„5000-nél is több hímes tojást számlál a gyűjteményem” – Fekete Ildikó hímestojás-festő népi iparművésszel beszélgettünk

Kult

„5000-nél is több hímes tojást számlál a gyűjteményem” – Fekete Ildikó hímestojás-festő népi iparművésszel beszélgettünk

Informatikusként dolgozó matematikus, aki civilben többek között Kézműves Remek Díjjal, Gránátalma Dííjjal és Junior Príma Díjjal is elismert hímestojás-festő népi iparművész, és munkáit nemcsak a Fejér megyei Értéktár őrzi, hanem tengerentúlon is ismertek és népszerűek az általa készített hímesek. Még csak a húszas éveiben járt, de már többet letett az asztalra a hímes tojások megismerése és népszerűsítése terén, mint sok néprajzos: magángyűjteménye túlszárnyalja a Néprajzi Múzeum tojásgyűjteményét, a Viasszal írt üzenet – A Kárpát-medence hímes tojásai című reprezentatív kiadványa pedig a szakma számára is hiánypótló forrásmunka. Jelenleg azon dolgozik, hogy interaktív térképre vigye térségünk hímeseit, és ez a vállalkozása már a Kárpát-haza határain is átnyúlik. Fekete Ildikóval otthonában, Alcsútdobozon beszélgettünk – néhány kosárnyi pazar hímes bűvöletében.

Termékeny szenvedély – azt hiszem, esetedben pontosan illik ez a kifejezés a tojásírásra, hiszen zavarbaejtően gazdag teljesítményt látunk mögötted fiatal korod ellenére. Ráadásul mindezt főállás mellett műveled. Honnan ered a hímesek iránti rajongásod? 

Gyermekkori szerelem, ami óvodás koromban kezdődött. Egy kézműves vásáron jártunk anyukámmal, ahol tojásírók is voltak, és nagyon boldogok voltunk, hogy nemcsak vásárolni lehetett a hímesekből, de a standnál ült egy idős néni, aki meg is mutatta a tojásírás menetét, majd válaszolt minden kérdésünkre. Nagyon kicsi voltam még, de minden apró részletre emlékszem, mert azonnal érdekelni kezdett: órákig álltunk és hallgattuk, néztük, ahogy a néni dolgozik, és meg is vásároltunk a tojásíráshoz szükséges minden eszközt, hogy majd itthon gyakoroljuk. Ez akkoriban még azt jelentette, hogy anyukám írókázott, én pedig álltam mellette, és mondtam, melyik mintát készítse, hány darabot kell meghímezni, és persze erős kritikával becsültem a végeredményt. Ha nem tetszett, megkértem, hogy kezdje elölről.

Nagyon sok éven keresztül ment ez így: minden húsvétkor apukám kifújt nekünk 100 tojást, mi pedig örömmel kezdtünk hozzá a díszítéshez. Jóval később – 10-12 éves koromban – mondta aztán anyukám, hogy most már elég nagy vagyok ahhoz, hogy magam hímezzem a tojásokat, és próbáljam meg. El is kezdtem, de nem voltam elégedett az eredménnyel, és közöltem, hogy nekem ez nem megy, inkább ráhagyom. Majd később, 16 éves koromban – nem is húsvét táján – egyik hétvégén megtaláltam az eszközöket, és gondoltam, megpróbálom ismét. Valahogy akkor már egyenesek lettek a vonalak, és ezen felbátorodva hozzáfogtam a következőhöz – ma már túlvagyok az ötezredik tojáson is. 

Fotó: Krisztics Barbara

Bőven a pályaválasztás előtti időkről beszéltünk eddig, de a korai dekorációs szenvedélyből természetesen adódott volna, hogy valamilyen művészeti irányban folytasd a tanulmányaidat. Miért a matematika szak mellett döntöttél?

Már általános iskolában matematika szakos osztályba jártam, de sokszor vettem részt jó eredményekkel versmondó versenyeken is. Tehát nem csak a matematika érdekelt, de azért tartottam ki ezen a vonalon aztán gimnáziumi és egyetemi szinten is, mert úgy éreztem, ezzel sok mindent lehet kezdeni az életben és a világban egyaránt. 

