Közösség nélkül nincs jövőnk – és a Földnek sincs: ez az idei Öko Odüsszeia fő üzenete

GolfÁramlat

Közösség nélkül nincs jövőnk – és a Földnek sincs: ez az idei Öko Odüsszeia fő üzenete

Egy rendkívül gazdag programot felvonultató konferencia, ami inkább lenne mondható egy életmód-napnak, és ami képes volt egyesíteni két külön kezelt, de közel sem különválasztandó területet: a társadalomtudományok és a természettudományok sokszínű világát. Somogyvámoson jártunk az Öko Odüsszeia konferenciáján, ahonnan gondolatokkal, tervekkel és reményekkel tértünk haza.

Május 16-án az „Öko Odüsszeia; Kalandozások a fenntarthatóság útvesztőjében” című konferencián jártunk Somogyvámoson, a méltón híressé vált Krisna-völgyben. Szinte percek alatt telt meg a hely emberek százaival, akik a legkülönfélébb területekről, legkülönfélébb célokkal és kérdésekkel telve érkeztek a programra. Ütős gondolatokkal indult a program, mintegy megalapozva az egész nap szellemiségét:

az Odüsszeia, az emberi kitartás szimbóluma és az emberiség hazavezető útkeresése adta meg a felütést a minden pillanatában tartalmas rendezvénynek.

 

Az első felszólaló Dr. Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés volt elnöke, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója volt, aki online jelentkezett be a konferenciára, hogy elmondja: a pozitív változás felé vezető úton nincsenek a természeti törvények által meghatározott akadályok, csak és kizárólag ember állította gátakkal találkozhatunk. „Szükség van egy tudati változásra, felelősségvállalásra, mert jelenleg nehezen tudjuk megmondani, hogy amit elhatároztunk, afelé megyünk vagy attól távolodunk.

Odüsszeusz a régi hazájába akart visszamenni, de tudta, hogy ez már egy új haza lesz – mi is hiába vágyunk édeni állapotokra, mert a megoldásokat ebben a valóságban kell megtalálnunk”

– hangzottak szavai. Az igazgató szerint a lineáris változásokra építő gondolkodás nem fog eredményekhez vezetni, és a legfontosabb tennivalónk az, hogy próbáljuk meg megelőzni a bajt. El kell érnünk, hogy a geopolitikai indíttatások ne írják felül a fenntarthatósági célokat, és meg kell tanulnunk újra közösségben élni.

 

Hasonló gondolatok mentén kezdődött az első szekció is, amiben Pogátsa Zoltán, Hetesi Zsolt és Sivarama Swami beszélgettek. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, habilitált egyetemi docens, a Pogi Podcast házigazdája és a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője, 7 könyv és számos tudományos publikáció szerzője; Hetesi Zsolt fizikus, teológus, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának szakfő-referense, a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd az MNB számára készített energetikai, fenntartható gazdaságpolitikai elemzéseket, modelleket, és hírelemzéseket; Sivarama Swami pedig vezető lelkész, író, az ősi védikus írások erkölcsi tanításainak nemzetközi hírnöke, 15 könyv szerzője, a Krisna-völgy alapítója, aki nem mellesleg spirituális videósorozatával világszerte ismert. Ilyen sokszínű társaságban keltek útra a gondolatok, amelyek elsősorban a körül forogtak, hogy

vajon fenntartható-e az állandó növekedést kikényszerítő gazdasági rendszer. Milyen lenne egy olyan társadalom, ami „nem növekedik”, és képesek lehetünk-e az anyag helyett a belső fejlődésben önmagunkra találni?

A vezető lelkész szerint a mai kor „betegsége”, hogy azzal foglalkozunk, kik legyünk, és nem azzal, hogy kik vagyunk.

Szerinte nem létezik fenntartható fejlődés, mert a fejlődés önmagában nem fenntartható, ezért mindenkinek azzal kellene élnie és megelégednie, amije van.

Pogátsa Zoltán szerint azonban a fenntarthatóság nem egyéni szinten dől el, és az össztársadalmi kérdésekre kell fókuszálni, hiszen súlyosan technológiai kérdésekről van szó, amik túljutnak az egyénen.

