35 éve gondoskodnak a hagyományos mesterségek továbbadásáról – a Kaptár Egyesület inspiráló története

Kult

35 éve gondoskodnak a hagyományos mesterségek továbbadásáról – a Kaptár Egyesület inspiráló története

Fiatal korában, a műszaki rajzok készítése közben még eszébe sem jutott, hogy valamikor, a távoli jövőben egy teljesen más területen kamatoztathatja kézügyességét és kreativitását. Aztán jött egy ötlet, megépült az első kemence, és ez elindított egy teljesen új életet, aminek középpontjában a mézeskalácsok és a népművészet hagyományainak ápolása áll. Turós Jánossal, a Kaptár Egyesület elnökével beszélgettünk mesterségekről, népművészetről és a fiatalabb generációk bevonásáról.

Kaptár Egyesület tagjai között a kézművesség szinte valamennyi ágának művelője megtalálható: olyan művészek és mesteremberek, akik szívügyüknek érzik a hagyományok ápolását, a tudás átadását és a hagyományok átörökítését.  Az Egyesület 1987-ben alakult Magyarlukafán, egy alig 87 lakost számláló kis településen. Itt határozták el az alapítók – Lovas Kata és férje, Kékes Tóbiás –, hogy egy olyan közösséget kovácsolnak össze, aminek fő célja a hagyományok ápolása és a népi mesterségek megőrzése. Népművelőkkel, érdeklődő értelmiségiekkel útjára is indult az alkotói kör, amelyben a kezdetekkor a nemezelés és a kosárfonás játszotta a főszerepet.

Jubileumi kiállítás a Kaptár Egyesület tagjainak kézműves termékeiből – Fotók: Kaptár Egyesület

Az idő előrehaladtával egyre többen csatlakoztak az alkotói csapathoz, és minden új érdeklődő egy-egy új színt vitt a mindennapokba:

kitanulták a nádtető készítést, felújították a helyi tájház tetőszerkezetét, létrehoztak egy néprajzi műhelyt, és 1987-ben egyesületté váltak.

Ennek a több, mint 35 éves egyesületnek lett elnöke Turós János, akinek története hűen tükrözi a népi világ felfedezésében rejlő lehetőségeket és értékeket.

Készülnek a fajátékok – Fotók: Kaptár Egyesület

János műszaki végzettségét kamatoztatva jelenleg is a Pécsi Tudományegyetemen dolgozik, ahol kollégái is jól tudják: ha húsvétra vagy pünkösdre egy díszes, régi időket idéző mézeskalácsot szeretnének ajándékozni, akkor Jánosnak kell szólni. Mert kilépve az egyetem épületéből, János egy teljesen más világba utazik: a népművészet, a népi mesterségek és a hagyományok világába.

„2006-ot írtunk, amikor elhatároztam, hogy építek egy kemencét – teljesen autodidakta módon. Abban az időben nem állt rendelkezésre sok írásos forrás, ezért igyekeztem olyan szakembereket és hasonló érdeklődésű embereket találni, akik tudnak segíteni a terveim megvalósításában. A sors úgy hozta, hogy összebarátkoztam egy olyan társasággal, akik amatőr kemenceépítők voltak: segítségükkel meg is épülhetett a vágyott kemence. Időközben az érdeklődésből és hobbiból több száz fős társaság lett, akikkel minden évben összegyűlünk egy országos kemencés találkozóra, hogy tapasztalatot cseréljünk, beszélgessünk, együtt süssünk és kóstoljunk” – avat be Turós János a népi mesterségek iránti rajongásának kezdeteibe.

Mézeskalács díszítés – Fotók: Kaptár Egyesület

A kemence megépülése után nem kellett sokat várni a következő nagy szenvedélyre sem, ami egy hétköznapi véletlennek köszönhetően vált János életének részévé: „Egy népi kirakodóvásáron megálltam egy mézeskalácsos asztal előtt, és arra gondoltam, hogy érdemes lenne kipróbálni, hogyan és milyen mézeskalácsokat süthetünk az otthoni kemencében. Nem is vártunk sokat: elkészültek az első mézeskalácsok a frissen épített kemencében, amik olyan jól sikerültek, olyan jó érzésekkel töltöttek el, hogy akkor, abban a pillanatban megszületett a ma is kapható Kemencés Mézeskalács.

