Egyes madarak eltűnnek, mások jól érzik magukat – interjú Orbán Zoltán ornitológussal

Megfigyelhető-e változás a hazánkban telelő, valamint a télre hazánkból elrepülő költöző madarak állományában?

Néhány évnyi információ alapján megalapozott megállapításokat tenni ezzel kapcsolatban nem lehet. Húsz-harminc év távlatából azonban elmondható, hogy például az ősszel hazánkon átvonuló darvak száma a ’80-as, ’90-es években nem érte el a tízezer példányt, az elmúlt évtizedben viszont már a 160 ezret is meghaladta a létszámuk. A faj tekintetében a világon az egyik legjelentősebb vonulási, illetve átmeneti pihenőhellyé vált Magyarország. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy Közép-Ázsiában és Európában, a Magyarországhoz közeli területeken is megerősödött a fészkelő állomány, másrészt beérett a sok évtizedes természetvédelmi munka. Ez például egy markáns és említést érdemlő, pozitív változás. Utóbbira a tatai Öreg-tónál telelő vadludak is jó példát szolgáltatnak, jól érzik magukat a térségben, ezért évről évre mind nagyobb számban érkeznek ide.

Kitapasztalták, hogy ott védve vannak, 2018 őszétől nincs tűzijátékozás november 1-től február 28-ig, vagyis a vonulási és telelési időszakban.

Ennek köszönhetően létszámuk mára eléri az alkalmankénti 65 ezret, ami 15-20 évvel ezelőtt körülbelül ennek a fele volt. Az etetőket látogató énekesmadarak kapcsán többségében ellenkező tendenciáról, helyenkét drasztikus csökkenésről érkeznek beszámolók az ország számos területéről. Szerencsére ennek hátterében nem a manapság oly gyakori állománycsökkenés áll, mivel az etetőlátogató madárfajok állományai Európában és Magyarországon is stabilak, vagy éppen növekvők. Az etetőforgalom-csökkenés oka az, hogy nincs markáns tél, nincs hó. A táplálékkeresést ugyanis nem a hideg, hanem a hóterhelés nehezíti meg. Mivel azonban nincs hó, és nemcsak hazánkban, de tőlünk északabbra sincs, ezért egyszerűen elmaradnak a madarak vagy jóval kisebb számban érkeznek meg Magyarországra. Ilyenek például a cinegék, a fenyőpinty, a fenyőrigó, a keresztcsőrű és a csonttollú. A saját, tizenhetedik kerületi tapasztalatom is ezt mutatja, tíz éve négy zsák, négy-öt év óta már alig negyed zsáknyi mag fogyott. Valószínűleg a klímaváltozásnak tudható be az is, hogy körülbelül 15 éve minden évben áttelel hazánkban két-három tucat fehér gólya, továbbá a nagy és a kis kócsag, a szürke gém és a barna réti héja is. Mert ha nincs hó, ha nem fedi hótakaró a gyepet, akkor ezek a ragadozó madarak tudnak vadászni a kisebb rágcsálókra.

Jól értem, hogy az előbb felsorolt énekesmadarak azért nem jönnek, mert nincs hó, az utóbb felsorolt madarak pedig azért maradnak, mert nincs hó?

Igen, és ide tartoznak például még a vetési varjak is. Ezek elsősorban északkeleti irányból, az európai Oroszországból, Belaruszból és a Balti térségből jönnek, mert ott jelentős a hóterhelés, illetve a hidegben megfagy a talaj. A vetési varjú pedig a talajról és a csőrével a talaj felső rétegét szondázva keresi a férgeket és ízeltlábúakat. Magyarországon nemcsak hó nincs, de alapvetően fagy sincs már telente, ami igencsak kedvező számukra. Az enyhe idő azonban sok madárállománynak nem jó, a Déli-sark térségében fészkelő pingvinfajokat a klímaváltozás igencsak fenyegeti. Telente a jeges szél miatt akár mínusz 120 fok hőérzetet, jelentős hideget is el kell viselniük, evolúciósan ehhez alkalmazkodott a szervezetük. Amikor a nyári időszakban a klímavátozás miatt a hőmérséklet fölmegy plusz 16-18 fokra, akkor a pingvinfókák pehelytollazata átázik a sáros olvadékvízben és kihűlnek, vagy éppen a hideg ellen védő tollazatukban hőgutát kapnak.

Az egyre nagyobb területet elfoglaló, városi fények befolyásolhatják a madarak érzékelését?

Van, amikor igen, de azt fontos tudni, hogy az állatoknak, és így a madaraknak is csak töredéke él az emberekkel együtt a településeken. A madarak alapvetően vadon élő állatok, és ott is élnek, a réteken, erdőkben. A városi madarak hozzászoknak a mesterséges környezethez, s ahhoz alkalmazkodva ugyanúgy élvezik, használják előnyükre a településeket, mint mi, emberek. Ezek között vannak azok a fajok is, amelyek, mondjuk úgy, az élet császárai ebben az emberek által átalakított világban. Ilyen például a fekete rigó és a széncinege. Ezek eredményesen tudtak alkalmazkodni a városokhoz, és nagyon jól érzik magukat benne. De azért ne dőljön hátra senki, mert lényegesen kevesebb ilyen faj van, mondjuk a világ körülbelül 11,5 ezer madárfajának egy-két százaléka. A többség bajban van, vagy egyenesen a kipusztulás felé tart.

A hazánkban áttelelő költöző madarak, például a fehér gólyák rászorulnak az ember segítségére, az etetésre vagy a gondozásra?

Mi mindig arra kérjük az embereket, hogy ne akarják befogni, befogatni velünk ezeket a gólyákat, nem kell őket megmenteni, nem kell bevinni a melegre. Ezek a madarak alapvetően nem sérültek, nem betegek. Ha egy gólyán nincs gyűrű, vagy műholdas jeladó, akkor arról nem tudhatjuk megmondani, honnan származik, mi az élettörténete.

Átlagosan 100 állatból 95 úgy viselkedik, ahogy az elvárt tőle, de mindig vannak kísérletező egyedek.

Az embereknél is. Egy vadon élő állat csak ott maradhat meg, ahol megvannak az életfeltételei, mint például a táplálék, a szaporodóhely, a pihenőhely, és a többi. Az ember ezeket nem tudja állományszinten biztosítani, és nem is feladata. A nálunk telelő gólyák is intézik a saját életüket, ahogy azt kell. Ha nem éreznék jól magukat nálunk, akkor elrepülnének. Az állatvilágban normális, hogy elpusztul az, amelyik egyed rossz döntést hoz. Ha egy madár röpképes, mégis ott marad egy számára alkalmatlan helyen, és így lesz kvázi öngyilkos, akkor az a természetes szelekció szerint alkalmatlan volt az életre. Hogyha valamelyik nem jó biológiai programmal rendelkezik, rendellenes módon viselkedik, akkor el fog elpusztulni és ezt a rossz biológiai programot nem tudja továbbadni az utódainak.

Ha azonban megmentjük, akkor az adott faj adott populációjának genetikai állományában természetellenes módon megmaradhat, továbböröklődhet egy hibás gén, ami hatalmas károkat okozhat az állományon belül.

Mikor van szükség emberi beavatkozásra?

A kihalás előtti utolsó előtti állapot az, amikor emberi beavatkozás szükséges. De azok az állatok, amikkel a lakosság a mindennapi életében találkozik, a leggyakoribb madárfajok az adott országban és akár világviszonylatban is. Magyarországon jelenleg nincs olyan madárfaj, aminek minden egyedét meg kellene menteni. Amelyik nem tud alkalmazkodni, az elpusztul vagy elvándorol. Ez mindig így működött.