„A legrosszabb klímapályákról már sikerült levenni a Földet” – interjú Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval

Mintha egy kicsit önmaga kifigurázása lett volna a klímacsúcs a dubai helyszínnel: szinte jelképes, hogy radiátort kellett kérnie a szobájába, mert a légkondicionáló túlhűtött…

Igen, próbálták megszerelni, de nem sikerült. Azt mondták, nyissam ki az ablakot, csak hát, egy kétszer hatsávos út és harminc útfúró-traktoros megaépítkezés mellett ez lehetetlen. Nemcsak hangos volt, hanem a légszennyezés is nagyon erős volt, azt sem szerettem volna beengedni.

A pazarlás és a fosszilis energiák fővárosában, ahol a sivatag közepén sícentrum is van, elég visszás klímavédelmi konferenciát rendezni: ez nem felháborító? 

Szerintem nagyon fontos, hogy az emberek szembesüljenek ennek az életmódnak a súlyos hatásaival. Mindenkinek az a vágyálma, hogy ide jöjjön nyaralni. De ez egy mesterséges ál élet, ahol nem lehet kinyitni az ablakot, ahol nem lehet kiszállni az autóból, nem lehet hozzáférni a tengerhez, csak egy hotel vagy egy étterem partszakaszát lehet használni nagyon drágán. Tényleg ezt szeretnénk? Nézzünk a szemébe annak, akinek emiatt az áradás elvitte az otthonát, a gyerekeit – a líbiai gát szeptemberben átszakadt és városrészek tűntek el több ezer emberrel együtt. Ez egy teljesen romboló luxus.

Jövőre megint egy olajtermelő országban rendezik a klímacsúcsot, Azerbajdzsánban. Nem probléma, ha egyszer-egyszer így van, 

de menjünk már el végre egy kis szigetországba, ne csak a luxust lássuk, hanem azokat is, akiknek az életét teszi tönkre mindez. 

Nézzünk szembe ezekkel az emberekkel, nézzük meg az ő valóságukat, hiszen a tárgyaló felek is emberek, sokkal erősebben hat rájuk a személyes tapasztalás. Ezt hiányolom. Másrészt ezeknek a konferenciáknak a megrendezése már egész iparággá vált, a helyszínen eszement módon felmennek a szállások és az ételek árai, arról nem is beszélve, hogy a gazdagabb országok szervezetei sokkal több pénzt tudnak elkölteni a helyszínen a tárgyalók befolyásolására. Vagyis pont azok a csoportok nem tudják igazán képviseltetni magukat, amelyek a leginkább szenvednek az éghajlatváltozás következményeitől. Erre szoktam azt mondani, hogy a globális elit játszótere lett ez az évenkénti összejövetel.

 

Az évszázad végéig egy méterrel fog nőni a tengerszint, de vannak olyan szigetországok, amelyek már most kénytelenek voltak elkezdeni evakuálni a lakosságukat. Kiribati 8,8 millió dollárért vett meg egy húsz négyzetkilométeres területet Fidzsi szigetén, ahová elkezdte átköltöztetni a lakosságot. Tuvalu pedig Ausztráliával kötött megállapodást, miszerint évente 280 tuvalui lakos számára engedélyezik az átköltözést. Ez nagyon nehéz jövőt vetít előre, hiszen egy méter alatt van számos tengerparti városnegyed.

S ki fog helyet adni annak a 3,5 milliárd embernek, aki Afrikában nemsokára olyan hőmérsékleti körülmények közé kerül, hogy az élete veszélyben lesz, tengerszint-emelkedés nélkül is? 

A fosszilis tüzelőanyagok használatának kivezetése helyett az „eltávolodás” szó került az új megállapodásba. Ez mit jelent?

