Csótárvirág, táskavirág és kokárdavirág: furcsa nevű, de annál szebb virágok a nyár végi kertben

Csótárvirág

Az 1980-as években elegáns megjelenéséről, de nehézkes igényességéről volt híres, ezért igencsak ritkának számított a kertekben. A csótárvirág, vagy ahogyan ma ismerjük: tollbuga (Astilbe) eredendően a hűvösebb, erdős tájak növénye, amelynek különböző fajtái változó magasságú évelőkként terjedtek el szerte a világon.

Kertünk különleges díszének legszebb éke a toll- vagy ecsetszerű virágzata, melynek látványát állítólag azoknak a tengerészeknek és misszionáriusoknak köszönhetjük, akik az 1880-as években behozták a Távol-Keletről. 

A nemesítési kísérletek során a kontinensünkön nemesített kerti fajták közül a keletázsiai fajok keresztezésével előállított Astilbe Arendsii hibridek lettek a legnépszerűbbek, amelyek magassága 50-120 cm lehet, és virágzataik színe a fehértől a sárgán át egészen a bíborliláig terjedhet.  

Fotó: Pixabay / Etienne Gontier

Legjobb helyük félárnyékban, a magasabb fák, cserjék alatt van, és bizony kedvelik a vizet. Fejlődésüknek nagymértékben kedvez a humuszban gazdag talaj, amely nem árt, ha mészben szegényebb. Fajtától függően virágzásukat egészen nyár közepétől szeptember végéig élvezhetjük: a korai, júliusi virágzásúak közül a tűzpiros, bronzlevelű Fanal az egyik legkedveltebb, de a július-augusztusban nyíló kárminpiros Federsee vagy az élénkpiros, sötétlevelű Rotlicht is említésre méltó. Augusztustól szeptemberig virágzik az élénkpiros Glut, aminek elnyílott, rozsdabarna virágaikat nem érdemes levágni, hiszen egész télen díszítheti a kertünket. 

Táskavirág

A Markagunt-fennsík sárgafenyőinek (Pinus ponderosa) jellegzetes társnövénye, ami a felette tornyosuló laza lombkoronáknak köszönhetően elegendő fényt kap ahhoz, hogy egészséges aljnövényzetként fejlődhessen ki. A nemzetség több mint ötven faja Észak-Amerikában honos, a többségük Kalifornia partvidékén. Lombhullatók és örökzöldek is vannak közöttük, és eredeti élőhelyeiken némelyik fatermetűre is képes megnőni. A táskavirágok (Ceanothus) virágai aprók, de sűrű fürtben nyílnak, és nagyon látványosak. Hibridjeik a legkülönfélébb színekben pompázhatnak- a fehértől egészen a kékesliláig.

Fotó: Unsplash / Georg Eiermann

Ahhoz, hogy megfelelően növekedjenek, mindenképpen napos fekvésre és széltől védett helyre van szükségük. Kedvelt fajták, mert nyári szárazságtűrésük kiemelkedő, arra viszont érdemes odafigyelnünk, hogy a tömött talajokon nem sok esélyük van az életben maradásra.

Egészen mínusz 15 fokig fagytűrőek, de a tövek takarását semmiképpen se hanyagoljuk el!

Számos fajtája szerzett magának ismertséget a történelem során: ilyen a Ceanothus americanus vagy más néven New Jersey-i tea, amely arról kapta nevét, hogy az amerikai forradalom idején a fekete tea helyettesítőjeként használták. A Ceanothus ferrisiae, vagyis a nemzetség „prérifarkasa” szívósságáról ismert: az Anderson-gát melletti 1992-es tűzvészben a populáció 95 százaléka elpusztult, de az évek alatt képes volt megújulni. Említésre méltó a Ceanothus leucodermis is, amely hazájában nélkülözhetetlen eledele számos vadon élő patásnak: levelei jó fehérjeforrások, a szárak és levelek pedig nagy mennyiségű kalciumot tartalmaznak.

Kokárdavirág

A negyvenes évek évelőkertjeinek egyik elmaradhatatlan virága volt a kokárdavirág, amely a nyár elejétől a fagyokig nyílik.

Korabeli kertészek úgy vélték, hogy kitartásban, edzettségben és igénytelenségben egy évelő sem versenyezhetett vele.

Kedveltek voltak az örvös virágú fajták, de a szakembereknek általában jobban tetszettek a tiszta egyszínű változatok, mint a Gaillardia Burgunder vagy a „Tündér”. De nemcsak küllemével hódít: a méhészeti szakemberek szerint kiváló mézelő is, ráadásul sok virágport is ad.

Fotó: Pixabay / S. Nagel

A Gaillardia nemzetségbe egyéves és évelő növények is tartoznak – mind szívós fajta hírében áll. Őshazájuk Észak-Amerika: a Sziklás-hegységben ma is találkozhatunk vadon nőtt fajtáival. A nemzetség fajai nagyrészt maximum 60 centiméteresre nőnek, és legtöbbször kétszínűek, a vöröstől a sárgáig számtalan árnyalattal találkozhatunk.

A nemesítéseknek köszönhetően ma már szinte mindenféle változatot elérhetünk: a gömb virágútól a telt formájún át egészen az egyszínűig.

Különösebb igénye nincs: a normál kerti talajt és a napos fekvést kedveli. Elnyíló virágait folyamatosan visszavágva egészen október végéig biztosíthatjuk virágzását, így értékes dísze lehet kertünknek, ráadásul a lepkék is nagyon szeretik, ezért mindenképpen érdemes számolnunk vele.

Nyitókép: Pixabay / Nowaja