Egy család, három kivételes nő: Marie Curie és lányai, Irène és Ève

Marie Curie 1867 novemberében született a lengyelországi varsóban, Marie Salomea Sklodowska néven. Édesapja fizika- és matematikatanár volt, édesanyja szintén pedagógus, egy neves leányinternátust vezetője. Marie-nak négy testvére született, és tizenkét éves volt, amikor egyik nővére után édesanyját is elvitte a tuberkulózis. Apja hatalmas vagyont vesztett, ezért Marie-nak egészen korán munkába kellett állnia, hogy segítsen fenntartani a népes családot. Tizenöt évesen kiváló eredménnyel érettségizett, de az egyetemre nem járhatott, mert az 1800-as évek végén nők még nem tanulhattak tovább. Sokáig magántanítóként dolgozott, és anyagilag segítette egyik testvérét, Bronislawa-t, aki a Sorbonne-on volt orvostanhallgató. 

Marie fiatal nőként egy távoli rokonnál helyezkedett el nevelőnőnek, és azonnal beleszeretett a család fiába, a fiatal matematikus Kazimir Zorawskiba. A szerelem elsöprő erővel bírt, de a fiú szüleinek nem tetszett a nincstelen lányt, ezért megtiltották a kapcsolatot, Marie elvesztette munkáját. Visszatért édesapjához Varsóba, és munkát vállalt a Mezőgazdasági és Ipari Múzeum laboratóriumában. Kazimirral titokban folytatták viszonyukat, de egy idő után az ifjú matematikus engedett a szülői nyomásnak, és levélben szakított Marie-val. A csalódás egészen Párizsig vitte a lányt: nővéréhez, Bronislawahoz költözött, és a Sorbonne-on matematikát, fizikát és kémiát kezdett tanulni, esténként pedig magánórákat adott, hogy fenn tudja magát tartani. A munkában talált békére. 1893-ban matematikából, egy évvel később pedig fizikából szerzett kitűnő diplomát, és egyben felkérést kapott egykori professzora mellett való munkára.

Nobel-díjas szerelem

Marie egy társasági összejövetelen találkozott először Pierre Curie-vel, aki a Párizs Városi Alkalmazott Fizikai és Kémiai Főiskola oktatója volt. A közös hangot azonnal megtalálták, és csakhamar szerelembe estek. Marie a saját hazájában szeretett volna kutatatni, így egyedül visszaköltözött Lengyelországba, ám ott nem járt sikerrel: az egyetemekről eltanácsolták, jószerivel azért, mert nő volt. Párizs és Pierre Curie viszont tárt karokkal várta vissza a fiatal kutatót. Villámgyorsan összeházasodtak, nászútjukat közös laboratóriumukban töltötték, és onnan ezek után sem mozdultak ki gyakran. Szenvedélyesen szerettek együtt dolgozni, aminek igen hamar meglett brilliáns eredménye: Marie 1903-ban Henri Becquerel-lel és férjével, Pierre Curie-vel közösen fizikai Nobel-díjat kaptak kutatásukért. Az uránérc láthatatlan sugárzását vizsgálták, amelyet később Marie nevezett el radioaktivitásnak. Hosszas vizsgálódásaik, kísérletezéseik során két új elemet is felfedeztek, a polóniumot és a radont. 

A szerelemnek és a közös sikereknek egy halálos lovaskocsi-baleset vetett véget 1906-ban. Pierre elhunyt, innentől kezdve Marie egyedül nevelte közös lányaikat, akik apjuk elvesztésekor még csak kilenc- és kétévesek voltak. Az asszony átvette férje pozícióját az egyetemen, ami azért is volt egyedülálló, mert

addig egyetlen nő sem jutott ilyen magas beosztásba – professzor lett a Sorbonne-on. 

1911-ben a kémia területén nyert elismerést a radioaktivitás méréséért, de másodjára már egyedül kapta meg a Nobel-díjat.

A kutatás mellett Marie életében fontos szerepet játszott a nők egyenjogúsága. Nem szavaiban, hanem tetteiben jelent meg a feminizmus: 1914-től Marie kisméretű röntgenfelszerelésével, egy vizsgálókocsival járta önkéntesként az első világháború hadikórházait Irène lányával. A „Mini-Curie”-nek nevezett felszerelés meg tudta állapítani a katonák csonttörésének vagy a testükbe fúródott repeszek pontos helyét. E program keretében Marie kizárólag nőket képzett a röntgengépek szakszerű használatára.

