Vendégeket fogadni jó. Készülni rájuk pedig még jobb. Szeretem ilyenkor a konyhai sürgés-forgást, amikor a ház megtelik illatokkal, halk zene szól a háttérben, a konyhában pedig valami finom készül. De valljuk be őszintén: nem mindig van erőnk vagy kedvünk egy háromfogásos lakomát összerakni, miközben a vendégek már az ajtóban toporognak.
Ilyenkor jön el a vendégváró falatkák ideje – amikor a hangsúly nem a mennyiségen, hanem az ízeken, a színen, a közös élményen van. Egy-egy jól eltalált kence, apró falat, kenyérre kenhető krém ugyanolyan szeretettel készül, mint a legbonyolultabb főfogás, és sokszor színesebbé, meghittebbé is teszi az együttlétet, mint egy klasszikus vacsora, hiszen mindenki együtt csipegethet, beszélgethet, nevethet, és közben senki sincs „szolgálatban” a konyhában.
Íme néhány, amivel én mindig sikereket érek el:
A nagymamám klasszikus töltött tojása. A főtt tojás sárgáját összetöröm, és ízesítem sóval, borssal és tulajdonképpen bármit apróra vágok bele, ami otthon éppen a hűtőben megtalálható. Lehet ez felvágott, kolbász, virsli vagy éppen szárított paradicsom vagy savanyú uborka. Mindig másféle ízesítést kap a töltelék, attól függően, hogy a tojás sárgáját
mivel vegyítem. Majonézzel és pici tejföllel krémmé kavarom a masszát, kis mustárt adok hozzá, majd visszatöltöm a félbevágott főtt tojásokba. Alá pici citrommal és tejföllel összekavart majonéz ágyat készítek, a töltelék tetejére egy csepp ketchupot teszek, és egy levél petrezselymet. (Hozzávalók: főtt tojás, felvágott vagy virsli vagy szárított paradicsom,
Univer majonéz, tejföl, citromlé, Univer Ketchup)
Klasszikus padlizsánkrém. Erdélyi módra készítem, és ha tehetem a padlizsánokat szén fölött sütöm. Sokkal füstösebb íze lesz így, mint a sütőben készült változatnak. A megsült padlizsánokat összetöröm egy vágódeszkán, majd só, pici citromlé és apróra vágott hagyma kerül bele. Az olajat lassan adagolom hozzá, és folyamatosan kavarom. A végén teszem bele a majonézt, lényegesen kevesebbet mint maga a padlizsánkrém, csak hogy könnyedebb, habosabb legyen az étel, de a padlizsán ízét ne vegye el. Pontosan emiatt fokhagymát én soha nem teszek bele. A fokhagyma tapasztalatom szerint nagyon elnyomja a friss padlizsán zamatát. (Hozzávalók: padlizsán, olaj, Univer vöröshagymakrém, Univer majonéz, só, bors, citromlé)
Halkrém falatkák. Ez a kence tulajdonképpen bármilyen halból kikeverhető. Az összetört halat vajjal és citromlével habosra kavarom, majd ízlés szerint egy kis mustárral, borssal, sóval ízesítem. Friss kenyérfalatkákra téve egyszerű és isteni. ( Hozzávalók: halkonzerv, vaj, Univer mustár, só, bors)
Kéksajtos mártogatós. Ez is nagyon egyszerű recept. A kéksajtot villával összetöröm, 1-2 cikk fokhagymát préselek bele, majd pici tejföllel, majonézzel és zöldfűszerekkel kikavarom krémes állagúra. Friss, nyers zöldségeket csíkokra vágok, és mellé teszem. Zellerszár, répa mártogatásával ízletes csemege lesz belőle. (Hozzávalók: kéksajt, fokhagyma, tejföl, Univer majonéz, Univer fokhagymakrém, zöldfűszerek)
Baconba tekert csirkemell falatkák. A felvágott csirkemell darabokat egyenként beletekerem bacon szalonnába. Egy sütőpapírra helyezem őket, megkenem mustárral a falatokat és egy pici mézet csurgatok rájuk. Fűszerezni gyakorlatilag semmivel nem szükséges, a sós szalonna és a mustáros méz tökéletes ízkombinációt hoz létre fél óra alatt a sütőben. A falatkák hidegen is finomak, majonézes kukoricasalátával szoktam tálalni. (Hozzávalók: csirkemell, bacon szalonna, Univer mustár, méz)
A vendégváró falatkák sorát a végtelenségig lehetne folytatni, hiszen minden háztartásban más és más kencék, krémek a kedvencek. A hummusok különböző variációi is nagyon kedveltek világszerte. A franciák nagy tudói ezeknek a finomságoknak, amiket tapenade-nak neveznek, a Provence-i piacok az effajta késztermékek széles kínálatával várják a háziasszonyokat. Nem ritka hogy olajbogyóból, szardellából, fügéből vagy éppen aszalt paradicsomból készítik őket, és mindegyik nagyon ízletes.
A cikk az Univer Product támogatásával készült
Mindent a mákról
Már az ősi civilizációkban is termesztették, sőt: a régészeti leletek szerint a neandervölgyi ember is használta, valószínűleg bódító, fájdalomcsökkentő hatása miatt.
