Várostűrő tűlevelűek – válogatás a mostoha környezetet is tűrő fajokból

A szárazságtűrés az egyik legfontosabb tulajdonság, amivel egy növénynek rendelkeznie kell az egyre terjeszkedő városokban, az egyre intenzívebbé váló klímaváltozás közepette. Ahhoz, hogy megértsük, miért is olyan fontos ez, vegyük sorra röviden, hogy mit és hogyan élnek át a növények betondzsungeleinkben!

Az intenzíven megemelkedett nyári hőmérséklet, a forróság intenzív párolgásra kényszeríti a növényeket, miközben a talajok egyre komolyabb vízhiánnyal küzdenek. Nem beszélve arról, hogy

sokszor hatalmas fák vannak úgy körbebetonozva, hogy mindössze pár tíz centiméternyi helyük marad a betongyűrűk szorításában.

Nem csoda tehát, hogy komoly kihívások elé állítottuk növényeinket vízháztartásuk megfelelő koordinálása és biztosítása terén, amit tovább nehezít még az is, hogy a talajok tömörödése miatt a gyökerek levegőhiánnyal is küzdenek.

Fotó: 123RF

Sajnos, mivel városaink igen gyorsan ellepték a bolygónkat, a növényeknek nem volt idejük alkalmazkodni ezekhez a gyors változásokhoz, ezért is olyan szembetűnő az antropogén világgal vívott harcukat feladó fajok gyors eltűnése.

A növényeknek ugyanis nemcsak a szárazsággal és a klímaváltozással kell megküzdeniük, hanem emberi világunk minden frontról támadó szennyezésével is, ami szép lassan ellehetetleníti az alapfunkciók fenntartását. Az egyik ilyen veszélyes elem a kén-dioxid, ami a szén és az olaj elégetésével kerül a légkörbe, és ami különösen veszélyes növényeinkre nézve, hiszen a levegő nedvességtartalmával reakcióba lépve kénsavvá alakul, ami lecsapódik a növényeken, károsítva azok szöveteit.

Akárcsak a fluor és hidrogén-flourid, amivel vegyipari létesítmények ezrei szennyezik a levegőt: ezek a mérgező anyagok a légcserenyílásokon behatolva belülről támadják meg a növényeket, megfakítva színüket, elsorvasztva rügyeiket – akár teljes elhalásukhoz is vezetve.

Fotó: 123RF

Hozzájuk kapcsolódik még a nitrogén-monoxid és a nitrogén-dioxid is, amik a szmog ismert összetevői, és amelyek könnyen salétromsavvá alakulhatnak, savas esőt okozva. Még számos, szemmel nem látható veszélyes anyag száll alá a felhők alatt, amelyek egytől egyik kihívások elé állítják környezetünket.

Ebben a sokszorosan nehezített terepen kell boldogulniuk növényeinknek: nem csoda, hogy mára már nagymértékben újra kell gondolnunk a fenntartható növényfajok és fajták listáját.

Különösen veszélyeztetettek közöttük a tűlevelűek, amelyeknek csak nagyon kis százaléka képes helytállni ilyen szennyezett környezetben.

Forest of green pine trees in the sun. the concept of the textur

Fotó: 123RF

Ilyen, ellenállóbb fajnak számít a feketefenyő, a Pinus nigra, ami egyike azon kevés, több tíz méteresre fejlődő fajnak, amely képes megküzdeni a városi környezettel is. Gyors növekedésű, fiatalon kúp alakú, majd idős korban ernyősen elterebélyesedő koronájú fenyő, kettesével álló, merev, szúrós hegyű, 10-15 cm-es sötétzöld tűlevelekkel.

A talajjal szemben nem igényes, télálló és jó várostűrő, ezért parkokba és utak mellé is biztonsággal ültethető.

Feketefenyő – Fotó: Wikipedia

Mostanában egyre kedveltebb az oszlopos erdeifenyő is. A Pinus sylvestris 'Fastigiata' akár a 10-15 méteres magasságot is elérheti, talaj iránt nem válogatós, napos helyet kedvelő, jó várostűrő növény.

Egyszerűen gondozható, karácsonyfának is alkalmas és sorfaként is ültethető, vízigénye közepes, fagytűrő, és tápanyagigénye sem nagy.

Erdeifenyő – Fotó: Wikipedia

A kertészek egyre inkább kísérleteznek a nem honos fajokkal is, így került rivaldafénybe a japán selyemfenyő és annak több fajtája is. A Pinus parviflora magassága elérheti a 25 métert is, ágai vízszintesen nőnek, és ezüstös lombjával kiemelt esztétikai élményt is nyújt. Csavarodott, kékeszöld tűlevelei ötös csomókban állnak, és hosszú, tojásdad, vörösesbarna tobozai évekig a fán maradnak.

Az alapfaj szinte bármilyen talajon megél, viszont csapadékigényes, ezért elterjedtebbek ellenállóbb, várostűrőbb fajtái, mint a Tempelhof vagy a Shizuka Goten.

Jól viselik az edényes nevelést is, gyakori bonsai fajtáknak számítanak, és olyan selyemfenyőt is találhatunk, ami törpe növekedésű: ilyen a Nellie D is.

Japán selyemfenyő termése – Fotó: Wikipedia

Ugyancsak japánból került hozzánk a japán erdeifenyő vagy vöröskérgű fenyő (Pinus densiflora) is. Hazájában akár 35 méter magasra is fejlődik, tíz centis keskeny tűleveleket hoz, toboza pedig kúpos. Több fajta közül is válogathatunk, az egyik legelterjedtebb a Pinus densiflora 'Umbraculifera', a törpe vöröskérgű japán erdeifenyő.

Érdekessége, hogy néha több törzset is nevel. Lassú növekedésű fajta, tíz év kell ahhoz, hogy elérje a legalább kétméteres magasságot, de kifejlett korára akár tíz méter magas is lehet.

Japán erdeifenyő – Fotó: Wikipedia

Felálló, tojásdad tobozai eleinte kékeszöldek, majd éretten barnára színeződnek, és akkor a legszebbek, ha jó vízgazdálkodású, enyhén savanyú kémhatású talajba ültettük növényünket. Ennek ellenére sanyarúbb körülmények között is jól boldogul, érdemes próbálkoznunk vele. Említésre méltó a Low glow fajta is, ami egy alacsonyabb típus, igénytelen és szívós. Sírokra is telepíthető és jó szárazságtűrő.

A legjobban mégis a Pinus thunbergii küzd meg a szárazsággal: még a forró nyarakon is vígan elboldogul. A japán feketefenyő az egyik legnépszerűbb bonsai-növény.

Egyedül a telet viseli nehezebben: a fiatalabb növényeket télen érdemes takarnunk, de később ezzel sem lesz probléma.

Japán selyemfenyő – Fotó: Wikipedia

És ha még ezek közül sem sikerült választanunk, akkor érdemes elgondolkodnunk a törpefenyők ültetésén is: a havasi törpefenyő, a Pinus mugo például egy megfelelő választás lehet. Lassú növekedésű, gyakran elfekvő ágú bokor vagy széles kúpkoronájú, laza ágrendszerű kisebb fa lesz belőle. Közepes vízigényű, talajokban nem válogat, teljesen télálló és jó várostűrő is. A Pinus mugo var. mughus egy fiatalon gömb vagy lapított gömb alakú növény, ami idősebb korára kicsúcsosodik, szintén közepes vízigényű, talajokban nem válogat, teljesen télálló, és kiválóan bírja a városi környezetet is.