Amikor már sikerült kitapasztalni a tökéletes receptet és sütést, elkezdtem díszíteni a mézeskalácsokat – és bár a kezdeti próbálkozások hiányosak voltak, gyorsan fejlődtem. Elkezdtem megrendelésre is dolgozni, majd vásárokra mentem, végül rendszeres résztvevője lettem a pécsi karácsonyi vásároknak és a Budapesten megrendezett Mesterségek Ünnepének is. Ma már több, mint 15 évnyi tapasztalatot tudhatok magaménak, és a kezdeti kísérletezéstől a kézműves mesterekig vezetett az utam.”

Kerámiából készült alkotások – Fotók: Kaptár Egyesület

Egyre mélyebbre merülve a népi hagyományőrzés világába, János 2013-ban csatlakozott a Kaptár Egyesülethez, ahol számos területen segítette az egyesület munkáját, majd 2016-ban átvette az egyesület vezetését. Az elmúlt évek kitartó munkájának köszönhetően

mára Baranya megye legnagyobb kézműves egyesületévé váltak: 45-50 aktív taggal és több támogatóval.

Rendszeresen képviseltetik magunkat az Élő Népművészet Kiállításokon és Pályázatokon, országos Táncháztalálkozókon, a Mesterségek Ünnepén és számos más, népi mesterséget bemutató rendezvényen is. Az egyesület tagjai rendszeresen zsűriztetik munkáikat a Hagyományok Háza népművészeti osztálya szervezésében, valamint az Ipar- és Képzőművészeti Lektorátus által – felvállalva a valódi értékek színvonalas képviseletét.

Az egyesület 1994 óta tagja a Népművészeti Egyesületek Szövetségének, ami országos szervezetként összefogja a megyei és regionális népművészeti és kézműves műhelyeket. Velük közösen lehetőség nyílik arra, hogy a népi iparművészek és mesteremberek szélesebb körben is bemutatkozhassanak, közelebb vihessék mesterségük értékeit az emberekhez, és megismertethessék a felnövekvő nemzedékekkel az elfeledett mesterségeket, hagyományokat, értékeket.

Agyagból születő csodák – Fotók: Kaptár Egyesület 

„Számos kitűnő iparművészt és mesterembert tudhatunk tagjaink között: többszörös Magyar Kézműves Remek díjas és Nívódíjas alkotók, Népi Iparművész címmel és Népművészet Ifjú Mestere címekkel rendelkező alkotók tartanak velünk. Tagjaink a mesterségek sokszínű világából érkeztek közénk: együtt őrizzük a hagyományainkat fafaragókkal, szőttes készítőkkel, csuhékészítőkkel, nemezelő csuhéfonókkal, fajáték készítőkkel, késkészítőkkel és kosárfonókkal, de számos más népművészeti ág is képviselteti magát tagjaink körében. Tagjaink olyan izgalmas világokba kalauzolhatják az érdeklődőket, mint a tojásírás, selyemfestés, bőrművesség, üvegfestés vagy a gyöngyfűzés – elmesélve ezek történetét, értékét, illetve ápolásuk és megőrzésük jelentőségét” – mondja Turós János.

Az egyesület tagjai igyekeznek sok helyen és változatos formában átadni hagyományaink őrzésének fontosságát a következő generációknak is:

népi játszóházakat és kiállításokat szerveznek, mesterség-bemutatókat tartanak, rendezvényekre vonulnak ki, és igyekeznek minél több olyan programot szervezni, amivel meg tudják szólítani a régi világtól eltávolodott generációkat is. Ennek egy kiemelkedő példája a Nyitott Mesterporták, amit hagyományteremtő céllal indítottak útjára Romonyán, a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával.

Kékfestő táskák – Fotók: Kaptár Egyesület

„Tavaly nyitottuk ki először a kapukat, hogy az érdeklődők testközelből élhessék át az alkotás élményét, és maguk is kipróbálhassák a népi mesterségekben rejlő megannyi szépséget, kreativitást és hordozandó értéket. Az első Nyitott Mesterporták rendezvényen megtelt a helyi kultúrház, és büszkék vagyunk arra, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet vezetősége is felfigyelt a kezdeményezésünkre. Lehetőségünk adódott beszélgetni, ötletelni, és számos olyan célt megfogalmazni, ami közelebb hozhatja a fiatalabbakat is ehhez a csodálatos világhoz. Mert sajnos kár lenne tagadni: öregszik a tagság, a fiatalokat nehéz bevonni, és sok a látens állapotban lévő fiatal alkotó, aki valamilyen szinten űz egy kézműves tevékenységet, de nehezen vonódik be az egyesületi tevékenységbe. Célunk, hogy hosszútávon tudjuk művelni a népi- és tárgyi kultúrát, hogy legyen egy olyan erős utánpótlás, akik biztos kézben őrzik elődeink tudását és mesterségét” – részletezi a Kaptár Egyesület vezetője.