A matematikának és a tojásírásnak – egyáltalán a tojásnak mint geometriai formának – a látszat ellenére nagyon is sok kapcsolódási pontja van. Hogy mást ne mondjunk, mindkettőben alapelv a rend, a rendezettség, amelyben mintázatok jelennek meg.

A geometria nagyon erősen jelenik meg a tojásokon: szögfelezőket és oldalfelezőket használunk például egy-egy csillag megrajzolásához, és más motívumoknál is alapvető a geometrikus elrendezés. Még a látszólag nem geometrikus mintákhoz is rajzolunk segédvonalakat, hogy aztán pontosak tudjunk lenni az adott motívum kidolgozásában. Egyébként, hogy mennyire nem áll távol egymástól a két téma, arra nekem is van példám: tavaly meghívást kaptam New York-ba, és a New York-i Matematikai Múzeumban nyolc előadást tartottam –  akkora volt az érdeklődés, hogy még várólistára is feliratkoztak. Erre készülve gondoltam, hogy összefoglalom a tojások motívumai és a matematika közötti kapcsolatot, és bemutattam, hogy nemcsak geometriai vonatkozásokban vannak közös pontok a két terület között, de más matematikai problémákra is megoldást kínál a hímes tojásokon látható motívumrendszer. Például ilyen a csempézés problémaköre: egy adott motívummal hogyan lehet lefedni egy területet. Vannak ugyanis olyan minták, amelyeket, ha egymás mellé illesztünk – akárcsak a puzzle darabjait –, tökéletesen le tudunk fedni velük egy területet.

Csempék Fekete Ildikó hímesein – Fotó: Fekete IldikóThe Einstein Mad Hat Awards

Sőt, az egyik legértékesebb szakmai dicséretet is a tojásokon megmutatkozó matematikai probléma-ábrázolás kapcsán kaptad: a The Einstein Mad Hat Awards tavalyi nemzetközi versenyén az általad készített hímes tojásokat is elismerte a zsűri. Ez nyilván elég speciális megközelítése a hímes tojásoknak, és talán te sem ezzel a szemlélettel kezdtél ismerkedni a különböző tájegységek mintáival. Mely tájegység mintakincséhez nyúltál először, amikor saját tervezésű mintáidhoz kerestél inspirációt?

Először gyűjteni kezdtem a tojásokat, több tájegységről – először Sárközből –, és a saját gyűjtések alapján rekonstruáltam a különböző mintákat, majd ebből nőttek ki a saját mintáim. A technikai tudás magabiztos elsajátítás után valami többre is vágytam annál, hogy csak a szépen megírt tojásokban gyönyörködjek, és elkezdtem saját mintákat fejleszteni. A gyimesi mintakincs nagyon jó kiindulópont ehhez, hiszen rendkívül gazdag és változatos, nagyon szépen megmutatkozik a tojásokon a díszítés alaplogikája, tehát kezdők számára is támpontot nyújt a mintakészítéshez. Ráadásul egyszínű tojások, tehát csak piros festéket használnak, így a mintarajzolás is könnyebben nyomon követhető: az osztást készítik el először, segédvonalakkal, majd a vonalak közötti terekbe kerülnek a minták. Én ezekből a mintákból inspirálódva többszínű tojásokat is készítettem már: nagyon szeretem a piros-fekete-fehér színkombinációt. Ahhoz, hogy a többszínű tojás szép legyen, jól kell megtervezni az arányokat mintában és színben egyaránt: át kell gondolni például hogy legyen a pöttyözés, hogyan osszam be a felületet, hogy ne legyen túl fekete. Nem szeretem kétszer elkészíteni ugyanazt a mintát, tehát inkább újakat rajzolok, hogy minél változatosabb legyen a gyűjtemény.

Hogyan kezdtél hozzá a mintagyűjtéshez?

