Különleges kisfehérje hozhat áttörést a szívgyógyításban – pécsi kutatóké az érdem

Az egyik rettegett betegség az infarktus. Ezért nagy öröm arról hallani, hogy hamarosan talán könnyebben lehet gyógyítani. Mi is pontosan a „szuperfehérje”, és mire képes?

Ez a bizonyos kisfehérje a thymosin béta-4, az emberi szervezetben természetesen is megtalálható, a csecsemőmirigy választja ki. Mivel tudjuk, hogy már az embrióban, és ezen belül a szívben is jelen van, feltételeztük, hogy fontos szerepe lehet a szív kialakulásában és az erek fejlődésében. Mint megtudtuk, a fehérje ereje többek között abban áll, hogy képes lehet a károsodott szívszövet regenerálására, mintegy „visszaemlékezteti” a felnőtt szervet, szövetet annak embrionális állapotára.

Ha ilyen fontos alkotóelemünk ez a fehérje, hogyhogy csak most kezdték vizsgálni?

Magát a fehérjét már 1966-ban felfedezték. A szívvel kapcsolatos első megfigyeléseinket pedig a 2000-es évek elején tettük meg. Úgyhogy azt mondhatom, ezek az eredmények egyáltalán nem újkeletűek, csak most értünk el egy új szintre.

Hogyan kezdték a vizsgálatokat, amik a mostani felfedezéshez vezettek?

Miután kiderítettük, hogy a fehérje jelen van az embrionális szívben, egy kis szövetdarabot kollagén gélre téve és a fehérjét a tenyésztő folyadékba adagolva megvizsgáltuk, hogyan viselkednek a szívsejtek a kontrol fehérjementes környezethez képest. Kilenc nap után arra lettünk figyelmesek, hogy a kezelt kultúrákban rengeteg szinkronizáltan dobogó szívizomsejt van. A kísérlet azt mutatta, hogy a fehérje különleges hatással van az embrionális szívsejtekre. Azt már tudtuk, hogy a sebgyógyulásban szerepet játszik, és mivel az infarktusra tekinthetünk úgy is, mint egy belső „seb”, feltételeztük, hogy erre is pozitív hatással lehet. Szerencsémre volt előttem néhány kutató, aki korábban izotópos vizsgálatokkal megnézte, hogy mi történik, ha ezt a fehérjét akár vénásan, akár a hasüregbe beadjuk egy állatnak – kiderült, hogy nyolcvan százalékban a szívben köt ki.

Mi volt a következő lépés?

Ki kellett próbálnunk egy olyan szíven, amely szívinfarktuson esett át. Élő állaton kipróbálva kiderült, hogy a fehérje vénásan beadva segíti a szív funkcióját infarktus után, méghozzá nagy mértékben. Azt láttuk, hogy jobb az összehúzódás, kevesebb az elhalt szívizomsejt, új erek alakulnak, kisebb mértékű a hegesedés. Aztán egy müncheni kutató barátom, Christian Kupatt sertéseken is elvégezte a kísérletet, és a peptid ezeknek az állatoknak is segített. Ezután azt kezdtük vizsgálni, hogy a fehérje mely része segíti az erek növekedését. Sőt, időközben másokkal együtt rájöttünk arra is, hogy a fehérje nemcsak beteg szív esetén alkalmazható.

Mit tesz egy egészséges szívvel? Egyáltalán miért nyúljunk egy egészséges szívhez?

A fehérje a felnőtt szívben is azt csinálja, mint mikor embriók voltunk: ha van lehetősége, friss ereket hoz létre, aktiválja a szív saját őssejtjeit. Mivel az embrionális korára emlékezteti a szervet, mondhatnánk, hogy kicsit a fiatalság forrása, egy bizonyos szinten visszafordít minket az időben. 

Mikor lesz ebből olyan (gyógy)szer, amit az embereknek is be lehet adni?

Az első fázis befejeződött az Egyesült Államokban, és egészséges egyénekben a céldózisban nem tapasztaltak káros mellékhatásokat. Kutatóként és orvosként is nagyon várom hogy a sertésekhez hasonlóan vajon az embereken is segít-e majd. Ha kiderül, hogy igen, akkor nem volt hiába ez a sok évi munka.

A diákjaim néha hüledeznek, amikor előpakolom a munkafüzeteimet, jegyzeteimet, hiszen két évtizedes munka áll a hátam mögött.

Bízom benne, hogy egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy kipróbálhassuk embereken is, az egy nagyon izgalmas időszak lesz. Azért is várom, mert orvosként a valódi hivatásom a gyógyítás, és bár úgy hozta a sors, hogy nem a betegágy mellett gyógyítok, hanem a kutatólaboratóriumban, remélem, megélhetem ugyanazt az örömet.

Van az orvostársadalomban hierarchia a kutató és praktizáló orvosok között?

