4 új örökségelemmel bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke

Az ünnepélyes átadáson az új örökségelemeket képviselő közösségek bemutatták hagyományaikat: a magyar vőfélyek verses rigmusokkal, a bakonyi és Balaton vidéki pásztorok népzenével, a hadházi lapos káposzta termesztésével foglalkozók kóstolóval, a tamburazene hagyományát képviselő Pántlika Zenekar és Vujicsics Együttes zenei műsorral készültek.

Az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény állami feladatainak szakmai koordinálását a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága végzi. A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény értelmében azonosítja és nyilvántartja az állam területén található szellemi kulturális örökség elemeket, mint például a solymászat, a mohácsi busójárás, a kékfestés hagyománya, a magyar cirkuszművészet, a szűcshímzés élő hagyománya vagy a lipicai lótenyésztés.

A 2024-ben újonnan felvett örökségelemek képviselői – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A szellemi kulturális örökségek teljes listája a Szellemi Kulturális Örökség honlapján, a szellemikulturalisorokseg.hu-n tekinthető meg.

Új örökségelemek

A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban működik. A Vigadójában megrendezett ünnepi alkalomból dr. Cseri Miklós, a múzeum főigazgatója hangsúlyozta: „A szellemi örökség elemei sokkal szélesebbek, mint a klasszikus értelemben vett néphagyomány: a gasztronómiától a távközlésig minden beleférhet. Azt gondoljuk, hogy nálunk, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a legjobb helyen van ez az intézmény, hiszen a skanzen az épített tárgy és a szellemi örökség komplexitását tudja egyszerre bemutatni. Másrészt

a szentendrei Skanzen olyan kárpát-medencei szakértői- és referens-hálózattal rendelkezik, amely a kulturális örökségvédelem és az örökség megőrzésének teljes spektrumát lefedi.

A mostani Magyarország területén a 3200 településből legalább 1500-at elérünk, és mára már a határainkon túli magyar közösségek jelentős részéhez is sikerült eljutni. Ha kulturális nemzetegyesítésről beszélünk, akkor mindenféleképpen szükség van ezeknek az örökségelemeknek a elkutatására, rögzítésére és hozzáférhetővé tételére mindenki számára.”

Dr. Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

„A mai naptól fogva 56 örökségelem szerepel a a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén. A most bekerülő négy új elem is abban különleges, hogy élő, közösségi hagyomány, amely megmutatja a közösségek erejét. Az ünnepségen e közösségeknek csak egy kicsi része volt jelen. Rengeteg tamburás és vőfély van Magyarországon, sok pásztor van, akik tovább folytatják ezeket a gyönyörű hagyományokat. Modern világunk ellenére nekik ez fontos, ez az identitásuk, ezeknek a közösségeknek ez az életük.

Nagyon fontos Magyarország számára, hogy ezek a kisebb és nagyobb közösségek olyan szellemi, kulturális értéket képviselnek, amelyet meg kell őrizni.

A felelősség, hogy ez fennmaradhasson, az ő kezükben van: mi ebben segítjük őket a magunk eszközeivel. Segítünk lehetőséget teremteni számukra, hogy láthatóvá váljanak és, hogy megbecsülést, megerősítést kapjanak hagyományaik megélésében” – mondta dr. Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója az oklevélátadó ünnepségen.

Dr. Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

Közben folyamatban van az 56 magyar örökségelemből kettőnek – a tojásírás élő hagyományának és a tamburazene hagyományának – felterjesztése a világ szellemi örökségének reprezentatív listájára. A tojásírás közép-kelet európai hagyománya több nemzet saját kulturális örökségeleme, ezért a felterjesztés is közösen történik. A tamburazene viszont a magyarok által kifejlesztett hangszerrel terjedt el a Balkánon: „A tojásírás a nemzeti listára korábban felvett örökségelemünk. Most született meg a bizottság döntése, hogy közös fölterjesztés készüljön a nemzetközi listára, mert más országok is szeretnék, hogy felkerüljön, és szeretnénk ebben a felterjesztésben részt venni. Egészen biztosan csatlakoznak például a szlovákok, a szlovének és a románok is.

A tamburazene magyar innováció: a tambura a szerémségi magyar hangszerkészítők találmánya, és tőlünk terjedt el a szerbekhez, horvátokhoz”

– hangsúlyozta dr. Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója.

A magyar vőfélykedés élő hagyománya

A vőfélykedés élő hagyománya a magyar kultúra jellegzetes eleme, a 18. századtól napjainkig folyamatosan meglévő és minden történeti korszakban megújulni képes tradíció. A népi kultúrában a házasságkötés szokásköréhez kapcsolódó esküvői és lakodalmi tisztségviselő, aki verses rigmusokkal irányítja a szertartásokat, köszöntőkkel emeli az életforduló rítusának ünnepélyességét, vezényli a lakodalmi étkezések rendjét és tréfás versekkel, játékokkal, énekekkel és táncos szokáselemekkel szórakoztatja a násznépet.

Vőfélyek Magyarországról és Erdélyből – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A vőfélykedés élő hagyományának örökségelemként való elismerését így ünnepelték a résztvevők:

Pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidéken

A Bakony és Balaton vidék kulturális örökségének mai napig meghatározó részét képezi a legeltető állattartás és a pásztorok hozzá kapcsolódó tudása.

Ez az örökség a külterjes legeltetéshez szükséges hagyományos ökológiai tudást, népi természetismeretet, a viseletek használatát, illetve a pásztoreszközök elkészítésének ismeretét foglalja magában.

Továbbá, kiterjed a gasztronómia, a régi betyár és pásztortörténetek, mesék ismeretére, a legelőválasztásra, az állatgyógyításra és az állatgondozásra.

A bakonyi pásztorok képviselőinek előadása – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A Pásztortudás és hagyományok a Bakony és Balaton vidéken örökségelem felvételének megünnepléséről készült fotóinkból itt nyílik galéria:

A hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának hagyománya

Az örökségelem Hajdúhadház és környékéhez kötődő intenzív kertgazdálkodás hagyományait foglalja magába.

A hadházi káposzta egy lapos fejű, vékony levelű tájfajta, amelynek gasztronómiai jelentőségét fejszerkezetének finom felépítése adja.

A káposztás ételek és a hagyományos eljárással savanyított káposzta Hadházon nemcsak eladásra, hanem rendszeres fogyasztásra is terem. Frissen és savanyított formában számos élelmiszer alapját (pl. töltött káposzta) jelenti. A káposzta termesztése régóta megélhetést és keresetkiegészítést jelent a településen élők számára.

A hajdúhadházi káposzta – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet

A hajdúhadházi káposzta örökségelemként való felvételét ezzel a képsorral kísérhetjük végig:

A tamburazene hagyománya Magyarországon

A tambura a lantfélék családjába tartozó hosszú nyakú, kistestű pengetős hangszer. A mi régiónk kultúrájába perzsa-arab eredetű változata érkezett, valószínűleg délszláv közvetítéssel a 16–17. században. A bourdonhangzást képviselő hangszer találkozik a magyar többszólamú, „cigányzenekari” harmonizált játékmóddal és ekkor,

főként magyar származású hangszerkészítők tudatos fejlesztőmunkája következtében alakulnak ki a tamburacsalád hangszerei a prímtamburától a tamburabőgőig.

Megszületésük nagyszerűen képviseli a kultúrák egymást gazdagító találkozását. A „magyarrá vált hangszereket” a szerb, a horvát közösségek is a sajátjuknak tekintik. A táncházmozgalom hatására a hangszercsalád ismét népszerűvé vált.