Az utánpótlás tekintetében némi bizakodásra ad okot, hogy a mesterségek világába belekóstoló fiatalok mindig örömmel, lelkesedéssel idézik élményeiket, és a hagyományápoló programokon részt vevő csoportok következő évben is visszatérnek.

„Tavaly egy nemzetiségi sportnapon vettünk részt mestereinkkel, ahol nemcsak a sok érdeklődő töltötte el örömmel szívünket, hanem az a reménykeltő dolog is, hogy a televízió híradásának köszönhetően kaptunk egy telefont Pilisvörösvárról, egy pedagógustól, aki a nyáron a közelbe hozta táborozni a tanítványait, és szeretett volna eljönni a fiatalokkal egy kézműves alkotói napra. Szívesen fogadtuk őket: korongozhattak, faraghattak, textiles tevékenységet folytattak nálunk, és már akkor jelezték, hogy idén is szeretnének jönni, ráadásul sokkal több gyerekkel. Jó érzés ezt látni, átélni, mert a hagyományok őrzőiként az egyik legfontosabb célunk átadni a bennünk rejlő tudást, ismereteket és érzéseket” – mondja Turós János.

Kerámiák a kiállításból – Fotók: Kaptár Egyesület

A Kaptár Egyesület tagjai elkötelezettek a népművészet és népi mesterségek őrzésében és átadásában, ezért folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több emberhez elvihessék a múlt századainak őrizendő emlékeit. „Szeretnénk egy alkotóházat létrehozni, ahol egy folyamatos tevékenységgel fel tudjuk hívni a figyelmet a hagyományőrzésre. Egy bázist az egyesület mögött, ahol folyamatosan rendezhetünk eseményeket, ahol az emberek egyre inkább azt érezhetik, hogy érdemes velünk együttműködni. Egy kiváló csapat verődött össze az évek során: érzékeny lelkű művész emberek, akik szívüket-lelküket beledolgozzák a tárgyakba, az alkotásokba. Akik szívesen töltenek együtt időt, még úgy is, hogy ahogy idősödnek, egyre nehezebb őket megmozdítani. Ezért sem ártana a tagságnak egy kis fiatalodás: az ifjú művészek és mesterek új színeket, új lendületet hozhatnának az egyesület életébe” – avat be az Egyesület jövőbeli terveibe Turós János, és őt hallgatva

értelmet nyer az Egyesület jelmondata: „A mában élő múlt”. 

Szőttesek – Fotók: Kaptár Egyesület 

„Hiszem azt, hogy egységben az erő, és ha gyökereinket elveszítjük, akkor jövőnk sem lesz. Meg kell mutatnunk, hogy elődeink hogyan készítették mindennapi tárgyaikat, milyen technikákat alkalmaztak, és ezek sokszor mennyire egyszerűek. Nem is kell olyan sok hozzá: csak vegyünk a kezünkbe egy marék agyagot, és tapasztaljuk meg, hogy ez a maréknyi agyag hogyan válik edénnyé, mindennapjaink részévé. Hogy milyen érzés két kezünkkel teremteni, alkotni, és mennyi érték, mennyi emlék lakozik egy-egy általunk készített alkotásban. Hogy milyen érzés azt évtizedek múltán tovább adni az utánunk következőknek, és hogy mennyivel tartalmasabb egy olyan élet, aminek részei vagyunk, és együtt vagyunk részei” – szól a felhívás, nem csak a Kaptár Egyesület környezetében élők számára!

Képgalériánk a Kaptár Egyesület tagjainak munkáiról:

Ajánljuk még:

Tanulságos beszélgetés a duguláselhárításról + tízes lista csatornarendszerünk helyes használatához

Tipikusan az a téma, ami csak akkor merül fel, amikor már a probléma egekig ér: a duguláselhárítás nem virágillatú rejtelmei következnek. Hetekig küzdöttünk a mosogatóból időnként vissza-visszafolyó víz problémájával, az először kíméletes, majd egyre drasztikusabb megoldásokat segítségül hívva. Nagy igyekezetünkben végül odáig jutottunk, hogy már nem visszafolyt, hanem mint a cövek, beállt a szennyvíz, mi pedig tanácstalanul néztünk egymásra.