„A kapitalizmus előtti rendszerek nem növekedő rendszerek voltak, és a kapitalizmusnak sem a magántulajdon vagy a piac a lényege, hanem a növekedés. Éppen ezért közösségi szintű mentális változásra van szükség” – mondta.

 

A legnagyobb tapsot talán Hetesi Zsolt kapta, aki kitűnő érzékkel ötvözte a fizikát a gazdaságtannal és a társadalomtudományokkal, és gondolatai arra vezették rá a hallgatóságot, hogy

nagyobb fókuszt kellene helyezni az erkölcsi törvényekre: olyan kapaszkodókat kellene találnunk, amelyek mentén a közösségek működni tudnak.

Hetesi Zsolt és Pogátsa Zoltán kiváló érzékkel ütköztette a technológia és erkölcs szerepét a fenntarthatóságban, amit a fizikus mindent elsöprő mondata zárt le:

„Lehet, hogy az egyéni cselekedetekkel nem nyerünk játszmát, de nyerünk tíz évet, hogy esélyünk legyen megnyerni a játszmát”.

 

A második szekcióban hasonlóan sokszínű társaság következett: Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora, vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora és levelező tagja, valamint a Levegőkémiai Kutatócsoportjának vezetője; Zlinszky János, egyetemi docens, az MTA levelező tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének alapítója és a REC Fenntartható Fejlődési Akadémiájának vezetője; illetve Gébert Judit, ökológiai közgazdász, filozófus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, akinek fő kutatási területe az emberi jóllét közgazdaságtani és filozófiai megközelítése, valamint a környezeti igazságossággal kapcsolatos problémák.

Gelentsér András szerint az összeomlás elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogy egyáltalán mit értünk összeomlás alatt? De ami még ennél is fontosabb, hogy

hogyan tudunk úgy visszarendeződni egy összeomlás után, hogy a társadalmunk élhető legyen?

Gébert Judit egyetértett vele abban, hogy a nagy kérdés az, hogy mekkora lesz az ára az ökológiai válságnak, Zlinszky János pedig elmondta, hogy már vannak olyan régiók, ahol megtörtént vagy éppen most zajlik az összeomlás, és sok olyan pontot elértünk már, amit nem tudunk visszafordítani.

Gelentsér András kiválóan érzékeltette a hallgatósággal a Föld késleltetett rendszerét, vagyis azt, hogy

amit ma érzünk, azt az évtizedekkel ezelőtti tetteink okozzák, és amit ma teszünk, az majd csak évtizedek alatt mutatja hatásait.

„A fenyegetés globális, és a társadalom rendszerén sokkal nehezebb változtatni, mint a természettel összefüggésben álló struktúrákon”– mondta.

 

Nagyon inspiráló volt Zlinszky János hasonlata, ami így hangzott: „Attól, hogy a tehervonatnak van egy kifutása, az még nem azt jelenti, hogy ne akarjam megállítani! Alkalmazkodnunk kell ahhoz, ami megállíthatatlan, de ha nem teszünk azért, hogy mérsékeljük, még rosszabb lesz az, amihez újra kell majd alkalmazkodnunk”. Hasonlóan szemfelnyitó volt Gelentsér András gondolata is, aki arról beszélt, hogy miközben az emberek azt hiszik, hogy szabadok, valójában mindannyian a gazdaságot szolgálják. És ha jobban belegondolunk, mennyire igaza van…

A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy

egy teljesen új alapokra helyezett oktatásra van szükség, amiben a fő kérdés az, hogy kit oktatunk.

„Nem elég az óvodásoknak elmagyaráznunk, hogy ne bántsák a katicabogarat, mert ahhoz már késő van. A most döntéseket hozókra kell hatnunk”– hangsúlyozta Zlinszky János. A beszélgetőpartnerek szerint multidiszciplináris tudásra van szükség, amiben éppúgy helyet kap a filozófia, mint a művészetek, és ami kilép az egyetemek elefántcsonttornyából, és a való életben küzd meg az akadályokkal, talál megoldást a problémákra.