Még jóval a gyűjtés előtt már megrajzoltam a gyimesi mintakincset, a hozzáférhető szakirodalom alapján, majd, amikor hozzájutottam képeslapokhoz, amelyeken sárközi tojások voltak, elkezdtem jobban beleásni magam a kutatásba. Rá kellett jönnöm, hogy nincs egy olyan összefoglaló anyag, amihez nyúlni lehet a táji sajátosságok megismerésében, ezért, amikor Bátán nyílt egy kiállítás a sárközi tojásokból, lementem megnézni és gyűjteni kezdtem a sárközi anyagot. A Néprajzi Múzeumtól a helyi múzeumokig mindenhol utánanéztem, milyen anyag áll rendelkezésre, és mindenhonnan gyűjtöttem mintákat, tojásokat egyaránt. A gyűjtött minták alapján pedig itthon elkészítettem a tojást, és bekerült a gyűjteményembe. 

Egy térképet is böngészhetünk az oldaladon. Ebből kiderül, melyik tájegységen milyen mintákat használtak, és ezen a térképen már nem csak magyar anyag van. A külföldi anyag honnan származik?

Magánemberekhez Magyarországon is nehezebben lehet már elmenni gyűjteni, ezért a magyar anyag nagy része múzeumokból való, de az internet is jó információs bázis: a külföldi mintakincsem legnagyobb része internetes forrásokból származik. Ezek lehetnek akár aukciós oldalak, ahol régi képeslapokat árulnak – gyönyörű régi képeslapokat szereztem így –, és ezáltal gyönyörű mintákat is. Emellett több Facebook-csoportba is regisztráltam, és szerencsére külföldön sokkal inkább él az a gyakorlat, hogy elkészítenek egy hímest – vagy bármi más kézműves alkotást –, majd publikálják az interneten, tehát ez is remek forrás. Nagyon sok anyag van az interneten, csak persze tudni kell, hogy éppen mit látunk, mert az nem mindig van feltüntetve, sok esetben még rossz is az elnevezés, amit odaírnak. Tehát figyelni kell, hogy biztosan azt gyűjtsem be, amit én be szeretnék, és ami valóban ahhoz a faluhoz vagy ahhoz a tájegységhez tartozó minta.

Hogy kell elképzelni a magángyűjteményed?

5000-nél is több hímes tojást számlál a gyűjteményem. Dobozokban tárolom, rendszerezve, és amikor kiállításra vagy bemutatóra készülök, ebből válogatok.

Vagyis lényegesen több, mint a Néprajzi Múzeumnak, amelynek gyűjteménye 3700 darab körül lehet.

A Néprajzi Múzeumnak nagyon értékes gyűjteménye van, hiszen például Hont megyei anyagot eddig csak ott találtam, és a saját Hont megyei tojásaimat is azok alapján rekonstruáltam. Lemásoltam a mintákat, otthon pedig elkészítettem őket, újraalkottam a Hont megyei tojásokat, amelyeket már nem találtam meg a terepen. Erre például nagyon büszke vagyok, mert egy veszendőbe menő értéket sikerült megmenteni. A Hont megyei tojások is bekerültek a könyvembe, és ma már nemcsak én vagyok az egyetlen, aki ezeket készíti.

Világos, hogy nemcsak gyűjtési, de rendszerezési igényed is rendkívül erős. Hogyan fogsz hozzá egy új tájegység hímeseinek feldolgozásához?

Amikor olyan tájegységgel kezdek foglalkozni, amivel korábban nem, akkor a gyűjtés feldolgozásával kezdem a minták megismerését, rendszerezését, majd rekonstruálását. A begyűjtött fotók és képeslapok, leírások és a hozzáférhető szakirodalom alapján megnézem, milyen hasonlóságok alapján lehet az egyes mintákat az adott tájegységhez sorolni. Amikor elkezdem ezeket a mintákat ténylegesen lemásolni és ugyanazokat az elemeket használni, akkor általában a tizedik tojás után már kialakul bennem az a kép, hogy például mitől sárközi a sárközi. Mik azok az elemek, amiket majd ha nem másolok, hanem magamtól fogok valamit elkészíteni, akkor mindenképpen tegyek bele, mert azáltal lehet majd sárközi feldolgozásnak nevezni az új mintaanyagot.

Bár a sorozataid tájegységenként készülnek általában, volt olyan is, amikor egy különleges alkalom ihlette a mintát: a Reformáció 500 ünnepére is készítettél hímeseket. A hímesekre nem szoktak címert rajzolni, ez még egy olyan gyakorlott és tehetséges tojásmívesnek is kihívást jelentketett, mint amilyen te vagy.

