Kult

13 őszi kultúrprogram (a nappalidtól a múzeumokig)

Zene, színház, design, kiállítások, kikapcsolódás – mostanában nagyon hiányoznak ezek az életünkből. Viszont nem zárkózhatunk örökre a négy fal közé, igenis meg lehet találni a kultúra helyét a jelenlegi világban is: ezt bizonyítva válogattunk pár olyan programot, amit nyugalomban, a távolságot tartva is élvezni tudunk.

ANNAK, AKI OTTHON MARADNA

Mivel a vírushelyzet továbbra sem kedvező, első körben érdemes lehet az otthonról elérhető kultúrprogramok közül válogatni:

Koncert a nappaliban

A zene az kell. A koncertélmény is kell. Ezt a két elemi igényt hozták össze egy – a hazai könnyűzenei ipar támogatására indított – helyszíni közönség nélküli rendezvénysorozattal, ahol Tóth Verától, Török Ádámon és a Minin át Ganxsta Zoleeig, Rúzsa Magdira vagy éppen a Tátrai Bandre bulizhatunk otthon. A raktárkoncertek felvételei augusztus közepe óta zajlottak, így mára közel 200 előadót nézhetünk és hallgathatunk meg, ha (ingyenesen) regisztrálunk a weboldalukon.

Kanapé-túrák Budapesten

Papucsokat le, kanapéra fel, és máris nekivághatunk a fővárosi séták egyikének! A BUM (Bevásárlóutca Menedzsment) idegenvezetőinek célja, hogy élő adásban, budapesti helyszíneken kalauzolják látogatóikat okos készülékeink segítségével, egy zoom meeting keretében! Bárki bekapcsolódhat az online térben, mintha csak egy hagyományos sétán lenne! Ehhez nem kell más, csak egy olyan eszköz (telefon, tablet, laptop, pc), amin nézni lehet a közvetítést. Az online séta során chat formájában bármikor megoszthatják a „sétálók” az észrevételeiket. A részvétel ingyenes, csak internetkapcsolattal, egy megfelelő eszközzel és a zoom applikációval kell rendelkezniük. Az esemény regisztrációhoz kötött.

Roma Hősök Fesztivál

Érdekel, hogyan vált milliárdossá egy romániai virágáruslány? Milyen kihívásokkal kell szembesülnie a gyerekét egyedül nevelő, zsákfaluban élő, pénzkölcsönzéssel foglalkozó asszonynak? Milyen az élet egy osztrák menekülttáborban? Hogyan él túl egy roma közösség a második világháború idején Ukrajnában? A Független Színház Magyarország október 21 - december 9. között, negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját – ezúttal az online térben. A fesztivál évről-évre új roma produkciókat, társulatokat és színészeket mutat be azzal a céllal, hogy roma hőstörténeteket és a roma színház sokszínű értékeit bemutassa.

Színházi stream

Több nagy budapesti és vidéki színház él az internet nyújtotta előnyökkel, az online közvetítés lehetőségével. Az E-színház oldalán (a színházi jegyár töredékéért) találhatunk premierelőadásokat és régi klasszikusokat egyaránt. 

SZABADTÉRI PROGRAMOK

Ha mindenképp kimozdulnánk már otthonról, érdemes utánanézni, környékünk milyen szabadtéri programokat kínál. 

Vadludak a tatai Öreg-tónál

November 14-től december 20-ig, az Építők parkjában lévő madármegfigyelő toronynál minden szombaton és vasárnap szakértők mutatják be a Tatára érkező északi vadludak napi mozgalmát. A madarak reggel kirepülnek a táplálkozó területre, míg este visszatérnek a biztonságot nyújtó Öreg-tó medrébe. Minden hétvégi napon egy reggeli és egy késő délutáni, esti programot tartanak. Nem egy klasszikus zenés-táncos-színházas kultúrprogram, de rengeteget tanulhatunk, és kikapcsolódásnak sem utolsó! A programok ingyenesek, a részvétel regisztrációhoz kötött. 

