Nemrégiben a lillafüredi Palotaszálló vendégei voltunk, ahol már maga a környezet előre vetítette a kikapcsolódás hőn áhított lehetőségét. Buja, zöldellő erdei környezet, madárcsicsergéstől hangos reggelek és látnivalók egész sora várta, hogy kimozdulva a szürke hétköznapokból, valami egészen újat, valami egészen feltöltőt élhessünk át.
Felfedezőtúránkat Bózsó Gyula vezette, aki erdészként kiválóan ismeri az erdei ösvények kínálta lehetőségeket – az erdei gasztronómia hazai úttörőjeként pedig nem okoz gondot neki egy komplett menüsor összeállítása sem a két ösvényt összekötő erdei területen. Hogy a túrán minden rendben legyen, Zsolt kísér minket utunkon, aki amellett, hogy szigorúan betartatja az utazás szabályait, kiváló gombász hírében is áll. No és persze nála van a somból készült italt rejtő üvegecske is, aminek kóstolása minden felnőtt kor határát átlépő résztvevő számára kötelező.
Fotó: Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
Túránk kiindulópontjához a nosztalgiavonat visz minket, méghozzá a szokásos lillafüredi kisvonatok útvonalától eltérően alig ismert, rejtettebb tájakon. Körülbelül félórányi, sztorikkal és helytörténettel gazdagított vonatozás után kezdetét is veszi a nagy kaland, amiben csak az első két növény megkóstolása megy nehezebben,utána már mindenki alig várja a folytatást. Mert az erdőben állva, a szakavatott vezetőt hallgatva
van annak valami különleges hangulata, ahogyan a salátaboglárka kissé kesernyés gumóját ízlelgeti az ember, vagy a madársóska lila színű szárával próbálja oltani a szomját.
Az erdő árnyékába érve nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy a podagrafű miért volt kiváló kezelője a köszvénynek, hanem azt is, hogyha fennmaradó aromafelhő nélkül akarjuk élvezni a fokhagyma ízvilágát, akkor hagymaszagú kányazsombort kell fogyasztanunk. A kissé medvehagymára hajazó ízvilág orrunkkal is érezhető fogyasztásának hatása alig tíz perc után elillan, az erdő mustárjának is nevezett növényből így csak a kellemes emlékek maradnak meg.
Bózsó Gyula – Fotó: Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
No de aki azt hiszi, hogy a Gasztroexpressz által kínált megannyi élmény és történet itt megáll, az nagyot téved, ugyanis a mi vonatunk olyasféle vonat, aminek előre nem tervezett állomásai is bőven akadnak, és minden megállónál van kóstolni való. Így kerülhet szóba a szagos müge, ami az agancsos kóla – hivatalos nevén Jägermeister – összetevője, a gyömbérgyökér, amit mézeskalács ízesítésére használhatunk, vagy a foltos bürök, az erdők podagrafűvel összekeverhető gyilkos növénye – a legenda szerint Szókratészt is ezzel mérgezték meg. Számomra túránk egyik legizgalmasabb állomása mégis az volt, amikor Gyula arról mesélt, hogy
a bükk akkor terem sokat, amikor nem érzi jól magát. Alapvetően egy párásabb klímát kedvelő fajta, de mivel nincs meg az igényeinek megfelelő páratartalom, szenved, és szenvedését – furcsamód – gazdagabb terméssel jelzi.
Hogy mi esett a legjobban sok összetevős és igencsak hosszú menüsorunkból? Kétségkívül a bajuszos hagyma, amihez már csak egy szeletnyi zsíroskenyér hiányzott volna. No nem mintha a hagymás fogasír fekete sarjgumói kevésbé érdemelnék meg az elismerést: az apró fekete gömböcskéket ízlelgetve az járt a fejemben, hogy enyhén megpirítva kiválóak lennének akár tészták feltétjének, akár szendvicsek extra fűszerezéséhez.
Szagos müge – Fotó: Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
Kétségkívül teljesen más élmény olvasni az ehető erdőről, mint megkóstolni azt. Az uborka illatú, de diós ízvilágú vérfűről a könyv teljes hosszában lehetne mesélni, akkor sem adná át azt, amit a kezünkben tartott, és türelemmel felfedezett növény ízlelgetése kínálhat. És bár ezúttal a fehér fűz kérge megmaradhat az aszpirinnak, a mogyorós hólyagfa virága várhat a savanyításra, és az örök életet sem kapjuk meg a madárberkenyétől, az erdei éléskamrában elérhető fajok felfedezése és a hozzá kapcsolódó történetek egy teljesen más megközelítésmód csíráját ültetik el az emberben.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a mögöttem sétáló túratársam őszinte mondata, amit akarva-akaratlanul is meghallottam, miközben utunk végéhez közeledtünk:
„Ezentúl másképp fogok járni az erdőben, ez a nap megváltoztatta a hozzáállásomat.”
Milyen sokatmondó vallomás! Egy természetre rálelő, és azzal kapcsolódni tudó ember mondata, ami a maga nemes egyszerűségében ad tanúbizonyosságot arról, hogy mennyire fontosak a Gasztroexpresszhez hasonló értékteremtő programok.
Bózsó Gyula a túra résztvevőivel – Fotó: Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
Ezzel a megérintő kinyilatkoztatással lelkemben ültem fel a nosztalgiavonat hazafelé tartó útjára, ahol egy érdekes, sztorikkal tarkított kóstoló tette fel a koronát napunkra. A vadméhek által összegyűjtött mézharmat értékes cseppjei, amikben annyi munka és annyi titok van, hogy az ember szinte alig meri lenyelni.
A lucpúder, mint fűszer megismerése, a galaj terméséből főzött kávé ötlete, a barkócaberkenye vakaró, a keskenylevelű ezüstfa lisztje és a kányabangita lekvár egyedülálló ízvilága mind-mind olyan elemei a programnak, amiket csak itt, így és Gyulával közösen érdemes megismerni.
Arra buzdítok hát mindenkit, hogy aki teheti, fedezze fel a Bükk fái alatt megbúvó csodákat, és váltson egy jegyet a lillafüredi Gasztroexpresszre, hogy útitársamhoz hasonlóan neki is lehetősége legyen másképp járni az erdőben…
Ajánljuk még:
Kincsünk, a facélia
Védett növényeink: a lápi aldrovanda
Utolsó tea alapanyagok a fagyok előtti kertből