A különleges eseményeket kihívásként élem meg – így volt ez a címeres tojásokkal is. Méretéből adódóan a címert nagyon pontosan kell tudni felvinni a tojásra, és ehhez nem lehet sablont használni. Először szabad kézzel felrajzolom a mintát, és utána korrigálom, ha szükséges. Itt nemcsak a mintarajzolásban kell nagyon pontosnak lenni, de a színezésben is, hiszen a címerben a színhasználat is szabályozott. Ilyenkor szinte levegőt sem veszek egy-egy mozdulatsor közben.

Fotó: Krisztics Barbara

A tojásírás is, de a tojásírás művelése ilyen színvonalon rendkívül időigényes. Hogy kell elképzelni a te működésedet: informatikusként dolgozol, majd a szabad idődet a tojásoknak szenteled?

Szoftvertesztelőként dolgozom, és igyekszem úgy időzíteni a szabadságomat, hogy a tojásírásra és az ehhez kapcsolódó eseményekre legyen időm. Egyébként bármikor tudok tojást írni, amikor rám jön az ihlet. Ilyenkor, ha már megvan a minta, és hogy mit szeretnék kihozni belőle, és leülök dolgozni, szinte megszűnik körülöttem a világ, és azt sem veszem észre sokszor, hogy beszélnek hozzám. Nagy szerencsém, hogy a párom közben figyel rám, és például ad ennem, különben enni i elfelejtenék. Nem is szeretem, ha munka közben szólongatnak, mert könnyű elrontani egy-egy bonyolultabb mintát.

Hogy lehet egy hímest elrontani?

Például úgy, hogy nem a megfelelő felületen fedem be a következő színbe merítés előtt, és nem jön ki a minta, ami nyilván csak a végén, a kész tojáson látszik. Ilyenkor sok munka kárba vész, ezért a család már pontosan tudja, hogy amikor dolgozom, békén kell hagyniuk. De el lehet rontani a festéssel is, ha például túl sok ecet kerül a festőlébe, és végül maga a festőlé marja le a tojásról a színt. Nyilván a vonalak megrajzolásánál is elronthatom, ha megcsúszik a kezem, hiszen a méhviaszt nem tudom leszedni róla semmivel, és az a minta már kárba vész.

Fotó: Krisztics Barbara 

A szenvedély mondhatni magánügy, és nem is mindenki jut el művészi színvonalra egy-egy hobbitevékenység folytán. A te munkáid azonban nagyon hamar bekerültek a Fejér Megyei Értéktárba, de a Népművészet Ifjú Mestere címet is megkaptad már, sőt: Junior Príma Díjjal és Gránátalma Díjjal is kitüntettek már. Legutóbb 1. helyezést értél el az I. Tankó Anna Országos Tojásdíszítő Pályázaton ifjúsági kategóriában. Vagyis nagyon fiatalon és nagyon korán eljutottál a mesterségbeli tudás művészi színvonalú műveléséig. Mi volt az első visszaigazolás, sikerélmény számodra?

Ezen még sosem gondolkodtam. Azt hiszem, egyik követte a másikat. A Fejér Megyei Értéktárba a falubeliek neveztek be: itt, Alcsúton készítettek egy pályázatot, és én mér csak akkor értesültem róla, amikor a hímeseimet beválasztották az értéktárba. Innen tudtam meg, hogy mennyire figyelnek rám, és milyen büszkék, hiszen eleinte inkább fura volt a környezetem számára, hogy én ezzel foglalkozom. hagyományosan az asszonyok, sőt az idősebb asszonyok írták a tojást, hiszen ők értek rá. Az, hogy egy fiatal lány ezzel foglalkozik, szokatlan volt. Miután már többször látták a munkáimat újságban és kiállításokon, megértették, hogy itt nem egyszerűen otthoni festegetésről van szó, hanem valami több is lehet abban, amit csinálok, ha sokan, még Budapesten is felfigyelnek rá. Nagyon hálás vagyok, mert azóta eljönnek más, nem helybéli kiállításaimra is.

