Kert

Műtrágya helyett: most vesd be a magyar bioszert, hogy jövőre is szép legyen a kert !

A jövő évi termés minősége és hozama nagymértékben az őszi talajmunkálatokon múlik, érdemes hát figyelmet fordítanunk a föld megfelelő gondozására, mielőtt még a fagyok beköszöntenek. A legmakacsabb növényi részek is értékes humusszá érnek tavaszig, ha most gondosan felaprítjuk és beforgatjuk őket a talajba. Tanuljunk meg tehát helyesen komposztálni! Márton Balázs, az Agro.bio Hungary Kft. vezetője segít eligazodni a kezdő kertészeknek is a komposztálás rejtelmeiben.

Miután egész nyáron gazdagon ontja terményeit a kert, ősszel legalább annyira igényli a törődést, mint a tavaszi időszakban. Nem mindegy ugyanis, milyen körülmények között, milyen állapotban telel át a talaj, hiszen ez határozza meg, mire lesz képes a következő termékenységi időszakban. Régi eleink jól tudták ezt, és a késő őszi fagyok előtt megszántották a földet, kihordták és elterítették a trágyát, beleforgatták, hogy a termőréteg elegendő tápanyaghoz jusson a hótakaró alatt. Ma már nem minden konyhakertben tudunk szerves marhatrágyát használni, de szerencsénkre

több lehetőségünk is van ökológiailag biztonságos és hatékony komposztáló alkalmazására.

Az egyik kulcsfontosságú őszi munkálat a kertben, hogy a veteményes után maradt szármaradványokat, zöldhulladékot megfelelő módon juttassuk vissza a talajba, hogy a még benne lévő értékes tápanyag ne vesszen el. Kétféle módszert alkalmazhatunk az életciklusuk végén lévő zöldségek maradványainak feldolgozására: egyrészt lehordhatjuk a termőterületről egy komposztáló gödörbe, halomba, másrészt – és ez a hatékonyabb módszer – komposztálhatunk helyben.

„Én a helyi komposztálásnak vagyok a híve: jobbnak tartom, hogy ott aprítsuk fel a szármaradványokat, ahol kikerülnek a földből, majd szórjuk el egyenletesen a veteményes felületén. Érdemes szárbontóval kezelni az így előkészített zöldhulladék réteget, és egy kapával vagy kapálógéppel beleforgatni a talajba. Ennek nyomán az a jelentős mennyiségű tápanyag, amit a növény tavasztól beépített a szárába és a leveleibe, körforgásszerűen visszakerül a talajba” – mondja Márton Balázs, aki maga is ezt a módszert használja saját kertjében. 

Biztosabb és gyorsabb komposztálás

Miért van szükség szárbontóra? Éppen azért, amiért nagyapáink ősszel a trágyát kihordták: az a talajban elkezdte lebontani a beleszántott növényi maradványokat: a szárbontó alkalmazásával ezt a folyamatot pontosabban és hatékonyabban tudjuk irányítani.

„A növény nem magától komposztálódik el, ezt minden esetben a talajban lévő baktériumok végzik.

Ha nem segítjük mikrobiológiai szerrel a folyamatot, akkor gyakorlatilag csupán a talajban lévő őshonos baktériumokra bízzuk a komposztálást. A gond az, hogy nem tudjuk ezeknek az arányát. Ha nem irányított szárbontás zajlik, hanem úgy bomlik fel a zöldhulladék, amilyen baktériumflórával rendelkezik az adott terület, akkor egyrészt a bomlási folyamat lassabban megy végbe, másrészt a tavaszi munkálatokig nem humifikálódik minden szármaradvány. Viszont irányított szárbontással az ültetési, vetési időszakra egy teljesen homogén talajt kapunk, tápanyagokkal feltöltve” – mondja a szakember.

A szárbontóval kezelt és a talajba beforgatott komposzt öt-tíz centiméter mélységben kezd el lebomlani, miközben felszabadulnak belőle a tápanyagok, ezért fontos, hogy a komposztálás helyben történjen, ne külön gyűjtsük a szármaradványokat.

