Ismered a titokzatos boszorkánygyűrűt?

Nagyapám lassú, de hosszú léptekkel haladt előttem az agyagsárga földúton, melynek a járművek magas peremet gyűrtek. Izgatott szótlansággal követtem, mintha vadat cserekeltünk volna, pedig „csak” gombászni indultunk. Ez a „csak” egy egész világot jelentett nekem akkor, talán tankokat sem vettem volna észre az úton, annyira a gombakeresésre irányítottam minden érzékszervemet. Mégis papa találta meg az elsőt, méghozzá a felgyűrt, nyirkos sárperem alatt, az út szélen. Ahol aznap már tucatnyian elmentek. Senki nem vette észre.

Hogy miért? Mert a gombát nem keresni kell. A gombát és az erdőt ismerni kell, kiismerni, és tudni, hogy milyen időben mit szeret, hol volt tavaly, és hol lehet most.

Hiába az én összes gyermeki figyelmem, nagyapám nélkül párat találtam volna csak. Nem jártunk messze a falutól, pedig a legtöbben motorral, vagy autóval egészen messzire elmennek, a távoli erdőket is bejárják. Mi a falu fölötti dombtetőn álltunk meg, egy fenyves szélén. Előttünk egy kis cseres, növendék erdő, benne pár megnyúlt nyárfával. Nem is értettem, hogy miért nem megyünk mi is be a rendes erdőbe, ahol mások a gombát keresik. Miért ebbe a kis bozótba akart nagyapám bebújni, a maga medvényi termetével. Aztán kiszól halkan: „Gyere csak be, dadikám!”

Boszorkánykör az erdőben – Fotó: Wikipedia  

Ahogy bebújtam utána, elakadt a szavam a csodálkozástól. Egy korhadt fatörzs körül több méteres körben gyönyörű gombák emelték ki fejükkel az avart. Sosem láttam ahhoz foghatót. Olyan volt, mintha varázslat szele lengett volna ott minket körül.

„Boszorkánygyűrű” – szólalt meg nagyapám, de többet nem mondott, pedig kíváncsivá tett. Miért pont boszorkány, mikor szebb, mint bármi, amit valaha erdőben láttam?

Egyetemi éveim alatt újra belebotlottam a szóba. A néprajzi szakirodalom a világ számos pontján feljegyezte a kifejezést, melyet illettnek még boszorkánykör, tündérkör vagy manókör néven is, attól függően, hogy a világ mely táján járunk.

Izgatottan olvastam a hozzá kötődő hiedelmeket, például, hogy boszorkányok őrzik, akik ha embert látnak, varanggyá változnak, de ha valaki a körbe lép, azt elragadják magukkal.

Fotó: 123RF 

Akkoriban történt, hogy szüleimmel együtt az egyik elhagyott hortobágyi csárda felé kanyarodtunk, mely távolabb van a műúttól, egy kis erdő mögött. Ki tudja, mi vitt oda éppen akkor! Az autót hátra kellett hagynunk a rossz földút egyik áthatolhatatlan gázlójánál. Gyalogosan értünk az apró csárdához, ahol súlyos csend fogadott bennünket. Olyan, mint ami vihar előtt szokott lenni. Az a csend, amit meghall az ember. Valami megmagyarázhatatlan szorongás telepedett ránk. Meglepetten láttuk az útról, hogy az elhagyatott kis épület körül mindenütt frissen van vágva a fű, de nem láttuk nyomát sem járműnek, sem embernek.

A fűbe lépve azonban földbe gyökerezett a lábunk.

Az apró fű telis-tele volt békákkal. De nem egyfélével, volt ott a levelibékától kezdve az unkán át a varangyig minden, olyan is, amit még sosem láttunk, megszámlálhatatlan mennyiségben. Az épület előtt Y alakban ágazott szét az út, s az elágazás igen széles volt. Amit ott láttam, örökre beégett emlékezetembe. Ugyanis éppen a keresztút közepén, egy kör volt az út porába rajzolva, közepében egy pár cipő nyoma látszódott. De nem volt nyom se befelé a körhöz, se kifelé belőle. Oly széles volt az út, hogy még futásból sem tudtam volna beugrani abba a körbe. Szótlanul, de annál sietősebben hagytuk hátra a helyet.

Fotó: 123RF 

Pár éve egy különösen esős, párás tavaszon aztán megjelentek nálunk, a majorban is a körök, s belőlük megannyi csodás mezei csiperke bújt elő. A sötétzöld körök a fűben, már jóval korábban kirajzolódtak, s csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy felfedjék magukat előttünk. Különös tisztelettel fogadjuk őket, mint az életnek egy varázslatos erejű, önálló megnyilvánulását. Valamit, ami él, aminek ereje van. Bár nem beszélünk róla, de mindannyian érezzük, hogy jól van ez így. Érzik a körök is, mert gombamód szaporodnak, s amikor úgy döntenek, varázsukat és fehér csodáikat megosztják velünk, mi pedig egymással és vendégeinkkel. Néha egészen szabályosak, néha, mintha szív alakot, vagy félkört formálnának. 

Miért nőnek a gombák köríves formában? A boszorkánykörnek vagy boszorkánygyűrűnek – angol nyelvterületen tündérkörnek – nevezett jelenség a gombák táplálékfelvevő micéliumának sugaras elrendezéséből és -növekedéséből adódik. A név pedig abból a középkori hiedelemből ered, miszerint a boszorkányok éjszakai körtáncának nyomán gombák jelennek meg a pázsiton.

Nyitókép: 123RF