GolfÁramlat

Ismered a műanyag hét típusát? Négy fajtát érdemes azonnal kidobni

A modern világban a legtöbb ember háztartását elárasztja a műanyag. A színes műanyag csecsebecsék legtöbbször szépek, ráadásul könnyen és egészen olcsón hozzá lehet jutni szinte bármilyen használati eszközhöz vagy játékhoz. Én is használtam, szerettem őket. Nemrég mégis arra az elhatározásra jutottam, hogy megszabadulok az otthonomban a lehető legtöbb felhalmozódott műanyagtól.

Néhány éve elgondolkodtam a minket körülvevő műanyagok egészségünkre gyakorolt hatásain, ahogy az akkor egy éves kislányom épp rágcsált egy kézkrémes tubust. Mivel hallottam, olvastam rémhíreket a műanyagokról, belevetettem magam a kutatómunkába, és amit találtam, sokkoló és elrettentő volt.

Köztudott, hogy vannak káros összetételű műanyagok, amelyek bizonyítottan rákkeltő és hormonháztartást befolyásoló hatásúak, de kevésbé ismert a tény, hogy vannak ártalmatlan műanyagok is. Ahhoz, hogy tudjuk, milyennel állunk szemben, figyeljünk a háromszög jelölésben található számot, ami az alábbiak közül valami lesz: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7.

A 2, 4 és 5-ös jelöléssel ellátott műanyag tárgyak, palackok és csomagolások nem jelentenek különösebb veszélyt az egészségünkre. Ezek polietilén és polipropilén összetételű műanyagok, amikből nem juthat a szervezetünkbe betegséget, rosszindulatú elváltozást előidéző vegyület. 

A 2-es jelzésű műanyag (HD-PE, nagy sűrűségű polietilén) ellenáll a kémiai anyagoknak, főleg tisztálkodási szerek és tisztítószerek flakonja készül ebből. 

A 4-es számmal jelölt típus (LD-PE, kis sűrűségű polietilén) egy rugalmas, átlátszó, erős műanyag. Elsősorban zacskók, szatyrok, élelmiszer-csomagolások gyártására használják.

Az 5-ös jelölésű termékek (PP, polipropilén) olvadáspontja igen magas, így meleg, akár forró italok is fogyaszthatók belőle, mint tea és kávé. A legtöbb élelmiszer tárolására alkalmas doboz ebből a fajtából készül. Ennek nagyon örülök, mert a lányaim óvodai ebédjét ilyenfajta dobozokban kapjuk, amíg szünetel az oktatás és néha olyan forrón töltik bele a levest, hogy még itthon is várni kell, mire lehűl kicsit. Súlyos következményei lehetnek annak, amikor olyan műanyagban tárolnak forró ételt vagy italt, amelyből hő hatására kioldódnak káros anyagok, ezért is kiemelten fontos figyelni arra, milyen típusú műanyagba teszünk ételt, italt! 

Sajnos nap mint nap érintkezünk olyan műanyagfajtákkal is, amelyek kifejezetten egészségkárosító hatással bírnak. Ezek az 1, 2, 3 és 7-es jelzést kapták.

Legtöbbször az 1-es jelöléssel találkozhatunk (PET, polietilén-tereftalát). Többek között ásványvíz, szirup, gyümölcslé, étolaj, ecet és öblítő tárolására használják ezt a típust. Sérülés és hő hatására káros vegyületek oldódhatnak ki belőle, amelyek veszélyt jelenthetnek az endokrin-rendszerre, máj- és veseműködésre, sőt, rákkeltőek is lehetnek. Hogy a gyártók levédjék magukat, legtöbb esetben figyelmeztetik a vásárlókat arra, hogy a PET palackokat lehetőleg csak egy alkalommal használjuk, majd dobjuk ki. Még ha így is cselekszünk, nem tudjuk ellenőrizni, hogy szállítás során, vagy akár az áruházban milyen körülmények között tárolták, ki volt-e téve napsugárzásnak.

A 3-as számú PVC-ről (polivinilklorid) az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság is elismerte, hogy az egyik összetevője, a vinil-klorid rákos, degenerált sejteket hoz létre.

Befolyásolja az endokrin-rendszer működését és asztmás megbetegedések kialakulásáért is felelhet.

Európában betiltották az alkalmazását gyerekjátékok készítéséhez, viszont palackokhoz, műanyag csomagoláshoz, kozmetikai és tisztítószer flakonok előállításához a mai napig használják. Egy tipp: ha egy műanyag eszköznek érezzük a jellegzetes szagát, akkor majdnem biztos, hogy PVC, szóval jobb, ha elkerüljük. Gondoljunk csak például a felfújható gumimatracokra és úszógumikra.

