Zajszennyezés okozta elhidegülés: az állatvilág szerelmi szappanoperája

Szerintem a legtöbben igen. Mert valóban ez történik. Mindennapjaink intenzív hangjai, a zajszennyezés jelenségével átszőtt életünk láthatatlan módon változtatja meg viselkedésünket, szokásainkat és bizony környezetünket is. Sőt, egyenesen visszafordíthatatlan változásokhoz vezet.

Nem, nem egy újabb katasztrófacikk ez, inkább egy érdekességekkel átszőtt világ körüli út szeretne lenni, ami igyekszik megmutatni, hogy egy-egy apró mozzanatunkkal mennyi jelentős hatást gyakorlunk világunkra. Hatásos lesz, ígérem!

Képzeljék maguk elé az első randevút! A vágyott fél illatát és kémiáját. A gesztusokat, pillantásokat és azokat a szavakat, amiknek csengéséből a párt kereső tudni véli: a végállomáshoz érkezett. Szép, kellemes emlékek, ugye? És most képzeljék el újra mindösszesen egy apró változtatással: a vonzalmakkal átszőtt, dallamos, búgó szavak helyett egy rikácsolással tarkított, szőrt felállítós mondat hangzik el! Kiábrándultak, ugye?

Na mármost: pontosan ugyanezt tesszük városainkban a körülöttünk élő madarakkal. A párt kereső cinegelegények cinegelányokat megszédítő, mámorító dallama gyökeresen megváltozik a hangos, városi körülmények között. Azok a mindent eldöntő, sorsfordító madárpillanatok, amelyek olyan fontosak a vonzalom és a területvédelem szempontjából, rövidebbek és gyorsabbak lesznek, és más frekvenciákon szólnak. „És akkor mi van?” – kérdezték tőlem kissé nyers, de egyértelmű stílusban a minap.

Csak annyi van, hogy a kellemesen andalító dallamból sebes akkusztikba átváltó cinegeének „megcsúfítja” a legényeket: nem lesznek többé vonzók a cinegelányok számára.

És talán nem is kell tovább részleteznem, hogy ennek mi lesz a vége: nincs vonzalom, nem lesznek fiókák sem.

Ez pedig azt jelenti, hogy a közlekedési zajok, az infrastruktúrák és használatuk egyre nagyobb hatással vannak a madarakra, akik csúnyán megsínylik a heavy metalt: szaporodási- és területvédelmi akadályokba ütköznek, ami súlyosan befolyásolja a populációk alakulását. Az ökörszemek, a rigók és a verebek hangosabb énekükkel igyekeznek túlkiabálni minket, amiből egyben az is következik, hogy kevesebb energia marad a repertoár szinten tartására: énekük kevésbé változatos, „szókincsük” beszűkült lesz.

Mivel a kis rigók és kis verebek szüleik dallamát figyelve tanulnak meg kommunikálni, ez a „szókincsvesztés” generációkon átívelő és tartós lesz, ami további problémákhoz vezethet.

Egy pillanatra megint lépjünk át képzeletünkbe: adott egy fiatal, akinek minden képessége, tulajdonsága megvan ahhoz, hogy szerelemre és társra leljen, és el is nyerhetné a kiszemelt kedves szívét, csak éppen nem tudja megszólítani. Ő megpróbál beszélni, de észre sem veszik, mert valami ismeretlen, meg nem értett eszköztárral próbálkozik. Ebből nem lesz happy end!

Nos, a rigó ifjak is így járhatnak. Hiába dalolnak, hiába repkednek a közelben élő rigóleány körül, az észre sem veszi őket: nem esik le a kiszemelteknek, hogy családalapításra alkalmas rigóval találták szembe magukat, mert az ősi ének nem szólal meg.

Hasonlóan pórul járnak a denevérek is, akiknek alapvető tájékozódási képességeik sérülnek a zajszennyezés hatására. A fiziológiai stressz lassan már alapfogalom a városi állatok életében:

a patások pulzusa felmegy az építkezésektől, a kabócák pedig lassacskán szakmát váltanak, s gyakran meg sem találják társaikat a zajos városi környezet miatt. 

Megváltozik az emlősök kommunikációs tere, máshogy hallanak és néha agresszívak lesznek. A stressz gyakorisága hatással van a hormonrendszerükre is, és beindít más negatív folyamatokat a szervezetük egészében – hosszú távon akár súlyosabb betegségeket is okozva. A gerincteleneknél látható testi rendellenességeket okoz a zaj, megváltoztatja érzékszerveik működését és ragadozókkal szembeni viselkedésüket. Változik a kortizol szintje (például a kutyáknál is), bizonyos pisztrángfajoknál a vér glükózszintje is, és a legtöbb faj ikráinak túlélési esélyeit is nagymértékben csökkenti. Egy kis csónakázás, egy kis veretés a motoros változattal vagy akár egy dunamenti vacsora: mind közrejátszanak abban, hogy a körülöttünk élő fajok gyökeres változásokra kényszerülnek. 

Most őszintén: az emberek legnagyobb része élete során legalább egyszer átéli a vonzódás plátói formáját és a „nem engem választott” fájdalmas érzését. Értem én, hogy ne hasonlítsuk össze az embert egy szöcskével, de akkor is,

mit szólna, ha pusztán azért, mert a főút mellett lakik, egyik hölgy sem állna önnel szóba?

A rossz környékre született szöcskefiúk jelentős része átéli ezt a fájdalmas szerelmi bánatot. Hiába a felhívás arra a bizonyos keringőre – a kis szöcskéknek lőttek. Halkan jegyzem meg: még náluk is van szerencsétlenebb áldozat, az amúgy sem szépségéről híres béka. A barna levelibéka annyira érzékeny a forgalom zajára, hogy a közlekedés hatása még az úttól háromszáz méterre is megkeseríti mindennapjait. 

Tehát itt tartunk. VR nemlétező valóság, pc games, intelligens mosópor, egymilliárdnégyszázhatvanmilliókilencszáznegyvenezerötszázhuszonhárom Bifidus essensis-t tartalmazó joghurt, photoshop, helyettünk parkoló autó és mozgásmentes fogyás adott: a lényeg nem. Aztán hogy húsz év múlva hány Bifidus-t kanalazgatunk a joghurtból, azt meg majd meglátjuk. No persze, ha lesz tej egyáltalán…

Ha érdekel, hogyan hat az emberi egészségre a zajszennyezés, itt és itt írtunk róla korábban. 

Nyitókép: Pxhere