Én ezt nem tapasztaltam. Gyakorló kollégáim és barátaim teszik meg a megfigyeléseket, ők tudják, látják, mik a fontos és releváns kérdések. Mivel értjük egymás nyelvét, mi, kutatóorvosok megpróbálunk a miértekre válaszolni. Ha rájövünk a megoldásra, visszaadjuk a tudásunkat a gyakorlatban lévő kollégáknak. Ez egy csapatmunka, ahol mindenkinek egyenlően fontos szerep jut. Nincs alá- vagy fölérendeltség. Az én fejemben legalábbis nincs.

Vannak más szuperfehérjék? Ezeket is kutatják? 

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez az egyetlen olyan molekula, ami hasonló dolgokra képes. Nagyon jellemző ránk, emberekre, hogy amíg élünk, addig rendszeresen dolgozunk azon, hogy tönkretegyük, amink van.

Én arra adtam a fejem, hogy találjunk olyan molekulákat, amelyek valahogyan rendbehozzák ezeket a károsodásokat, vagy legalábbis késleltetik egy kicsit az öregedést.

Az első és legfontosabb célunk, hogy ezt a fehérjét eljuttassuk odáig, hogy az embereknek is használhasson, emellett találjunk további olyan építő molekulákat, amelyek segítségével erősíteni, gyógyítani, rehabilitálni tudjuk a betegeket, hogy minőségibb életet élhessenek. Hiszen minél tovább van szükségünk az aktív nagyszülőkre. A mindennapok kutatásai ezzel telnek, van egy fantasztikus fiatalokból álló csapatom akikkel többek között a testmozgás által aktivált kisfehérjéket keressük, olyan molekulákat, amik segíthetnek.

Kutatott Amerikában is és itthon is. Hogy került az Egyesült Államokba, és milyen tapasztalatokat szerzett?

Az orvosi egyetem elvégzését követően Pécsett, a Biokémiai Intézetben kezdtem el dolgozni, majd átkerültem a Gyermekklinikára. Az ottani első mesterem, Melegh Béla professzor akkor jött meg Amerikából, én voltam az első PhD hallgatója. Az ő irányításával kezdtünk el genetikai kutatásokkal foglalkozni. Később az ő támogatásával kaptam egy kétéves ösztöndíjat az Egyesült Államokba. Madisonban egy volt gyerekgyógyász kollégával, Dr. Dankó Istvánnal közösen génterápiával kezdtünk foglalkozni Dr. Jon Wolff laboratóriumában. Az ösztöndíjat egy évvel meghosszabbították, folytattam a kutatásokat, közben találkoztam a leendő férjemmel. Jon Dallasban élt, kétórányi repülőútra, ahonnan három órát kellett buszozni. 1999 augusztusában összeházasodtunk, szeptemberben Dallasba költöztem. Szerencsémre az Egyesült Államok egyik legjobb kutatólaboratóriumába kerültem.

2004-ben publikáltuk egy tudományos folyóiratban, hogy mit tud a „szuperfehérje” a szívben, de akkor még nem tudtunk sokat arról, hogy pontosan hogyan működik.

Aztán megszülettek a gyerekeim, és 2011 végén hazajöttünk, hogy megismerjék a gyökereiket. A férjem, Jon festőművész, Európába vágyott mindig, neki nagyon tetszett a pécsi környezet. Anyukám az egyedül megmaradt nagymamánk.

A kutatólaboromat nem, de a kutatási témámat magammal tudtam hozni. Sümegi professzor meghívására a Pécsett éppen akkor épülő a Szentágothai Kutató Központban találtam helyet, így pár év laborépítő munka után minden adott volt ahhoz, hogy folytassam a kutatásaimat. A kinti és az itthoni kutatási kérdések között nincs lényeges különbség, a lelkesedésem is ugyanolyan. A csapatom némileg más, a magyar fiataljaim rendkívül jól képzettek és ami nagyon fontos, elképesztően kreatívak. A magyar fiatalok megoldásmódja, a magyar gondolkodás nagyon inspiráló. Lelkesek, csapatként élünk és dolgozunk.

Bock-Marquette Ildikó 1990-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, a gyermekklinika laboratóriumában kezdett dolgozni. Genetikai kutatásokban vett részt, majd egy kétéves ösztöndíjjal kikerült az USA-ba, ott folytatta kutatásait. Megházasodott, kint alapított családot, később viszont azért költözött haza családjával, hogy gyerekei itthon nőjenek fel. Jelenleg a PTE ÁOK Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetében és a Szentágothai János Kutatóközpontban a testmozgás által aktivált fehérjéket kutatja. Kutatócsoportjuk egyik célja, hogy megismerjék, a szervezet „fiatalító szuperfehérjéit”.

Fotó: Bock-Marquette Ildikó