Bizonyos szempontból már ez is pozitív eredmény, a tárgyalások hivatalos dokumentumaiban konkrétan eddig nem szerepelt a fosszilis energia kifejezés, tehát van némi jelentősége, hogy bekerült annak elismerése: a problémát ezek okozzák. Azt kell látni, hogy ez az éves klímacsúcs az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményéhez tartozó részes felek éves konferenciája. Tehát minden ország, amely aláírta, összejön, hogy megbeszélje a folyamatokat, valamint idén először értékelje a haladást is a Párizsi Megállapodás végrehajtásában. Tehát igazából ez egy munkaértekezlet, nem kell mindig szenzációs bejelentést várni. Ezekre az almegállapodásokra sem lenne szükség, ha egyszerűen csak betartanánk mindannyian, amit vállaltunk, hiszen a párizsi egyezmény magában hordozza, hogyha másfél fokon akarjuk tartani a felmelegedést, akkor muszáj kivezetni a fosszilis tüzelőanyatokat. Az eltávolodás szó ehhez képest kevesebb. De nem radikálisan más, ezeknek a tárgyalásoknak gyakorlatilag külön lingvisztikája van. Ugyanakkor mégiscsak van ennek értelme, hiszen egy jelzés a fosszilis energiaipar számára, hogy leáldozóban van az iparág, ideje kiszállni belőle. A kormányok felé is lehet egy jelzés.

Egyelőre minden egyes tonna kibocsátás 130 dollárnyi támogatással zajlik le a világban.

Ezen is kellene változtatni. Sokan nem gondolják végig, hogy nemcsak a megújulókat támogatjuk, hanem ilyen-olyan módokon és címeken a fosszilis energiaforrások kiaknázását is.

Azt tudjuk, hogy nem tartjuk be a megállapodást, de mennyire nem? A széndioxid-kibocsátás folyamatosan nő, kivéve a koronavírus miatti lezárások időszakát.

Ez igaz, viszont jóval kevésbé nő, mint az előző évtizedben. Azért az eredmény, hogy sikerült a Földet levenni a legrosszabb klímapályákról. 

Pár évvel ezelőtt még szerepeltek a lehetséges forgatókönyvek között 5-6 Celsius fokos hőmérsékletnövekedések is az évszázad végére, most a szakértők szinte teljesen egyetértenek abban, hogy ez már nem fog bekövetkezni, 

olyan sok változás zajlott le és zajlik most is az energiaszektorokban. Mindig csak a negatívumokról számolunk be, csak azok a cikkek csattannak nagyot, amikor valaki azt mondja, hogy nincs értelme ennek az egésznek. De akkor mondjon jobbat, ami működik! Ez a probléma globális, és csak globális összefogással lehet megoldani, ami döcög, de legalább halad előre. Nem csökken a kibocsátás, de a növekedés mértéke legalább csökken. Épphogy csak egy kicsit emelkedett az utóbbi években még akkor is, ha a covidos időszakot kivesszük a számításokból.

Sikerülni fog másfél fok alatt tartani a globális felmelegedést?

A probléma az, hogy Párizsban tett nemzeti vállalások, összeadva sajnos nem adják ki a másfél fokhoz szükséges csökkentést, ráadásul még ezeket sem tartjuk be. Ha betartanánk, akkor 2-3 Celsius-fokos emelkedést várhatnánk az évszázad végére. Mégis van okunk bizakodásra, mert elindult egy tendencia. Az IPCC megállapítása szerint

tizennyolc olyan ország van, amelynek évtizedek óta csökken a kibocsátása, miközben a GDP-je növekszik.

Köztük Magyarország is szerepelt, habár az utóbbi években letértünk erről a nagyon jó irányú pályáról. Mindenesetre ez mutatja, hogy nem lehetetlen vállalkozás a kibocsátás-csökkentés, és nem követel valamiféle aszketizmust az emberektől vagy a gazdaságoktól. Azt várom, hogy ez a tendencia erősödni fog.

Ön szerint mikor fog tetőzni a széndioxid-kibocsátás?

Ahhoz egy újabb, nagyobb lépésre van szükség. Ugyanis hiába nő a megújuló energiák aránya, az energiaigényünk is növekszik. Tehát

a megújulók nem az eddigi energiafelhasználásunk helyett működnek és még csak az új igényt sem fedik le teljesen.

Ezért növekszik a kibocsátás. Egyrészt az energiahatékonyság növelésére is szükség van, másrészt sajnos az sem lesz elég. Olyan rendszereket kell kiépítenünk, amelyek nem igényelnek energiát, vagy jóval kevesebbet, mint eddig, miközben a szolgáltatás ugyanazon a színvonalon marad.

Mi lehet ilyen?

Ez nem azt jelenti, hogy akkor most sötét barlangokba kell visszamennünk, vagy többet nem ülhetünk buszra sem, mert vannak megoldások arra, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Ilyenek például a nulla energiás épületek. Nem pótolni kell, hanem kiiktatni az energiafelhasználást. Nem még több elektromos autóra van szükség, hanem az autók számának drasztikus csökkentésére jó várostervezéssel, hatékony alternatív mobilitással.

