„Mikor kell fát metszeni?” – Rekviem egy hársért

Mikor kell gyümölcsfát metszenünk?

Gyógynövényekkel és tájfajta gyümölcsökkel foglalkozó gazdaemberként gyakorta találkozom azzal a kérdéssel, hogy mikor kell metszeni ezt vagy azt a bokrot, vagy éppen a gyümölcsfákat. Minden jószándékú igyekezetem ellenére válaszom gyakran kelt némi megütközést, mivel röviden és mindent belefoglalva mindössze ennyiből áll: soha…

Az elmúlt évtizedek iparszerű mezőgazdálkodási rendszereihez, illetve az azokból háztáji léptékben is meghonosított technikákhoz szokott emberek kérdő tekinteteit látva aztán igyekszem mindezt kicsit bővebben is kifejteni. Merthogy a válasz lényege ez esetben nem is a mikor kérdőszón, hanem a szinte alig észrevehető kell szócskából ered… A növények ugyanis köszönik szépen, de évmilliókon keresztül tökéletesen jól elvoltak mindenféle emberi babusgatás nélkül. Belátható, hogy a metszés igénye alapvetően nem az ő oldalukról merül fel…

De mégis, akkor kell-e valójában metszeni? Persze. Például mindenképp vissza kell vágni a levendulát, ha túlságosan ránőtt a járdára, le kell vágni a gyümölcsfa ágait, ha behajlanak a kocsibejáró vonalába, vagy éppen alaposan meg kell metszeni a gyümölcsöst, ha iparszerű technológiát követve gondozzuk. Azaz

akkor kell metszeni, ha mi, emberek szeretnénk elérni valamit…

Azonban ebben az esetben is igaz a régóta ismert mondás, miszerint mindennek ára van. Kétségtelen tény, hogy a nagyüzemi, gépekkel művelhető rendszerben ültetett és nevelt intenzív gyümölcsösök a természetszerű ültetvényekhez képest akár több évvel korábban termőre fordulnak, és az egyes években betakarítható gyümölcsmennyiség is simán lehet többszöröse a más rendszer szerint művelt gyümölcsösökhöz képest. Ezekben az ültetvényekben a metszés a rendszer létfontosságú része, amit minden év elején szakszerűen el is kell végezni. Ezen ültetvények élettartama azonban sokkalta rövidebb, mint amit ugyanezek a fák természetes körülmények között megélnének.

Fontos továbbá a gyümölcsök beltartalmi értékeinek kérdése is. A rendszeresen metszett fáknak ugyanis energiájuk és anyagcseretermékeik sokkal nagyobb részét kell ágrendszerük újból és újból történő visszanövesztésére használni, mint a nem metszett társaiknak. Utóbbi fák ugyanazt az energiát és az anyagcseretermékeiket saját immunrendszerük fenntartására, erősítésére, valamint gyümölcseik kül- és beltartalmi értékeinek fejlesztésére fordíthatják.

A kérdés tehát inkább úgy merül fel, hogy mit szeretnénk: jóval rövidebb ideig művelhető, de relatív sokat termő ültetvényt, vagy inkább a fák természetes életfolyamatát engedő, éves szinten átlagosan talán kevesebb gyümölcsöt termő, de akár évszázadokig is működő életközösséget? Ugyanezt úgy is fordíthatjuk, hogy rövid időn belül több, de beltartalmi értékeiket tekintve kevésbé értékes, vagy helyette kevesebb, de „ízletesebb” gyümölcsöt szeretnénk?

A metszés tehát önmagában még nem ördögtől való dolog, de ahogy mifelénk mondják: „csak ésszel, fiam!”

A fenti leírtak az elmúlt hetekben igen sokat jártak az én fejemben is… Gazdaságunk kapujában évszázados öreg hársfa állt, amely az elmúlt évtized egyre fokozódó csapadékhiányának következtében lassanként száradni kezdett. Előbb csak a mellette lévő, 25 méter mélységű kút száradt ki, aztán az évek múltával az ősfa egyik oldala is teljesen elszáradt.

A természetben egy ilyen fa akár még évszázadokig életben tud maradni, a hatalmasra nőtt ágrendszer visszaszáradásával párhuzamosan törzséből és alsóbb ágaiból újabb hajtásokat növeszt, melyek a régi fa hatalmas gyökérzetén keresztül még szárazabb időszakokban is elegendő nedvességhez tudnak jutni. Ez a fa azonban nem az erdő közepén állt. Mellette és ágai alatt légkábelek, épületek, és egy egyre sűrűbben járt utca is húzódott.

 

 

Hatalmas ágai alatt a föld is rengett, mikor a magasból aláhullottak, törzsének alját a legnagyobb fűrészlap sem érte keresztül. Az ágat, melynek korhadt belsejében csúszkák és harkályok vájtak maguknak odút, különös gonddal eresztettük le a magasból. Az odú alatt és felett jó méterre vágott törzsdarabot a gyümölcsös egyik nyugodt szegletében ismét felállítottuk, hátha otthonul szolgál majd még kicsi fiókáknak…

Nos, csak bízni tudok benne, hogy ezt most valóban meg kellett tennünk. S bár a józan ész minden szempontból ebbe az irányba terelt, bizony megsirattuk ezt a hatalmas ősfát.