Növényágyást csak vegyesen, mert máshogy nincs értelme!

A képlet nagyon egyszerű volt: a paraszti társadalomban a kis méretű földparcellák voltak többségben, így az azt művelő gazdák nem engedhették meg maguknak, hogy pár évig parlagon maradjanak.

Ráadásul ezen a kis területen kellett megoldani a teljes család ellátását, így magától értetődő volt, hogy növények tucatjainak kell osztozniuk a talpalatnyi földeken.

A szűk esztendőknek azonban megvolt a maguk előnye is: a vegyes ültetés számos hasznos dologra megtanította az arra fogékonyakat, hiszen hamar egyértelművé vált, mely növények szeretnek egymás mellett lenni és melyek nem, milyen növénytársítások eredményeznek nagyobb termést és melyek azok, amelyek mintegy védőfalként veszik körbe az értékes haszonnövényeket.

Fotó: Pixabay / Katia Guseva

A hazai tudástár bővítéséhez nagymértékben hozzájárultak a huszadik század elején világhírűvé vált bolgárkertészek is, akik az akkori években egyedülálló eredményességgel termesztettek a zöldségeket. A bőtermő kert szinte védjegyüknek számított, ami nem is csoda, hiszen sok szerves trágyát használtak a talaj feltöltésére, és

ők honosították meg a jellegzetes bolgár árasztásos öntözés technikáját is, mely során az öntözendő területet hosszirányú párhuzamos töltésekkel osztották fel, majd kereszttöltésekkel alakították ki a kalitkákat, amelyekben megállt az árasztóvíz.

Fotó: Pixabay / Nyoman Suartawan 

Az igazán szép kert titkaira, köztük a vegyes ültetés és a köztes termesztés előnyeire tehát hamar rájöttek elődeink, és számos formában kísérleteztek a legjobb kombinációkkal, gyakorlatokkal. Természetesen az első időszakokban még közel sem voltak annyira tudatosak, inkább ösztönösen érezték, hogy a diverzitás jót tesz a környezetnek. Később aztán, amikor már az agrártudományok eredményei is kezdtek érvényesülni a háztáji termelésben, arra is fény derült, hogy

minden fajnak megvan a maga sajátos ható- és illatanyag kombinációja, ami hatással van a körülötte élő növények fejlődésére, és ami egyben az őket körülvevő rovarvilágot is befolyásolni tudja.

Így bővült egyre gyorsabban a rovarvonzó vagy éppen a kártevőriasztó fajok listája.

Fotó: Unsplash / Arnaldo Aldana

Nemcsak a szemünk előtt, látható módon mennek végbe az egymást támogató folyamatok, hanem a föld alatt is fajspecifikus történések zajlanak. A kiválasztódás és tápanyagfelvétel (tápanyagigény) sajátosságaitól függően más és más talajbaktériumok tenyésznek egy adott területen, amelyek egyben egymást segítik vagy kiegészítik. A képlet tehát nem is olyan egyszerű, ezért a vegyes ültetések tervezésekor sok szempontot kell figyelembe vennünk, ha igazán jól akarjuk csinálni.

A számításba jövő fajok talajigényén kívül az egyes fajok egymásra gyakorolt kedvező vagy kedvezőtlen hatásával is számolnunk kell, fel kell mérnünk a növények fény- és vízigényét, tenyészidejük időtartamát és a betegségekkel szembeni érzékenységüket is.

Fotó: Unsplash / Marcus Spiske

Vegyes ültetéseinkben mindenképpen érdemes fűszer- és gyógynövényeket alkalmaznunk, mert ezek között találjuk a legerősebb kártevőriasztó és méhcsalogató növényeket, ráadásul nagy részük kiváló talajtakaró is. Egy szakmailag is megalapozott vegyes ültetésű kert nem véletlenül ragaszkodik az egységes sortávolsághoz (50 cm, plusz-mínusz 10 cm) – ez az a távolság, amiben jól tud érvényesülni a fajok kölcsönhatásrendszere, az egymást segítő folyamatok összessége.

Az első vegyeságyások kedvelt kombinációja volt a sárgarépa és a hagyma szomszédsága, a zellert pedig káposztafélékkel ültették, mert a megfigyelések szerint így a zeller nem kapott zellerrozsdát, a káposztalepke pedig elkerüli a káposztát.

A saláta és a retek együtt vetésekor azt figyelték meg, hogy a retket így nem támadja meg a földi bolha, a csombor és bab szomszédsága esetén pedig a csombor távol tartotta a tetveket a babtól. Az öngyógyító kert múlt századi feljegyzései szerint a petrezselyem, a hagyma és a paradicsom kölcsönösen elhárítják a kártevőket, a bazsalikom pedig véd a lisztharmat ellen, ráadásul odacsalja a méheket az uborkához. A szamócák közé ültetett hagymafélék elűzik a csigákat és a pocokféléket, sőt: még a szürkepenész ellen is védenek.

Fotó: Pexels / Kampus Production

A ribiszke mellé ültetett fehér üröm megvédi a ribiszke leveleit a rozsdától, a mustár vagy a körömvirág pedig védelmet biztosít a fonalférgek ellen. A rózsák és más dísznövények mellett mindig helye van a levendulának, ami elűzi a levéltetveket és hangyákat is.

A zsázsa, a kakukkfű és az izsóp elriasztja a hernyókat, a büdöske erős illatának köszönhetően távol tartja a kártevőket – főleg a talajban lévő fonalférgeket.

Láthatjuk tehát, hogy sokszínű vegyes ágyásaink telis-tele vannak élettel és egymást segítő mechanizmusokkal, amelyek a mi életünket is könnyebbé teszik, megspórolva a kártevők elleni védekezés idejét és kiadásait. A jól megválasztott növényszomszédok számos fronton segítik egymást, ami egészségesebb növényekhez, nagyobb és értékesebb terméshez és elégedettebb kertészhez vezet.

Fotó: Unsplash / Robert Bottman

A monokultúrákban sokkal jobban elszaporodnak a betegségek és kártevők is, ezért ahogy csak tehetjük, öltöztessük minél több színbe és formába kertünk élő szöveteit.

Ha a környezeti tényezők és a kert nagysága is megengedi, akkor ültessünk minél több fajt és fajtát a gyümölcsöskertbe is, így biztosíthatjuk a magas szintű beporzást és a folyamatos termésérést is.

Ha pedig elég vegyesen tervezzük meg virágágyásainkat, akkor a virágoskertünk akár kora tavasztól késő őszig teljes pompájában viríthat, ez pedig nemcsak esztétikai igényeinket elégítheti ki, hanem kertünk biodiverzitásának védelmét is biztosíthatja, hiszen a folyamatos virágzás biztos tápanyagforrást jelent beporzóinknak.

Fotó: Pixabay / Congerdesign

Mindent összefoglalva elmondhatjuk, hogy a vegyes ágyások nem mást jelentenek, mint alkalmas élőhelyeket, fenntartható folyamatokat és kertművelési gyakorlatot – végső soron pedig elégedett, kiegyensúlyozott és büszke kerttulajdonosokat.

Nyitókép: Pexels / Kampus Production