 

Hogyan?

Ennek is van működőképes megoldása. Számos európai városban az emberek biciklire ülnek, a gyerekeiket is arra ültetik vagy az utánfutóba rakják, és így közlekednek télen-nyáron. Hozzáteszem, ez egészségesebb is, olcsóbb is. Okosan tervezett városra van szükség, ahol a biciklizés nem ér fel az életveszéllyel, és bele tudom engedni a hétévest is. Ha én a Nagykovácsi útra rámegyek biciklivel, előbb-utóbb mártírhalált fogok halni. De most kiköltöztünk Ausztriába, ahol nem kell a gyerekeimet furikázni, mert mindenki tud biciklivel közlekedni, és a kocsi hetekig parkol otthon. A gyerekek iskolája előtt egy hatalmas roller- és bicikliparkoló van. Ez mind az úgynevezett tizenöt perces város része, ahol minden, amire napi szinten szükségem van, megtalálható a gyalog-, illetve rollertávolságban. Ha pedig muszáj közlekedni, akkor legyen nagyon jó a tömegközlekedés, illetve a XXI. századi megoldás a megosztott közlekedési rendszer.

A meglévő járműállomány három százalékával meg lehetne oldani minden városban az összes közlekedési igényt,

ha nem arról beszélünk, hogy mindenki a saját kis autójával furikázik, hanem egy közös rendszert használunk, és optimalizáljuk mindenki útját egy erre a célra készült alkalmazással. Útközben felvesszük, aki abba az irányba megy, és kiszállunk, ahol a célunk van, a többiek pedig mennek tovább. Ez nem utópia. Ugyanígy a teherautóknak sem kell az oda vagy a visszaúton üresen járnia. Iszonyatos lehetőségek állnak előttünk az energiafogyasztás csökkentésére. De van jó példa itthon is. Nekem nagyon tetszik az, ami a Bartók Béla úton történt, élhetőbb lett, nincs dugó, bicikliznek az emberek, bejöttek a kávézók, hatalmas élet lett, kulturális központok alakultak. Az ember szívesebben is gyalogol egy ilyen környezetben. Tudatosan tolhatnánk ebbe az irányba a folyamatokat, meg kellene változtatnunk a prioritásokat. Most az az elvárás, hogy a városban minden pontból minden pontba el tudjak jutni autóval biztonságosan. Miért nem az az elvárás, hogy én kerékpárral biztonságosan el tudjak jutni minden pontból minden pontba? Ezt a szemléletet kell megváltoztatni, hogy ne az autókra épüljön a város, hanem az emberekre. Tehát én bizakodó vagyok, mert látom a megoldásokat és azt is, hogy ezek elkezdtek működni. 

Van még esélyünk két foknál megállítani a folyamatokat? Olyan, mintha már visszafordíthatatlan lenne az egész klímaváltozás, mintha már biztosan bekövetkezne egyfajta apokaliptikus civilizáció a jövőben. Mi a valóság?

Nincs bizonyíték arra, hogy elindult volna azokból a bizonyos pozitív visszacsatolási körökből valamelyik, amelyek egy spirálra állítják az éghajlatot és már nem lehet visszaállítani. Ilyen például a Golf-áramlat leállása. De minden egyes tízed fok számít, minden egyes tized fokkal nagyobb a valószínűsége, hogy egy ilyent beindítunk. Bevallom, én is nagyon féltem, amikor nyáron sorra jöttek a rekordok, és félek, mert

a kollégáim nem tudják megmagyarázni, miért vannak ilyen extrémitások. 

Egy részét igen, de nem mindent. Tudósként én azt érzem ijesztőnek, hogy vannak kiszámíthatatlan részei ennek a folyamatnak. Ezért mondjuk mindig, hogy nem kellene megvárni azt a két fokot, mert nem tudjuk pontosan, mi fog történni. Sajnos én is látom magam körül azt, amire utalsz, hogy sokan úgy érzik, már nincs mit tenni. Ez azért nem jó, mert ha az emberek feladják a harcot, megelőzés helyett az egyéni alkalmazkodásra fognak koncentrálni a közösségben gondolkodás helyett, mindenki csak a saját háza tájával kezd majd el foglalkozni és a maga pecsenyéjét sütögeti, ez pedig gyorsan közös tragédiába vezet.

