Természetes, állatbarát megoldások a vadak kerttől való távoltartására

Kert

Természetes, állatbarát megoldások a vadak kerttől való távoltartására

Ki kertet ültet, jövőt remél. Szemünk előtt látjuk a nyár közepi asztalt, amin hegyekben állnak a saját magunk által termelt zöldségek, a kamra polcai lekvárok és befőttek súlya alatt nyögnek, a pince dugig jóféle borral és pálinkákkal. Kora tavasztól kezdve heteken, hónapokon keresztül ügyeljük, gondozzuk kertünket, óvjuk fagytól, naptól, szárazságtól. Ismerjük, szeretjük, látjuk, ahogy fejlődik. Könnyen előfordulhat azonban, hogy egy váratlan reggelen álmaink csörömpölve törnek apró darabokra…

„Lépjen vissza a Start mezőre” – áll gyakorta a társasjátékok cél előtti utolsó mezőjén a felirat. Semmi kérdés, bosszantó, ha ide vet a dobókocka, azonban a vadak által nullára letarolt kert látványának keserű tehetetlensége hónapokon, éveken keresztül kísérheti az embert.

Aki látott már évek hosszú munkájával nevelgetett facsemetéket ízekre szaggatva, vagy éppen a gondosan elkészített veteményes helyén talált patanyomokkal sűrűn szabdalt dagonyát, bizony nem egykönnyen bírja ki a vadak és felmenőik változatos és profán emlegetése nélkül.

 

A természetes élőhelyükön élő állatok okozta vadkár kérdése azonban jóval összetettebb, mintsem azt elsőre gondolnánk. „Jöjjenek a vadászok, aztán néhány jól irányzott skulóval tegyenek pontot a problémára!” – halljuk gyakorta az első indulat szülte gondolatot. A helyzet azonban gyakran jóval túlmutat a helyben illetékes vadásztársaságon. Az intenzíven művelt agrárterületek nagymértékű növekedésével párhuzamosan például rohamosan fogynak a nagyvadak számára élőhelyet jelentő természetes területek, az ültetvények és olykor komplett erdőrészletek bekerítése pedig további élettércsökkenést okoz:

a gyarapodó vadlétszám egyre kisebb területre szorul vissza.

Amennyiben az azonos területen működő csoportok (gazdálkodók, vadászok, természetjárók) között kulturált párbeszéd és együttműködés tud kialakulni, egészen biztosan könnyebb jó megoldásokat találni. A másokkal való együttműködés mellett azonban sokféle olyan lehetőség van, melyekkel ha teljes biztonsággal megakadályozni nem is tudjuk, de elé tudunk menni, csökkenteni tudjuk a vadkárok valószínűségét.

 

A vadkár elkerülésére a legkézenfekvőbb megoldásnak a kert körbekerítése tűnhet. Egy valóban vadbiztos kerítés kialakítása azonban nem csupán drága, de az ökológiai lábnyoma sem elhanyagolható, nem beszélve a fentebb már említett élőhely-aprózó hatásáról. A kisebb, a legfontosabb növényeket (pl. génbank) őrző területek lekerítése teljes mértékben indokolt,

a nagyobb kertek esetében azonban a kerítés-kérdés szélesebb szempontú vizsgálatot kíván.

Épített kerítés létrehozása esetén például szempont lehet annak tájképi megjelenése is, mivel a szarvasok akár egy kétméteres kerítést is gond nélkül át tudnak ugrani.

Fix kerítés helyett sövényeket, mezsgyéket is telepíthetünk. A kellően sűrű, esetleg tüskés bokorsáv ha nem is 100 százalékban, de mégis nagymértékben csökkenteni tudja a nem kívánt betolakodók számát. A bokros-cserjés élőhely továbbá számos olyan állatnak (pl. madarak, sünök és társaik) is otthont adhat, melyek a kertünkben esetlegesen megjelenő kártevők számát is csökkenteni tudják.

 

A sűrű bozótos telepítését elterelő hadművelettel is párosíthatjuk! Ha a szúrós, sűrű bokorsoron kívül valami olyan növényt telepítek, melyet a különféle nagyvadak szívesen fogyasztanak, szinte biztosan el tudjuk venni a kedvüket attól, hogy a sűrűjén átverekedve a mi kertünkbe jöjjenek legelészni.

A kellemes széna illatért is felelős kumarinban gazdag somkóró például kifejezetten alkalmas lehet elterelési célra,

de területünk szélére akár néhány ízletes termést érlelő gyümölcsfát is ültethetünk.

A fiatalabb facsemeték megóvását azok elrejtésével is elősegíthetjük! Ha nem szükséges, nem kell körülöttük folyamatosan nyírni a füvet, kaszálni a szénát. A magasabb fűben eltűnő kicsi fácskákat kisebb eséllyel találják meg a legelésző emlősök. A környezetükből kiálló fácskákra, karókra szívesen ülnek különféle madarak, amik viszont így akaratlanul is kitörhetik a tavasszal frissen oltott, a vad alanyhoz még nem szervesült nemes oltóvesszőket. A magasabb fűben rejtőző oltványok ezzel szemben is jobban védettek.

Ha nagy a területünk, és mindenképpen fizikailag is védeni kívánjuk a növényeinket, akár egyenként is körbehálózhatjuk, keríthetjük őket. Ez esetben figyeljünk arra, nehogy a varsákhoz hasonló módon működő madárcsapdákat alakítsunk ki! A kicsi fák körüli kerítés teteje vagy nyitott, vagy pedig különös gonddal készítve teljesen zárt legyen!

Akárhogyan is döntünk, hosszú távon próbáljunk meg egy olyan rendszert létrehozni, melyben a bennünket körülvevő élővilággal nem ellenségként, de partnerként tudunk együtt lenni. Ehhez azonban mindenek előtt nekünk embereknek kellene egymással közös nevezőre jutnunk…