Hortobágy-halastavi darules

Hasonló elmondható a hortobágyi darulesről, ugyanis a darvakat a természetvédelemben, az egyetemes és a magyar kultúrában betöltött karizmatikus szerepük kiemeli a hazai madárfajok közül. A különleges program keretén belül az éjszakai helyeikre húzó darvakhoz kisvonattal viszik ki a látogatókat, majd a Halászbárka Fogadóközpontban a „Darumadár fenn az égen” filmet nézik meg közösen, ezt követően kisvonattal a Kondás-tóig mennek, ahol az éjszakázásra gyülekező darvak esti behúzását lehet megnézni szakvezetővel

 

 
UNSPLASH

Városok más szemmel

Nagy reneszánszukat élik a néhány éve elterjedt városi séták is, melyeken lehetőségünk nyílik friss szemmel nézni a minden nap látott épületekre, városrészekre. Budapesten a Hosszúlépés. Járunk? programjai, az Imagine Budapest és a Sétaműhely vezetései a legelterjedtebbek, amelyek között találhatunk zöldövezeti, utcai és kincskereső programot is! Ugyanilyen sétaprogramok nemcsak a fővárosban, hanem vidéki nagyvárosokban, például Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is elérhetőek, érdemes tehát tájékozódni a közeli városok programjairól!

MÚZEUMOK

Jókor megválasztott időpontban, a szabályozásokat szigorúan betartva (!) egy-egy kiállítást is felkereshetünk.

Határtalan design

A Kiscelli múzeumban például épp bútor-, textil-, tárgy- és ékszertervezők, illetve képzőművészek munkáiból látható egy kiállítás, ahol a különböző művészeti ágak, területek egymásra gyakorolt pozitív hatását hangsúlyozzák. Ezt a kiállítást november 11-ig érdemes keresni!

Jóska, levelet hozott a...       

Őszi szünet vagy borús hétvégék során kell felfedezni azt, amire máskor sem idő, sem lehetőség nem nyílik. A korábban az Andrássy úti palotában található Postamúzeum 2012 óta a VI. kerületi Benczúr Ház Kulturális Központban működik, érdemes családdal vagy akár egyedül is megnézegetni az örök álmukat alvó postásautókat, időutazni egyet a békebeli stílusban berendezett postahivatalban, a rengeteg postatörténeti-, távközlési-, műsorszórási emlék gyűrűjében. 

A Deák tértől a Hősök teréig

Jó célpont lehet, gyerekeinkkel a Deák téren a Földalatti múzeum, A földalatti vasút és a metró története az építéstől napjainkig című kiállítás. A 60 méteres alagútszakaszban fényképek, modellek, tárgyi emlékek és három vasúti kocsi is megnézhető, melyből az egyikre fel is lehet szállni. 

 
UNSPLASH

Jöttünk, láttunk, visszamennénk

Családdal is nagyszerű program a Legendás lovagkor - Az apród titkos küldetése című kiállítás és kalandjáték a Vajdahunyad várában (ha már a Deák tér - Hősök tere tengelyen kezdjük a napot...). Belépéskor egy játékfüzetet kapunk feladatokkal, majd egy képzeletbeli, középkori tájra érkezünk, ahol lovagi próbákat kell kiállnunk, de erősíthetjük bátor szívünket vagy nemesíthetjük lovagi erényeinket is. Már csak november 1-ig!

Kultúrsok(k) egy helyen

A Petőfi Irodalmi Múzeumban egy jóval komolyabb témájú kiállítás vár bennünket, a Trianon 100-ik évfordulója alkalmából elővett Édes Anna feldolgozásával. Ugyanitt körbejárhatjuk Tamási Áron emlékszobáját vagy Kosztolányi megosztó unokatestvéréhez, Csáth Gézához kötődő emlékkiállítást is.

Varázslatos Magyarország fotókon

A Magyar Természettudományi Múzeumban gyönyörű tájképekkel, az állatok mindennapi életének békés és feszültségtől izzó képeivel, művészi ábrázolásokkal találkozhatunk, melyek feltárnak egy szabad szemmel láthatatlan világot. A magyar természetfotózás és Nemzeti Parkjaink bemutatására, népszerűsítésére kiírt, egész éven át tartó „bajnokságban” számos amatőr és profi fotós is részt vett, akik hazai nemzeti parkjainkban készítették el alkotásaikat. A 130 emlékezetes fotót december 31-ig nézhetjük meg.

Ajánljuk még:

A legjobb 40-50 feletti főhősnők – hat jó film újrakezdésről, kései szerelemről

A legnépszerűbb hollywoodi filmek középpontjában a nagybetűs Élet kapujában álló, fiatal lányokat és nőket találunk, az ő problémáikért izgulunk és az ő szerelmükért szorítunk. Persze nem csak a húszéveseké a világ, úgyhogy felüdülés időnként egy-egy olyan alkotást megnézni, amelyben a negyven feletti nő nem egy tapasztalt édesanya, vagy nem egy önmagára rég rátalált, kiegyensúlyozott karrierista karakter, hanem kalandokat kereső, izgalmas nő.

 

Már követem az oldalt

X