A szárbontó használata melletti további szakmai érvek közül talán az egyik legfontosabb az, hogy – ellentétben a hagyományos trágyákkal és a műtrágyákkal – a magyar mikrobiológiai fejlesztésekkel előállított szárbontó a legmakacsabb szármaradványokkal is ugyanúgy elbánik, mint a zsenge növényi részekkel. „Gazdálkodó emberek számára nem ismeretlen bosszúság, hogy a tavaszi szántás alkalmával a talajból kiforgatott tarlómaradványokat, kukoricaszár-darabokat, nagyobb növényi részeket sokszor le kell hordani a termőterületről ahhoz, hogy a talajt megfelelően el lehessen simítani a veteményezéshez, vetéshez. Ez azért fordulhat elő, mert a téli időszakban, amikor a bakteriális élet öt Celsius-fokos talajhőmérséklet alatt leáll, a hagyományos komposztálás sem működik. Évjárattól függően akár november végétől március elejéig is leállhat a bomlási folyamat, így a szármaradványok tavasszal ugyanolyan formában kerülnek ki a földből szántáskor, ahogy ősszel beleforgattuk őket” – magyarázza Balázs. A kukorica szára a legkeményebb, az bomlik le a legnehezebben, gyakorlatilag szárbontó alkalmazása nélkül nem is képes egy tél alatt humusszá érni.

Azt már a marhatrágya használatából is ismerjük, hogy a benne lévő tápanyagokon túl – amiket az állat által elfogyasztott és megemésztett zöldekből nyerünk – a bomlási folyamat során keletkező hő is rendkívül fontos a talaj átteleltetésében. A szárbontóval kezelt komposzt hasonlóan működik: a bomlásnak induló szármaradványok erjedési folyamatában

hő szabadul fel, ami télen megvédi a talaj termőrétegét az értékes mikroorganizmusok kipusztulásától.

Nyilván, csakis akkor működik ez, ha a helyben komposztálás módszerét választjuk, hiszen a gyűjtőhelyen történő hővédelem nem érinti a talajt.

Amennyiben nagyon sok zöldhulladék keletkezik, mégis úgy döntünk, hogy külön komposztálunk, érdemes rétegenként adagolni a felaprított szár- és levélmaradványokra a szárbontót, majd összeforgatni, hogy minél jobban elkeveredjen a tarlóbontó a komposzt alapanyagával. Mivel ez esetben a bomlás egy helyen, nagy tömegben történik, az így keletkezett komposztot többször is meg kell mozgatni, föl kell levegősíteni, hiszen a bomláshoz oxigén is szükséges. 

Hogyan alkalmazzuk a szárbontót?

Könnyen beláthatjuk, hogy a korábbi, hagyományos trágyázáshoz képest a szárbontó sokkal gazdaságosabb és ökológiailag is hatékonyabb megoldás a komposztálásra, hiszen tízezer négyezetméternyi területre elegendő egyetlen liter cellulózbontó folyadék, ami a legmakacsabb szármaradványokat is humusszá bontja.

A kerti munkákhoz ajánlott a szárbontót háti permetezőben feloldva locsolni szét, hogy minél egyenletesebben kerüljön a komposztálni kívánt növénymaradványokra: egy tíz literes háti permetezőbe elegendő egy kupaknyi Cell® oldat. A több mint húszéves hazai termék a nagytermelők földjein, több száz ezer hektáron ugyanúgy megállta a helyét, mint a háztáji kertekben – nem véletlen, hogy Borbás Marcsi is ezt használja a komposztáláshoz.

 

Egy több hektáron gazdálkodó nagytermelőnek pedig biztosra kell mennie: olyan megoldást választania a hatalmas termőterület előkészítésére, kezelésére, amivel minimalizálja a kockázatot és maximalizálja a tápanyagtartalmat, vagyis a talaj minőségét. A magyar szabadalommal védett szárbontó a hazai nagy gazdaságok számára a biztonságot jelenti, hiszen semmilyen vegyi anyagot nem kell alkalmazniuk a szárbontásra és a talaj szerkezetének javítására, így a megbízható hozam mellett ökológiai szempontból is a legjobb minőségű terményekre számíthatnak a következő ciklusban. 