A 6-os jelzést kapott típussal (PS, polisztirol) elsősorban kávéspoharak, ételhordó dobozok, joghurtos palackok, gyümölcsök és zöldségek alá tett habszivacs tálcák formájában találkozhatunk. Ezt a műanyagot is érdemes messziről elkerülni, mert az élelmiszerbe szivárgó sztirol vegyület rossz hatással lehet a hormonháztartásra, irritálhatja az emésztőrendszert, légzőszerveket és a termékenységet is befolyásolhatja. A WHO nemzetközi rákkutató intézete ezt az anyagot lehetséges karcinogén anyagként tartja számon.

Ami talán az összes „rossz” műanyag típus közül a legkárosabb, az a 7-es számot viseli (OTHER, PC, polikarbonát). Ebbe a kategóriába olyan termékek kerülhetnek, amelyek pontos összetétele nincs meghatározva, tehát bármi lehet benne. Általában az 1-es és 6-os jelzésű műanyag összetevőit tartalmazza. Magas hőmérséklet és savas vagy lúgos közeg hatására a termékekből BPA oldódhat ki. Tudományos kutatások sora bizonyítja, hogy a biszfenol-A szervezetbe jutása felelőssé tehető daganatos megbetegedésekért (főleg prosztata és mellrák), továbbá cukorbetegség kialakulásáért, asztmáért, pajzsmirigy-zavarokért, szívbetegségekért, hormonális zavarokért, mint például a korai serdülés, elhízás és meddőség... Néhány éve ugyan betiltották a BPA-t tartalmazó cumisüvegek gyártását, viszont még mindig megengedett az alkalmazása az élelmiszer-tároló edények, tányérok és poharak gyártásánál. 

 Akadtak szkeptikus kutatók, akik nem akartak vagy nem mertek hinni a „BPA-mentes” feliratnak. Kételkedésük nem bizonyult alaptalannak: kiderítették, hogy egyes termékek ugyan nem tartalmaznak BPA-t, viszont egy másik, hasonló vegyületet, a BPS-t igen. Egyes kutatók azt állítják, hogy a BPS még drasztikusabb hatást fejt ki a hormonháztartásra, mint az elődje.

Egy szó mint száz, a 7-es jelzésű műanyagokat érdemes mellőzni.

Miután az ember birtokába kerül ezeknek az érdekes és felettébb hasznos információknak, kezdődhet a móka, vagyis végignézni műanyag tárgyaink jelzéseit. Én a konyhában kezdtem, majd a gyerekszobával folytattam. Nem túlzok, ha azt mondom, majdnem elájultam, mire expedícióm végére értem. Konyhai eszközeim nagy része 7-es jelzésű volt, csak úgy, mint a gyerekek játékainak fele! Merőkanál, csipesz, szűrő, csőrös pohár, termosz bögre, játék baba, kis konyha zöldségei, gyümölcsei, sípolós gumikacsa, és így tovább. Mindet összeszedtem és eltávolítottam az otthonunkból. Helyettük vettem fém, fa és üveg konyhai eszközöket. A gyerekek játékállományát pedig felturbóztam fantasztikus, fából és textilből készült játékokkal. Természetesen nem kis költséggel jár egy ilyen beavatkozás és az üveg citromfacsaró is eltörik, ha leejtjük, nem úgy mint műanyag rokona. Viszont óriási megkönnyebbülést éreztem az otthonom műanyag-mentesítése után.

Nem is gondolnánk, mennyit árthatunk magunknak és családtagjainknak a temérdek műanyag eszköz használatával. Szülőként mennyit árthatunk akaratunk ellenére gyermekeinknek, akik babakoruktól kezdve jóízűen rágcsálnak mindenféle kétes eredetű mű dolgot. Nem kell orvosnak, kutatónak lenni ahhoz, hogy észrevegyük, egyre több a különféle betegségekben szenvedő, vagy a gyermekre vágyó, meddőségi problémával küzdő ember. Mindenkit bátorítok, hogy az egészségére veszélyes műanyagokat iktassa ki az életéből. Vigyáznunk kell az egészségünkre, törekednünk kell arra, hogy természetes összetételű dolgokkal vegyük körül magunkat.

 Forrás: itt, itt, itt

Ajánljuk még:

Mint emberek a sót... – ami nélkül nincs ízes élet

„Úgy szeretlek Édesapám, mint emberek a sót!” – mondja a mesebeli királyleány, és valljuk be, a furcsa megfogalmazás ellenére – királyi édesapjához hasonlóan – igazat kell neki adnunk. Elsőre talán azt hihetnénk, hogy a só csak egy a gyakrabban használt konyhai ételízesítők közül, azonban ha jól végiggondoljuk, életünk szinte minden területén találkozhatunk vele. Változatos felhasználási lehetőségeihez hasonlóan történelme is izgalmas: volt már fizetőeszköz, rendeztek vele adósságot, ráadásul az egyik legjobb minőségű kősót Európában éppen a Kárpát-hazában bányásszák.

 

Már követem az oldalt

X