Fotó: Krisztics Barbara

Az ilyen gyors és intenzív művészeti karrierekben nagyon gyakori jelenség, hogy egy idő után szükség van egyéb szakmai megerősítésekre is, például képzésekre, mentorra, aki inspirál. Hogy érzed, van-e igényed ilyen típusú segítségre?

Miután megvettem inden olyan könyvet, amiből mintákat tudtam gyűjteni, és ezeket rekonstruáltam, egyszer csak elfogyott a minta, a gyűjteményem viszont egyre csak nőtt. Azt éreztem, hogy a mintakincshez tartozó dokumentáció szegényes, és a környéken nem volt senki, akitől tanulhattam volna, ezért elmentünk anyukámmal a Mesterségek Ünnepére, tudván, hogy ott lesznek a tojásosok is, és talán akad közöttük, aki mentorom lenne. Így ismerkedtem meg baranyai mesteremmel, Báling Aranka népi iparművésszel, aki elindított a zsűriztetés irányába. Azt mondta, hogy mivel már technikailag vagyok azon a szinten, hogy megpróbáljam, mérettessem meg magam szakmai zsűri előtt is. Ugyancsak Arankától tanultam, hogyan lehet ezt a témát érdekesen bemutatni a közönségnek, és hogyan tudok segíteni a komolyabban érdeklődőknek. 

Számomra is meglepetés volt, hogy a tojásfestés és a tojásírás milyen sok embert érdekel, ahogy az is, hogy sokan még nem is láttak ilyesmit: egyik húsvét alkalmával Strasbourgban a helyi közösség számára festettünk tojást, és amikor kivettük a festékből a megpirosodott tojást, megtapsoltak, mert ilyent még életükben nem láttak.

Mennyi idő egy hímestojás elkészítése?

Nagyon változó: függ a mintától és a színek mennyiségétől is, de a készítője gyakorlottságától úgyszintén. Még ebben a rohanó világban is akad kétórányi időnk, hogy egy tojást meghímezzünk. Van, ami időigényesebb, mert több fázisból áll. Én egyszerre több tojáson dolgozom, ezért nem tudom pontosan mennyi idő alatt készül el egyetlen darab. 

Fotó: Krisztics Barbara

Tanítod is a tojásírást különböző workshopokon. Hogy néz ki a tojásírás elsajátításához alkalmas „tananyag”?

Amikor nagyon rövid az idő, akkor az alaptechnikát mutatom meg, és mindenkihez odamegyek segíteni. Ha viszont van két-három napunk egy workshopra, akkor előadással kezdem, amelynek keretében nemcsak a tojásírás táji jellegzetességeit mutatom be, de magának az írásnak a folyamatát is, lépésenként. Fel is szoktam rajzolni a mintákat a táblára vagy papírra, a felosztást szintén. Utána ceruzával felrajzoljuk a mintát a tojásra, és csak ezt követően nyúlunk a viaszhoz. Az a célom, hogy miközben írják a tojást, azokat a vonalakat is lássák, amelyek a minta kialakítása szempontjából fontosak, de láthatatlanok, képzeletbeli vonalak. Ha idáig eljutunk, otthon is képes lesz sikeresen tojást hímezni. 

Mi történik a megírt tojásokkal, ha nem múzeumban vagy magángyűjteményben végzik?

Régebben nem fújták ki a tojásokat, tehát ünnep után felhasználták vagy eltették, és a belseje idővel összeszáradt. Ma már csak kifújt tojásokat hímezünk. Ezáltal konzerválni is könnyű, hiszen a kifújt tojás héja kiszárad, és ha megóvjuk, nagyon sokáig ép marad. Sokan vásárolnak kuriózumként, lakásdíszként hímes tojást, de van, aki csak elteszi emlékbe, esetleg ajándékba adja. Nyilván most, húsvétkor van ennek a szezonja, de egész évben vásárolnak ajándékozási céllal hímeseket.