Milyen hatóanyagok vannak a szárbontóban?

„A Cell® szárbontó speciálisan hidegtűrő törzsekből szelektált készítmény, amely lehetővé teszi, hogy a talajban lévő és a szárbontóval bevitt baktériumok alacsonyabb hőmérsékleten is tudjanak működni, így nem áll le a komposztálási folyamat a november-decemberi fagyok beköszöntével. A cellulózbontáshoz nitrogén is szükséges, ezért a szárbontóban nitrogénkötő is van, amelynek segítségével a Cellvibrio ostraviensis törzs képes a lignocellulóz és a hemicellulóz hatékony elbontására, ami a cellulózbontás előfeltétele. A Pseudomonas igazi csodaszer: olyan erős fertőtlenítő hatással rendelkezik, hogy

a talajban lévő fertőzéseket és a növényi szármaradványokon megtelepedő káros baktériumokat is elpusztítja,

ezáltal nem kell félni attól, hogy a tavasszal elültetett veteményt a talajból fertőző kártevők károsítják. A készítmény harmadik összetevője egy Pseudomonas fluorescens nevű baktériumtörzs, amely biokontroll hatást fejt ki. Jelenleg ez az egyetlen olyan termék a piacon, amely képes a kukorica szárát teljes mértékben lebontani, és javítani a talajszerkezetet” – avat be a szárbontó összetételének titkaiba Balázs.

Ne használjunk műtrágyát!

A 20. század második felének ipari termeléséből eltanult káros gyakorlatot, a pétisó használatát szerencsére már betiltották, de sokan nem tudják, milyen környezeti károkat okozhatunk a rosszul megválasztott és alkalmazott talajjavítókkal.

„A pétisóval túlzottan megszórt területre kerülő nitrogén műtrágyával a talaj szén-nitrogén aránya felborult, és az így kialakult, úgynevezett pentozálhatás leállított minden mikrobiológiai folyamatot, amire a termőföldnek szüksége lett volna a megújuláshoz, regenerálódáshoz.

Gyakorlatilag mérgező sokkot kapott a talaj, és ebben az állapotában került bele tavasszal a vetemény.

A földnek sem tett jót, és magunkat is mérgeztük vele. Egyébként minden műtrágya, ami nem természetes anyagokból áll, szervetlen kötéseket tartalmaz, de a növény ezeket nem tudja felvenni, csak szerves kötéseket tud hasznosítani” – figyelmeztet a szakember. A műtrágya tehát nem lehet opció, ha komolyan vesszük az egészségünket és a környezeti szempontokat.

A konyhakert a család éléskamrája – egészségünk, jóllétünk és jólétünk múlik rajta, nem mindegy tehát, milyen szakértelemmel ápoljuk. Meghálálja a gondoskodást, de – akárcsak a gyermeket – a kertet sem elég szeretni és művelni, meg kell tanulnunk jól szeretni és helyesen művelni ahhoz, hogy fenntartható és egészséges életet éljen. Magyarország termőtalaj szempontjából még mindig kiváltságos terület, és csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e megőrizni és megfelelő állapotban átadni a következő nemzedékek számára.

A cikk megjelenését az Agrobio Kft. támogatta.

Ajánljuk még:

Így támogasd a kerti életközösségek kialakulását, fennmaradását!

A természetben járva különféle élőhelyekre bukkanhatunk, a Kárpát-medence változatos régiói még a gyalogos túrázók számára is izgalmas változatosságot kínálnak. A növénytársulások alakulását a természeti és környezeti tényezők összessége alakítja és határozza meg, ezektől függ, hogy egy hosszú időre magára hagyott területen a lágyszárúak által uralt nyílt területek vagy a hazánkban inkább jellemző bokros-fás élőhelyek alakulnak ki zárótársulásként. A különféle élőhelyek változatos állatvilágnak adnak otthont, minden területnek megvan a maga sajátos faunája, azaz állatközössége.