A radioaktív sugárzás élettani veszélyeiről akkor még nem tudtak; Marie keze mindig tele volt a rádium okozta égési sérülésekkel, egész életében védőfelszerelés nélkül dolgozott. Minden bizonnyal ez okozta a zseni korai halálát 1934 nyarán.

Laboratóriuma a párizsi Curie Múzeumban látható, jegyzeteit ólommal kibélelt dobozokban őrzik, mert ma is erősen sugároznak. Első szerelme, a matematikus Kazimir Zorawski sosem bocsátotta meg magának Marie-val való szakítását. Idős professzorként gyakran elüldögélt a Marie által 1932-ben alapított varsói Rádium Intézetben álló Marie Curie-szobor előtt. Ma ezt az épületegyüttest Marie Sklodowska-Curie Onkológiai Intézetnek hívják, és annak idején Marie orvos nővére, Bronislawa vezetése alatt állt.

Munkájuk iránti tiszteletből 1995-ben Marie és Pierre Curie maradványait áthelyezték a párizsi Panthéonba. Marie ebben is világelső volt, hiszen előtte még egyetlen nő sem érdemelte ki saját jogon, hogy a gótikus mauzóleumba temessék. 

Édesanyja lábnyomába lépve

A történelem ismételte önmagát, hiszen Marie idősebbik lánya, Irène 1925-ben doktorált a szülei által felfedezett polónium alfa-sugárzása témájában, atomfizikus és fizikakémikus tudós vált belőle. Férjével, Frédéric Joliot-tal 1934-ben felfedezték a mesterséges radioaktivitást, majd édesanyja halála után egy évvel az új elemek előállításának radioaktív kémiájában végzett munkájukért kémiai Nobel-díjjal jutalmazták a házaspárt. Irène 1937-ben a Sorbonne Természettudományai Karán lett előadó, majd professzor, mint édesanyja. Két gyermeke született.

Irène nemcsak kémiai kutatásokban jeleskedett, hanem aktívan részt vállalt a politikában is. 1936-ban felsőoktatásért és tudományos kutatásért felelős államtitkár-helyettessé nevezték ki. Ebben az időben a francia nők még nem rendelkeztek választójoggal, de két másik nővel együtt Irène tagja volt a kormánynak, és a kutatók fizetésének és ösztöndíjának, valamint a kutatásra fordított összegek emelésén dolgozott.

Szót emelt a női egyenjogúság oldalán, és igyekezett felhívni a figyelmet a két nem megbecsülése közti különbségre. Minden erőfeszítésének dacára a Francia Természettudományi Akadémia sosem vette fel tagjai közé. Iréne minden évben megpróbált bekerülni ide, csak azért, hogy nyomatékosítsa a társadalomban az Akadémia nőkkel szembeni diszkriminációjára.

Tudósként ellenezte az atomenergia háborús célokra történő felhasználását. 1950-ben a Béke Világtanács Nemzetközi Békedíjjal tüntette ki. 1956 tavaszán leukémiában hunyt el. 

Marie Curie és lányai kapcsolata legendás volt. A kétszeres Nobel-díjas édesanya mindig is inspirálta gyermekeit, és elért eredményeikre a saját tudásánál is büszkébb volt. Kisebbik lányát,

Ève-t nem érdekelték a tudományok, ő a művészetekben talált magára.

Újságíróként tevékenykedett, tehetséges zongoristaként emlékeznek rá. Édesanyjáról írt életrajzi könyve –  amit 1943-ban megfilmesítettek – világhírűvé vált, riportjai, külpolitikai elemzései okán Pulitzer-díjra jelölték. 1940-ben a Time címlapján szerepelt. 1952-ben a NATO főtitkár szaktanácsadójává nevezték ki; ő volt az egyetlen nő a francia és a nemzetközi diplomáciában, aki ilyen stratégiai jelentőségű beosztásban dolgozott. Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként, 102 évesen hunyt el. 

A fantasztikus család legendás nőalakjairól olvasva elgondolkodik az ember: mi kellhet ahhoz, hogy magabiztos, maguk és társadalmuk előrejutásáért tenni akaró, erős fiatalok nevelkedjenek mellettünk? Egy biztos: az anyai példa és támogatás pótolhatatlan és örök segítség lehet.