A temetkezés ugyanis éppenséggel körenyetszennyező biznisz, legyen szó hagyományos, koporsós temetésről, vagy hamvasztásról. Magyar adatokat sajnos nem találtam, de az Egyesült Államokban évente 70.000 köbméter fa, 1.600.000 tonna beton és 90.000 tonna acél fogy el csak a hagyományos temetkezések során. Lehet, hogy ezen a téren az amerikai szokások kicsit különböznek a magyaroktól – de ha feltételezzük, hogy itthon is hasonló anyagmennyiségekkel kell számolni egy-egy temetkezésnél, akkor ez tízmillió emberre vetítve körülbelül 2.000 köbméter fát, 50.000 tonna betont és 3.000 tonna acélt jelent.
És csak most jön az igazán kemény rész:
az USA-ban csak a hamvasztások miatt évente 250.000 tonna szén-dioxid kerül a levegőbe
– Magyarországon pedig körülbelül 13.000 tonna. Ez ugyanannyi, mint amennyi nagyjából 130 ezer tank benzin elégetése során kerül a levegőbe – ez a benzinmennyiség, Magyarországnak két napra is elegendő lenne. És persze világszinten a hamvasztás miatti szennyezésben Magyarország, de még az USA is kispályás szereplőnek számít: Indiában már tíz éve is ötvenmilló (!) fát kellett kivágni a 8 millió tonna (!!!) szén-dioxid-kibocsátással járó hamvasztásokhoz.
Elképesztő számok ezek, és akkor még nem beszéltünk az olyan mérgező anyagokról, mint a higany, ami az amalgám fogtömések elégetése során kerül a krematóriumok kéményén át a környezetünkbe. Sok elhunytat úgy hamvasztanak el, hogy a fogsorában 2-4 gramm higany is található – pedig ebből a veszélyes fémből egyetlen gramm is képes úgy beszennyezni egy 25 hektáros tavat, hogy az az ott élő halak számára komoly veszélyt jelentsen. És persze nem csak a halakra lehet ez rossz hatással, a higany az emberek szervezetébe bekerülve is komoly problémákat okozhat: a vese- és szívbetegségek, a sclerosis multiplex és a születési rendellenességek mind olyan egészségügyi problémák, amiknek állhat a hátterében higanymérgezés.
De akkor mit válasszunk, ha sem fák halálát nem kívánjuk a koporsónkhoz (és nem akarunk ökokoporsóra költeni), sem a levegőt nem akarjuk megtölteni mérgező égéstermékeinkkel, és még a sírokhoz használt kővel, betonnal sem terhelnénk a környezetet – magyarul a lehető legzöldebben (és legolcsóbban) hagynánk el az élők birodalmát?
Néhány népnél (például a tibetieknél és a mongoloknál) az úgynevezett „égbe temetkezés” egy mai napig létező módszer:
a halottakat egyszerűen a hegyekbe viszik, ahol keselyűk fogyasztják el őket.
Magyarországon viszont viszonylag kevés keselyű fészkel, ráadásul a szabályalkotók ingerküszöbét már az is magasan átugorja, ha valaki nem temetőben, hanem például a kertjében, a kedvenc fája alatt térne örök nyugalomra.
Lehet, hogy hosszú távon az USA egyik államában, Washingtonban már engedélyezett komposztálás lesz a nyerő megoldás? Az ötlet elsőre morbidnak tűnik – de ha belegondolunk, az eljárás közben nem igazán történik más, mint ami egy koporsós temetkezés során, a föld alatt. Csak egy fokkal gyorsabban.
Nemcsak olcsóbb, zöldebb, de talán még magasztosabb, elegánsabb formája is lehetne ez az emlékezésnek,
mint újra és újra megállni egy műmárvány tömb előtt, aminek a felirata úgyis csak azoknak mond bármit is, akik egyébként is fejből tudják minden betűjét. Hogy így lesz -e, azt hamarosan meglátjuk.
Az emberek (különösen a magyarok) többségében konzervatívak, ha temetkezésről van szó, a hamvasztás néhány évtized alatt mégis népszerűbbé válhatott, mint az évszázadokig egyeduralkodó koporsós temetés. Ennek pedig meglehetősen prózai oka van: hagyományok ide vagy oda, hamvasztani azért olcsóbb.
Márpedig jelenlegi formájában a komposztálás költsége még a hamvasztásénál is alacsonyabb. Ez a tény, és a zöld mozgalmak gyors terjedése akár ahhoz is vezethet, hogy még mi is megérhetünk egy nagy fordulatot a temetkezési szokásainkban. De ha nem, akkor ebből talán így sem sem fogunk kimaradni.
Ajánljuk még:
46 ok az egészségért: a svédkeserű mindenre (is) jó?
Ezeréves egészségtipp, ami ma is tartja magát: a csíra titkai
5 gyakori olajtípus: így használd őket helyesen
