Permakultúra – gazdálkodási forma, amely a növények és kertészek életét egyaránt megkönnyíti

Mielőtt jobban belemennénk, két fontos dolgot érdemes tisztázni. A leglényegesebb, hogy bármit is teszünk, azt ne a világ vagy bármi egyéb ellenében, hanem mindig valamiért tegyünk. Legyen bár a kertem a legtökéletesebb organikus dzsungel, vagy éppen permakultúrás oázis, azt sokkal könnyebben és jobb kedvvel tudom majd működtetni, ha a belőle származó értékek felmutatása, s nem pedig valami egyébbel szembeni bizonyítási kényszer hajt.

A valamibe való belekezdésnek pedig – és ez a második dolog – érzésem szerint sokkal inkább a nulladik pillanatban meghozott döntéshez szükséges bátorság hiánya – illetőleg az ismeretlentől való félelem – jelenti gátját, semmint a „kilépést” követő élet működtetéséhez szükséges tudás hiánya.

Fotó: Pixabay

Saját gazdaságunk működtetése során számtalanszor érzem hiányát annak a három generációnak, aki a XX. század őrületei következtében távol sodródtak az egykor megtartó családi gazdaságtól, így nem adták, nem adhatták át az annak működéséhez szükséges józan paraszti tudást és készséget. Valahogy ugyanakkor mégis mindennap haladunk, s még a zsákutcáknak is van tanulsága – még ha számukat néha jobb is volna csökkenteni…

Ha valaki mégis gazdálkodásra adná a fejét, ma már paraszti felmenők hiányában is számos jól körüljárt, a gyakorlatban is működőképes rendszerről találhat tudást, amely nagy segítséget jelenthet a gazdaság létrehozásának kezdetén, de még utána is bőven…

 

Fotó: Unsplash 

A permakultúra gyakorlati úttörőjének az Ausztriában élő és gazdálkodó Sepp Holzer-t tartják, aki gazdaságának működését az 1960-as években igyekezett a természetben zajló folyamatokhoz hasonlóan kialakítani. A rendszer lényegét a részeknek az egésszel és egymással való összehangolt kapcsolata jelenti, ahogyan az egy természetes ökoszisztémában is megvalósul. Ahogy a magunk gazdasága esetében megfogalmaztuk: „Részek alkotják az egészt, az egész tartja a részeket!”.

A permakultúra elméleti alapjait két ausztrál farmer: Bill Mollison és David Holmgren fektették le. A rendszer elnevezése a „permanent agriculture”, vagyis az „állandó mezőgazdaság” kifejezésből ered.

A három gazdálkodó munkásságát követve az 1980-as évekre számos gazdaság jött létre, melyek az elmélet gyakorlatban való alkalmazhatóságát is bizonyították.

Fotó: Pixabay

A rendszer megértéséhez alapvetően fontos tudni, hogy a permakultúra a gazdálkodás egészét teljes ökológiai rendszerként kezeli – beleértve még magát a gazdálkodó embert is. A növények, állatok, domborzat és a táj mellett tehát az ember is a rendszer teljes jogú és létfontosságú részét képezi, ugyanakkor az sem kérdés, hogy az ember a számára hasznos fajokból és fajtákból hoz létre ökológiai rendszerként működő gazdaságokat.

 

Ahogyan a permakultúra 12 alapelvében is olvashatjuk, egy ilyen gazdaságban az embernek nemcsak megfigyelő, de cselekvő részévé is kell válnia a természetnek. Ha pedig ezt sikerült megvalósítani, már „kint is találjuk magunkat” a megszokott kereteken. A legnehezebb lépést már megtettük.

Ha valaki úgy dönt, hogy saját kertet alakít ki, a különféle irányzatok mellett ne féljen saját ötleteit is megvalósítani, vagy akár a különféle irányzatokat, módszereket saját kedve szerint vegyíteni! A permakultúra elvei például kiválóan ötvözhetők Gyulai Iván mélymulcsos kertművelési rendszerével, így a különös gondossággal előkészített ágyások akár a korábbi veteményezést is lehetővé teszik: a nagy mennyiségben bedolgozott szerves anyagok bomlása, valamint a több centi vastag szalmatakaró réteg melegben tartják a frissen vetett magokat és a belőlük kicsírázott apró hajtásokat, így a tavaszi fagykárok kevésbé fogják azokat károsítani.

Az ágyások szervesanyaggal (kaszált széna, szalma stb.) való takarása azonban nemcsak a fagyok ellen védi a növényeinket, de a talajban található nedvesség kipárolgását is nagymértékben gátolja!

Megfelelő takarással a talajban lévő nedvesség akár 75-80 százalékát is meg tudjuk tartani, ráadásul a gyomosodás mértékét is drasztikusan lecsökkenthetjük.

Ültetéskor a szerves anyagokkal takart ágyások felületén az ültetési vonalon vagy pontokon félre kell húzni a takaró réteget, így a magokat és palántákat az alatta található, szerves anyagokban rendkívül gazdag rétegbe ültethetjük. Egy permakultúrás, mélymulcsos ágyásban a növényeket akár vegyesen is ültethetjük, így a vegetációs időben rendkívül változatos, gazdagon burjánzó kertünk fog kialakulni!

Ha kertünket egy egészen különleges ágyással is kiegészítenénk, palántáinkat akár egy speciálisan megdolgozott szalmabálában is elültethetjük! A mélymulcsos rendszer alapját jelentő, megfelelő szén-nitrogén arány biztosítása érdekében az első évben a bálába komposztot, érett trágyát is bedolgozhatunk!

A mulcsos és permakultúrás gazdálkodás további előnye, hogy a kertből a betakarításokat követően kikerülő nyersanyagot is fel tudjuk használni.

Míg a lágyabb növényi részeket egyszerűen az ágyás aljára terítjük, a vastagabb, erősebb szárakat aprítékolást követően tudjuk bedolgozni.

Forrás: ITT