Az éghajlatmodellek mennyire pontosak? A hetvenes évek óta születnek, le tudjuk mérni, hogy beváltak-e a jóslatok?

Igen. A legelső klímamodelleket a fosszilis ipar rendelte meg, és mostanáig is nagyon pontosan előrejelezték az eseményeket, csak eltussolták ezeket a tanulmányokat. De a legkönnyebben ellenőrizhető példa az 1972-ben, a Massachusetts Institute of Technology, az MIT négy fiatal kutatója által írt A növekedés határai című kötet.

Azt írták, a 2020-as években kezdünk majd belelépni abba az időszakba, amikor krízisből krízisbe lépünk át. Ez be is következett.

A jelenlegi háborúknak mind köze van ahhoz, hogy nincs elég víz, föld, nincs elég termékeny talaj, erőforrás. Aszály következtében tört ki a szíriai háború. Nem beszélve a pandémiáról, ami abból is fakadhatott, hogy egyre szűkül az állatok élettere, miközben iszonyatos embertömeg mozog a Föld egyik feléről a másikra, órák alatt. Ebből és az évente induló négy új járványból egyenesen következik egy világjárvány, és erre lesz még példa. Idő kérdése. Krízisből krízisbe botladozunk ahogy megmondták. Ez nem valami szerencsétlen véletlenek sorozata.

És ezek a modellek, amelyek jól jósolták meg, mi történik, mit mondanak a jövőre nézve?

Egyre nagyobb válságok és háborúk jönnek, de a tudomány csak idáig lát: amikor a fizikai folyamatok átcsapnak társadalmi és politikai folyamatokba, már lehetetlen tudományos pontossággal előrejelezni, mi fog történni.

Milyennek látod a gyerekeid, az unokáid jövőjét?

Nem azt kell nézni, milyen lesz, hanem azt, hogy én milyent akarok. A jövő nem független tőlünk. Az egész Földön a legnagyobb befolyásoló tényező az ember, ezért is hívjuk antropocénnek ezt a földtörténeti korszakot. Tehát igenis a mi kezünkben van a kormány. S hogy akkor mit szeretnék? Élhetőbb városokat, meg azt, ha a gyerekeim nem Dubairól álmodoznának, hanem a csodaszép közeli helyeinkről. Szeretném, ha mindenki nulla energiás épületben élne, ha a minél több bevétel hajkurászása helyett belátná, az már egy jó élet, ha van hol laknia, tud egészségesen táplálkozni, van ideje a gyerekeivel lenni önmaga túlhajszolása helyett, meg aludni, finomakat főzni, elolvasni a világirodalom legjobbjait, amit az emberiség története során megírtak. Ki sem tudjuk élvezni, amit felépítettünk.

Egy olyan jövőről álmodom, ahol van idő az életre, és nem vágyunk még többre és még többre.

Mit mondanál azoknak, akik úgy érzik, hogy egyszerű emberként nagyon keveset tudnak tenni, és egy kicsit bele is fásultak már ebbe az egészbe, úgy érzik, nem tudják befolyásolni az eseményeket?

Fontos, hogy a legtöbbet nem az egyéni áldozatvállalással tudjuk tenni, hogy nem ülünk autóba és nem eszünk húst. Ez is fontos, de ennél még sokkal nagyobb hatással tudunk lenni a szakmánkon keresztül. Nem feltétlen csak a szemléletformálással, hanem a különböző rendszerek megváltoztatásával. Ha a hétköznapi életünkben belegebedünk, akkor is legfeljebb csak lefelezni tudjuk a kibocsátásainkat. Ott van az étrend. Hatalmas áldozat kevesebb húst enni, ugyanis körülvesz minket a húsos csábítás, a növényi alapúból sokkal kevesebb nyálcsorgató és megengedhető hívogatás érkezik. Ráadásul a zöldség és a gyümölcs drágább, ezenfelül pedig mindenhol ezt kapni, nincs például egy étkezdében igazán alternatíva. Bécsben szinte egyáltalán nem eszem húst és nem azért, mert akkor környezetvédő vagyok, hanem azért, mert nagyon finom, ínycsiklandó növényi alapú, tápláló ételek jönnek velem szembe. Arra lenne szükség, hogy mindig a fenntartható út legyen a könnyebb, olcsóbb és vonzóbb út. De ehhez rendszerszintű változás kell. Próbáljunk ilyen folyamatokért tenni, ha tudunk.

Fotók: Ürge-Vorsatz Diana