Borbás Marcsi: asszonysorsok húzódnak minden sikerünk és fájdalmunk mögött

Életem legnehezebb, de egyik legszebb munkája volt a Családmese című sorozatot vezetni. Heteken át nagymúltú családok leszármazottai engedtek be az életükbe, hogy az ősök kalandjairól, hőstetteiről és a jelenvalók mindennapjairól beszéljünk – amelyet természetesen rengetegszer meghatározott az otthonról hozott „csomag”.

Sokáig kísértek ezek a történetek, mondhatjuk, ma is velem vannak. Nem telik el úgy hónap, hogy ne jusson eszembe egy-egy eset, karakter vagy família. Ezek a gondolatok olykor inspirálnak, máskor a „fejemre koppintanak”, mielőtt rossz döntést hoznék. A Családmese nyomán

egy életre belém vésődött: a múltra figyelni kell, mindenből, amiből csak lehet, tanulnunk kell(ene).

Március 15-e táján közel húsz év után is felötlik bennem a Maderspach család története, és az a nap, amit velük tölthettem. Dr. Maderspach Katalin és Maderspach Kinga két erős nő, akikre az üknagymamájuk biztosan büszke lenne – ők kutatták fel, és mesélték el nekünk, mit is tett egykor felmenőjük.

Az 1840-es években a ruszkabányai volt hazánk második legnagyobb vasgyára, ezt vezette Maderspach Károly. Felesége, Buchwald Franciska jelentős szerepet töltött be nemcsak a család, de a környék életében: tudták róla, hogy az átlagnál okosabb, leleményesebb, műveltebb. A szabadságharc kitörésekor egyértelműen állást foglalt a német ősökkel rendelkező, de magát magyarnak valló és annak is érző család a magyarság mellett: a gyár fegyvereket kezdett készíteni, a férfiak katonának álltak, a nők pedig hátországot biztosítottak a küzdelmekhez.

Emlékszem, a forgatáson az ükunokák miképp bizonygatták nekem, hogy ez volt a természetes, őseik nem is tehettek volna mást:  úgy cselekedtek, ahogy azt megkövetelte a helyzet. Bár éreztem, milyen nagyra tartják a felmenőiket, nem hencegtek az egykoriak érdemeivel: csak megosztották a tényt, miszerint a nehéz időkben (szerintem hősiesen) helyt állt a család.

Történetük a megtorlás időszakában vált még érdekesebbé, amikor a településen áthaladó Bem tábornokot és a tiszteket otthonukba fogadták egy délután erejéig, a sebesülteket pedig ellátták. Ez volt az ő „bűnük”.  Másnap a császári csapatok bevonultak Ruszkabányára, majd fogságba ejtették Károlyt és Franciskát. Azzal azonban nem számoltak, hogy Károly nagy köztiszteletnek örvendett, négyezer ember munkaadója volt, akik felháborodtak, a házaspár mellé álltak és ki akarták szabadítani a főnöküket. De a császári sereg nem hagyhatta annyiban a dolgot: korábban Károly fivére, Maderspach Ferenc katonai sikereket ért el, és sok borsot tört Haynau orra alá. Parancsuk volt hát a Bresciai hiénától, hogy a családot el kell pusztítani. Miután Károlyt védte a közösség,

a sereg Maderspach Károlynét szedte elő: hamis vádak alapján bűnösnek találták, a falu népe előtt a főtéren félmeztelenre vetkőztették, megvesszőzték, bebörtönözték. Negyvenöt éves, ötgyermekes családanya volt ő ekkor, nem megölni akarták, hanem megszégyeníteni.

A férje ezt a megalázást nem bírta már elviselni, öngyilkos lett. A feleséget ez a hír a börtönben érte utol. Elképzelni is nehéz, milyen állapotban lehetett ez az asszony, mi mindent érezhetett abban a percben. Egy elvesztett szabadságharc és egy hatalmas megaláztatás után családjától, gyermekeitől elszakítva tudta meg, hogy a férje is odaveszett.

Jelleme ezután világlott ki igazán: néhány év múlva a bosszúálló Haynau elé vonult, hogy kiszabadítsa a fiát. Haynau ordítva kidobatta színe elől, némbernek nevezte és nem teljesítette kérését. Egy év múlva Franciska megoldotta – az illetékesek lefizetésével –, hogy szabadon engedjék a fiát.  

Hihetetlen történetük azért maradhatott fent, mert másik fia, Liviusz írt egy könyvet édesanyja tragédiájáról az asszony naplója nyomán. Kinga és Kati, a két korunkbeli asszony aztán felkutatta ezeket az iratokat, és sok minden mást is családjukról, hogy az egykori tudás megmaradhasson. Én pedig örülök, hogy elmesélték a történetüket, és remélem, a műsor által sokan megismerték őket. Így talán nemcsak az én eszembe ötlik március környékén, hogy

bár Petőfit, Kossuthot, Széchenyit joggal emlegetjük újra és újra, minden nemzeti ünnepünk, minden sikerünk és fájdalmunk mögött asszonysorsok is húzódnak. Olykor erősebbek, mint bárki feltételezné.

A Maderspach család története az 1200-as évekig visszavezethető – fantasztikus, milyen örökséggel bírnak. Csak úgy, mint sok más magyar család és ez a nemzet, aminek történelme mindannyiunk kincse. Ne felejtsük el sem a történeteket, sem azokat a hősöket, akiknek hála: ma szabadon élhetünk.