Fotó: Krisztics Barbara

A gyűjtési és alkotási szenvedélyed mellett legalább annyira aktív vagy a téma népszerűsítésében is. Rendszeresen jársz rendezvényekre, hívnak oktatni, bemutatókat tartani, de Viasszal írt üzenet – A Kárpát-medence hímes tojásai címmel könyvbe is foglaltad ezt fantasztikus anyagot. Engem meglepett, hogy a digitális kor gyermeke – pláne egy informatikus – a klasszikus formátumot választja, ami ráadásul drágább, mint a digitális megoldások. Honnan jött az indíttatás a könyv megírásához, kiadásához?

Amikor tojást írok, nyomtatott minta alapján dolgozom – monitorról nem tudok mintát írni –, de minthogy nem volt olyan kiadvány, amelyben a különböző tájegységek mintáit megtalálhattam volna, egyre inkább igényét éreztem egy ilyen összefoglaló műnek. Alkalmanként 30-60, de akár 100 tojást is megírok, munkafázisonként haladva, tehát tudnom kell, hogy melyik minta alapján fejlesztem tovább a tojáson futó díszítést egy többszínű minta esetében. Vagyis látnom kell, hogy hányadik tojás pontosan melyik mintaszeletén dolgozom. Ehhez volt szükségem az írott, katalógusszerű mintakönyvre. El lehet képzelni, hogy ilyen mennyiségeknél mennyit nyomtattunk amíg a könyv meg nem született. Persze, először magamnak készítettem mintakönyvet, de közben ott motoszkált bennem, hogy ezt jó volna kiadni, hiszen ilyen anyaga senkinek sincs.

Majd meghívtak New Yorkba, egy kiállításra, ahol 800 tojásomat mutattam be, és mikor 8 hónap után visszamentünk lebontani a kiállítást, odajött egy kedves hölgy, aki tojásokat szeretett volna vásárolni, és elkezdtünk beszélgetni, elmondtam, hogy milyen anyag áll rendelkezésemre, és hogy nagy vágyam, hogy ezt egyszer könyv formájában is bemutathassam. Végül kétórás beszélgetés után váltunk el, majd másnap kaptam tőle és a férjétől egy e-mailt, melyben megírták, hogy támogatják a könyv megjelenését, átvállalják a kiadás teljes költségét, csak jelezzem, mennyibe kerül. Sokkot kaptam – erre álmomban sem számítottam. Így született meg a könyv.

Mit szólt a könyvhöz a néprajzos szakma?

Nagyon sok jó visszajelzést kaptam, de olyan is volt, aki azt kérte számon, hogy egyes minták miért nem másképp néznek ki. Én nem vagyok néprajzos, és nyilván a mintarekonstrukciók mellett vannak az eredeti által inspirált saját fejlesztésű minták is, tehát ez a kiadvány az én munkámat tükrözi, és így is terveztem. Inkább a közönség reakciója lepett meg: több vásárlóm is van a tengerentúlról: Kanadából, az Egyesült Államokból, Új-Zélandról. A legelső könyvemet nem is magyarok vették meg, hanem új-zélandi thai hölgy, akinek semmi köze nincs a magyar kultúrához – ő is tojásíró, és ahogy az interneten rátalált a könyvemre egy Facebook-csoportban, megrendelte.

Szokott érkezni kritika a tojásaid láttán? Egyáltalán, értelmezhető-e ebben a műfajban a kritika?

Van, és az értelmes kritika építő jellegű. Például, ha valaki azt mondja, hogy ezen a tojáson nem jó helyen van a felezővonal, esetleg túl nagyok az övek rajta, elnyomják a mintát – ezek értelmes, segítő kritikák. Szerencsére én bántó kritikát sosem kaptam, de más kiállítók tojásaival kapcsolatban néha hallottam már szubjektív hümmögéseket, amikkel nem lehet mit kezdeni. Azt hiszem, ez minden műfajban így van.

Mi a következő lépés? Milyen terveid vannak?

Szeretnék egy olyan könyvet is kiadni, amelyben már nemcsak a magyar anyag szerepel, hanem a többi európai nép hímeseit is bemutathatom. Amikor megismerkedtem a csehországi hímesekkel, egyszerűen szerelembe estem velük. Könyvben ezeket sem találjuk meg magyar nyelven. Az új kiadvány nagyobb rátekintés tenne lehetővé az európai tojásdíszítő művészetre, de ehhez még sok kutatómunka szükséges.

Ajánljuk még: