Aszfalt-, gipsz- és festékalapanyag is lehetne, mégis simán kidobjuk

Én néhány évvel ezelőtt beszereztem egy forrólevegős fritőzt, amiben egy evőkanál olaj is elegendő a krumpli és batáta megsütéséhez. Az eredmény pedig? Ízletes, egészséges, de igazuk van a gyerekeimnek: az igazi mégiscsak a serpenyőben sült, karikára vágott rósejbni. Így aztán nálunk is keletkezik sütőolaj-hulladék.

A háziasszonyok többsége általában kettő-négy alkalommal süt ugyanabban az olajban, takarékossági okokból. Ha már túlhevült, habzik, részecskés és elszíneződött, jöhet az új. Arra viszont sokan nem gondolnak, hogy az elhasznált sütőolaj épp olyan veszélyes, speciális kezelést igénylő háztartási hulladék, mint a lemerült gombelem, vagy a lejárt szavatosságú gyógyszer.

Magyarországon a lakosság egyharmada egyszerűen a lefolyóba önti a megbarnult olajmaradékot, nem gondolva arra, hogy egy csepp használt olajjal akár 1000 liternyi élővizet is elszennyezhetnek, mi több, az olaj a felszínen úszva a vízi élőlények oxigénfelvételét is meggátolja. Sőt az olaj a szennyvíz-elvezető rendszerben is károkat okoz, lerakodva a csővezetékek falán. Az sem jó megoldás, ha valaki egyszerűen a kukába önti a kihűlt zsiradékot, mivel az

a többi háztartási szeméttel keveredve egy sokkal nehezebben lebomló elegyet képez.

Elgondolkodtatóak az előző tények, pláne, mert a használt, leszűrt sütőolaj az utolsó cseppjéig – azaz 100 %-ban – újrahasznosítható! Márha összegyűjtjük…

Szerencsére az utóbbi években sokat tett a média azért, hogy a háziasszonyok körében népszerűsítse a használt sütőolaj gyűjtését. Így ma már háromból két háztartásban tudatosan összegyűjtik az olajmaradékot, majd leszűrve, jó esetben az eredeti tárolóedénybe visszatöltve adják le a gyűjtőpontok egyikén. Ezekből szerencsére egyre több van országszerte: legalább félezernyi benzinkúton, élelmiszerláncok kijelölt üzleteiben, hulladékudvarokban, egyes közintézményekben (például nálunk az óvodában). Van, ahol levásárolható kuponokat is adnak érte, ezzel is ösztönözve a gyűjtést.

A statisztikák azt mutatják, hogy az olajhulladék gyűjtésére a fővárosban és környékén élők a legfogékonyabbak. Viszont még mindig van hova fejlődni a társasházközösségeknek e téren. Sok helyütt ugyanis nem tudják, hogy vannak olyan gyűjtőcégek, akik egyszeri, néhány ezer forintos betétdíj ellenében kihelyeznek egy 60 literes gyűjtőedényt a ház közös tárolójában, amit igény szerint ingyen ürítenek. Ha viszont van néhány lelkes, a fenntarthatóságért harcoló lakó – aki még esetleg a közös képviselővel is kesztyűt húz –, zöld az út a közös gyűjtés előtt.  

A nagyobb településeken érdemes afelől is érdeklődni, hogy az önkormányzat kötött-e együttműködési megállapodást valamely begyűjtő céggel. Ilyen esetben ugyanis sokszor a lakóhelyünkhöz jóval közelebb is találunk gyűjtőedényt és nem okoz annyi macerát a legközelebbi „olajpont” felkeresése.

Az elmúlt évben országos szinten több mint 550 tonna használt – a háztartások által összegyűjtött – olajat adtak le  gyűjtőpontokon. Ez a mennyiség felülmúlta a várakozásokat, és egyben azt mutatja, hogy ma már nemcsak az eldugult lefolyók miatti félelem miatt gyűjtjük szelektíven a megbarnult növényi zsiradékot, hanem megléptük a következő szintet: a környezettudatosságét.

A „nagyfogyasztók” – üzemi konyhák, éttermek – esetén azonban már más a helyzet, ők nem kereshetnek kibúvót a gyűjtés alól, szigorú szabályok vonatkoznak ugyanis rájuk a szakszerű gyűjtéssel és elszállíttatási kötelezettséggel kapcsolatban.

Mindent összevetve a hangsúly tehát a gyűjtésen van.

Így nem túlzás azt mondani, hogy csak rajunk múlik, mennyi használt sütőolaj kerül újrahasznosításra, azért, hogy ismét a mi kényelmünket szolgálja biodízel és biogáz formájában. Ezenfelül az aszfalt-, gipsz- és festékalapanyag is lehet a túlhevült olajból, sőt bizonyos asztalos üzemek is felhasználják azt. Ha azonban tisztán bioüzemanyag előállítása a cél, 80 százalékban biodízel, 20 százalékban pedig biogáz a végtermék. Az Európai Unióban külön szabályok vonatkoznak arra, hogy ma már 8,2 százalékban az üzemanyagnak biodízelt kell tartalmaznia. Tőlünk nyugatabbra, Grazban ennél tovább is mentek: másfél évtizede az összes autóbusz használt olajból nyert biodízellel jár.

Mivel ma Magyarországon mintegy 25 000 tonna használt étolaj keletkezik a háztartásokban éves szinten, a tavaly begyűjtött 550 tonna csak a töredék. Pedig minden egyes liter újrahasznosított étolajjal körülbelül annyival kevesebb szén-dioxidtól mentesítjük a Földet, mint amennyi akkor keletkezik, ha Budapestről Siófokig autózunk péntek délután, dugóban… Elgondolkodtató, ugye?

Én azt hiszem, hogy az olaj szelektív gyűjtése és leadása sokak számára épp olyan „nem szeretem” tevékenység, mint a PET palackok összelapítása. Viszont mindkettőben közös, hogy kétségkívül olyan tevékenységről van szó, ami akár tetszik, akár nem, a mindennapi életünk részét kell, hogy képezze, ha szeretnénk a bolygót továbbadni az unokáinknak. Függetlenül attól, hogy mosolyog a benzinkúton az olajos flakont átvevő munkavállaló vagy a háta közepére kívánja ezt a pluszfeladatot. Nem szabad, hogy megingasson bennünket abban, hogy jót teszünk!