Kert

Mikulásvirág, advent csillaga

Nincs benne elrejtve se mikulás, se ajándék. Ha fentről tekintünk rá, olyan, mint egy szép rajzolatú, sokágú csillag, német neve talán a találóbb: adventi csillag, karácsonyi csillag. A virága pici és sárga – ugye, azt gondoltuk róla, hogy nagy és piros?!

A december ikonikus cserepes növényéről van szó, a mikulásvirágról, amely legtöbbször piros színben pompázik: ám nem a virág, hanem a felső levelei. Ezek a fellevelek lehetnek még fehérek, rózsaszínek, és a nemesítőknek hála, akár ezek kombinációi is, cirmos-csíkos változatban is előfordulnak. Maga a növény Közép-Amerikából származik, ahol három-négy méter magasra is megnő.

Nálunk cserepes növényként terjedt el, és ma már számtalan méretben kapható: akár egészen kicsi, 10-15 cm-es kis törpenövénykét is adhatunk ajándékba.

Mert ez egy igazi ajándék-növény! Mikuláscsomag helyett, növénykedvelőknek tuti választás – és nem hizlal! A decemberi névnaposoknak is örömet szerezhetünk egy szép cseréppel, de az adventi dekorációnak is látványos, élő eleme lehet – ezzel még több természetet csempészve a lakásba. A karácsonynak pedig képeslapra kívánkozó szép szimbóluma.

Az első és a legfontosabb, ha télen virágvásárlásra adjuk a fejünket: jól gondoljuk meg, hogy egy szobanövényt haza tudunk-e vinni úgy, hogy ne fagyjon meg? Egyes növények, így a mikulásvirág is igen érzékeny a hidegre – tehát válasszunk egy fagymentes napot a növény hazaköltöztetéséhez, vagy gondoskodjunk arról, hogy a meleg üzletből jól becsomagolva kerüljön a fűtött autóba.

Ma már a mikulásvirág tartásához sem kell végigolvasni a kertészeti szakkönyveket, ha elegendő vizet kap, de nem nyakig áll benne, ha nem kap huzatot és nem tesszük ki közvetlen meleg hatásnak,

például nem helyezzük a radiátor tetejére, akkor sokáig gyönyörködhetünk benne.

Persze előfordulhat, hogy bármilyen figyelmesek is vagyunk irányában, egyszer csak elkezdi hullajtani leveleit, csúnyán felkopaszodik. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint visszavágjuk, és türelmesen gondozzuk mindaddig, amíg újra kihajt. A visszavágásnál legyünk óvatosak, mert a növény tejnedve az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki. A tejnedv enyhén mérgező, ezért a növény kóstolgatásával és elfogyasztásával senki ne kísérletezzen!

A megsebzett növényből kicsorgó tejnedv miatt alkalmi tortákra dísznek tenni pedig egyenes tilos, bármily szépen is mutatna, és akármilyen szép mikulásvirágos torták fotói csalogatnak a világhálón.

Inkább használjuk ki a benne rejlő nagyszerű lehetőséget, a „karácsonyi-csillag”-voltát otthonunk ünnepivé varázsolásában!

Az élő növény természetesebbé, élővé teszi az ünnepet, és ehhez a mikulásvirág a legjobb választás. 

Hozzánk december elején mindig beköltözik egy-egy szép példány. Volt, amikor egyenesen olyan cserép érkezett a kedvenc kertészemtől, amelybe három, különböző színű tövet ültettek. Így egyszerre gyönyörködhettünk a piros, a rózsaszín és a fehér mikulásvirágban. A szenteste közeledtével helyet kaphatnak az asztali dekorációban is – ehhez alacsonyabb fajtákat érdemes választani.

És ha az év első napján nem hagyjuk ki az Újévi koncertet, amelyet a bécsi Musikvereinsaal-ból közvetítenek, akkor szinte biztosan lehetünk benne, hogy a színpad előtti pazar virágpompában tengernyi mikulásvirággal köszönthetjük az új esztendőt. Nekem az újév mindig ezzel indul, és a kellemes muzsika közben nem győzöm csodálni a kertészek és virágkötők ünnepre varázsolt költeményeit.

Évek óta San Remo városa szponzorálja a nagyszabású eseményt, és volt olyan esztendő, amikor több mint 5000 hófehér mikulásvirág kandikált ki a zenekar mögötti impozáns orgona sípjai közül. Vagyis nemcsak mikulásvárásra, de az új év köszöntésére is tökéletes, ám erre érdemes követni a profi kertészek ajánlását: a törtfehér, a vajszínű virág egyben a jövőbe vetett megingathatatlan hitet, a reményt szimbolizálja.

Ajánljuk még: 

GEREBLYÉZED A LEVELEKET? LEHET, HOGY NEM KELLENE! – KÉSZÍTS INKÁBB LAKÁSDÍSZT A LEVÉLTAKARÓBÓL!
ÉGŐVÖRÖS AZ ÚT SZÉLÉN: A SZÍVET MELENGETŐ CSERSZÖMÖRCE TITKAI
A HALHATATLANSÁG JELKÉPE, AZ ŐSZ UTOLSÓ VIRÁGA – MINDENT A KRIZANTÉMRÓL