 

„Óriási ellenszélben próbálunk hajózni. A felnőtt népesség ki van téve egy nagyon hatékony felnőttoktatásnak, amit úgy hívnak, hogy reklám és marketing.

Ezeknek a fő célja nem az, hogy kialakítsák a fenntartható társadalomhoz szükséges attitűdöket – pont ellenkezőleg: olyanok, mint egy rossz szoftverátírás, ami teljesen megváltoztatja az emberek valóságmegélését” – hangzottak a nem éppen szívderítő helyzetkép.

Az első órák intenzív felvetéseit egy enyhébb, de ugyancsak fontos és legalább annyira érdekes terület váltotta fel: a közösségek építésének hagyományos és modern eszmék által vezérelt ötvözése. Az utolsó szekcióban Csong An Szunim, Farkas Judit és Radha Krisna Dasa osztották meg gondolataikat. Csong An Szunim zen mester, apát, aki 12 évet meditált Koreában, 1999-ben avatták tanítóvá, és 2003-ban Magyarországon templomot alapított – népszerű tanításai, könyvei itthon és világszerte is elismertek. Farkas Judit habilitált egyetemi docens, néprajzkutató, kulturális antropológus, akinek szakterülete az ökológiai, társadalmi és vallási közösségek és mozgalmak kutatása. Radha Krisna Dasa egyházelnök, gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnök, aki teológus és fenntarthatósági szakértő.

 

A beszélgetés során olyan fontos kérdések kerültek felszínre, hogy vajon képesek vagyunk-e megtalálni azt a közösséget, aminek tagjai tudunk lenni, és egyáltalán tudunk-e még közösségben élni. Farkas Judit szerint

az első probléma az, hogy félünk a közösség mítoszától: egy olyan paradicsomi állapot illúziójától, amit a valóságban úgysem tudunk megvalósítani, ezért bele sem kezdünk.

Csong An Szunim szerint nem mindegy, hogy egymás mellett vagy egymással élünk, és sajnos az elmúlt 100 évben kockázatos lett egy közösség tagjának lenni, mert az egyik pillanatról a másikra az értékesből értéktelenné tehet. Rendbe kell tenni az emberi önzés és a közösségért hozott áldozat kérdéseit, és el kell gondolkodni azon, hogy „ha gőzölöm a fát hajlítás közben, akkor hajlik –ha nem, akkor törik”– figyelmeztet a zen mester.

 

Mindhárman egyetértettek abban, hogy

„kiemelten fontos megtalálnunk azokat az utakat, ahogyan segíthetünk egymásnak, mert ez tesz minket emberré!” –hangzott az útravaló.

Ezekkel a gondolatokkal vette kezdetét a délutáni program, mely során a Krisna-völgy mindennapjaiba nyerhettünk betekintést. Megcsodálhattuk, miként készülnek ősi technikákkal, természetes alapanyagokból a ruházatok, hogyan lehet kisközösségekben is működő oktatási rendszert létrehozni, miért fontos az állattartás, és mitől élő egy biokert.

Tanulságos nap volt, olyan nagy horderejű kérdések fogalmazódtak meg, amelyeken nekünk, hétköznapi embereknek is érdemes elgondolkodnunk, és a válaszokat megtalálva beépíteni azokat mindennapjainkba.

Mert csak így: közösen, közösséget alkotva tudjuk jobbá és élhetőbbé tenni a világot!

 

Ajánljuk még:

Csak Budapest területéről évente 100 millió köbméter csapadékvíz tűnik el – a Zöld Civil Találkozó és tanulságai

Nemrég rendezték meg a XXXIII. Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóját Nagykovácsiban. A rendezvénynek a festői környezetben elhelyezkedő Teleki–Tisza-kastély adott otthont. Egy fantasztikus hétvégét tölthettünk el a hazai környezet- és természetvédelem képviselőivel, az élhetőbb jövőért és igazságosabb társadalomért dolgozó civil szervezetekkel és a legkülönfélébb szakterületekről érkező fenntarthatósági szakemberekkel.