok szembe mertek volna nézni az égető problémával és beszéltek volna a betegség létezéséről, vajon a terjedés üteme mérsékeltebb lett volna? A film zárójelenete emléket állít az áldozatoknak, valamint tiszteleg azok előtt is, akiknek rengeteget köszönhetünk az AIDS elleni küzdelemben.

Philadelphia – Az érinthetetlen (1993)

A Philadelphia c. film lerántotta a leplet a tévhitekről, széles körben kihirdetve az igazságot: az AIDS nem csak a homoszexuális emberek betegsége. Az AIDS ezzel a filmmel lépett ki a „velem soha”, „úgyis csak a homoszexuálisokat érinti”, „velem ez nem történhet meg” fantazmagóriák sorából, szemünk elé tárva a tényt, hogy kábítószer-fogyasztókra, vérátömlesztésben részesült betegekre, átlagos szexuális életet élő személyekre is lecsaphat.

A Philadelphia c. film Andrew Beckett homoszexuális ügyvédről szól (Tom Hanks), akit a megjelenő szarkómás sebhely „lebuktat” a munkaadói előtt, a szó legszorosabb értelmében homlokára írva a tényt: AIDS-beteg. A munkaadók azonnali hatállyal elbocsátják az ügyvédet, amire válaszként Andrew a homoszexuálisok diszkriminációjára hivatkozva bíróságra viszi az ügyet Joe Miller (Denzel Washington) tévés ügyvéd pártfogásában.

Mielőtt meghaltam (2013)

1985-ben a villanyszerelőként és rodeósként tevékenykedő Ront (Matthew McConaughey) áramütésként éri HIV-fertőzésének híre. Mivel az AIDS végstádiumánál tartott, harminc napot jósoltak neki az orvosok. Példaértékű fejlődéstörténetet követhetünk végig a kétórás játékidővel bíró filmben, ahol az öntörvényű, eleinte szélsőséges nézeteket valló, az AIDS-et a „buzik és drogosok” betegségének tartó Ron végül azokkal szövetkezik, akiket egész élete során megvetésben részesített. Igaz történet ihlette a filmet, Matthew McConaughey átalakulását pedig Oscar-díjjal is jutalmazták – nem túlzok, ha azt mondom, a film zsigerekig hatol.

120 dobbanás percenként (2017)

A 120 dobbanás percenként a kilencvenes évek elején játszódik, amikor már hosszú évek óta, lappangva szedte áldozatait az AIDS. A francia filmet a való élet, az AIDS-aktivisták tevékenységei ihlették, akik éjt nappallá téve harcoltak a vírust érintő társadalmi közöny ellen. A közvélemény „észhez térítését” és az igazság terjesztését tűzték ki célul a kilencvenes évek elején – a 120 dobbanás percenként erről a folyamatról szól.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2018-ban 37,9 millió HIV-fertőzött élt világszerte. Manapság a gyógyszeres kezelések (kombinált antiretrovirális terápia) lassíthatják a HIV-fertőzés lefolyását, és akár évtizedeken át, 20-50 éven át megakadályozhatják az AIDS-végstádium kifejlődését. Azonban ha a kezelést csak az AIDS-végstádiumban kapja meg az illető, akkor a sokéves túlélés esélye drasztikusan csökken. A tudomány jelenlegi állása szerint még nem létezik olyan gyógymód, amely a vírust teljes kiirtásával a betegek végleges gyógyulását biztosítanák, ezért az óvintézkedések és szűrések fontossága megkérdőjelezhetetlen.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Ajánljuk még:

Auschwitz-Birkenau gyerekfejjel és negyven évvel később

Negyven éve, kislányként jártam először Auschwitz-Birkenauban, de most, ennyi év után visszatérve csak szaporodtak a kérdéseim. Vajon az idő értünk vagy ellenünk dolgozik? Vajon az emlékezetem csal, vagy az értelmezési keretek változtak meg? Vajon az akkori kislány, aki ma már a saját kislányának mutatta meg a múlt sötétkamráját, miért érzi úgy, mintha az emlékezésben valamitől meg akarnánk kímélni magunkat? Vajon jól értjük, mi dolgunk van a történelem örökségeivel? Bárcsak lennének igazi válaszaink!

 

Már követem az oldalt

X