A lényeg: ha nem is szőrpamacs, paróka, vagy kifordított bundakesztyű, mint az említett mesefigura; de változatos formákat mutat, sőt szó szerint sokszínű, és több ízben létezik. Megszólítására is van pár verzió, ám a legismertebbek mind nagyjából egy tőről fakadnak. Ez ez eredet pedig – rámutatva növényünk a fontosságára – közvetlenül az evéssel kapcsolatos. Az afrikai szó minden jelentésárnyalatot kifejező fordítása így fest: „nyami"!
Ehető része emberkar hosszúságú és vastagságú lehet, de – ahogy egyik változata mutatja, akár elefántlábbá is módosulhat. Szőröcskéi tövisekké keményedhetnek. Ami a föld felett van, az úgy nő, hogy felfuttatva akár lugast is lehet képezni belőle. Magja nincs, a levelek közt mosolygó bogyók valójában léggyökerecskék(!), amik a talajba kerülve kihajtanak.
Latin nevét a leghíresebb svéd botanikus kreálta egy ókori görög tudóselődje előtt tisztelegve. Ezért azonban senkit nem kell elküldeni melegebb éghajlatra, különösen nem hősünket, aki amúgy is jelen van minden ilyen környezetben szerte a világon, hiszen itt érzi jól magát.
Azt már tudjuk, hogy fénygyökérnek is szokták hívni. Igaz, ez kicsit megtévesztő, hiszen valójában gumóról van szó: olyan ez, mintha a krumplit lerépáznánk... A fotonos része azonban már bonyolultabb, mondhatni egy másik mese!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztrák polihisztor, bizonyos Rudolf Steiner, aki amellett, hogy megalapította a Waldorf-pedagógiát, írt, festett és elindított egy spirituális mozgalmat. Ennek tanítása szerint eme nemes táplálék különleges és ritka tulajdonsága, hogy fényétert raktároz. Ez egyrészt nem azonos a fizikából azóta kikopott fogalommal, másrészt – ami fontosabb – a világos gondolkodást és a szellemi előrehaladást segíti elő. Ilyen módon pedig szemben áll a burgonyával, amely az egyoldalúságot és a materializmust képviseli, és így visszahúz.
A pityókát egyébként nem csak ez a XX. század elején kibontakozó irányzat akarta lecserélni, hanem a mezőgazdászok is komolyan fontolóra vették a lehetőséget 1900-as évek közepén. Az ok drámai, mi több tragikus volt: „...nehány év óta e hasznos növényt mintegy betegség rohanta meg. Hasztalan volt a tudósok minden igyekezte, a burgonyavésznek sem eltávolítását, sem okát nem tudták kifürkészni, s azon véleményben kezdtek megállapodni, hogy ...ki fog veszni a föld színéről és már kerestek is…., melly annak helyét pótolni fogná...Öt év előtt hoztak Francziaországba egy növényt Csinából, ...melly megszokva égaljunkat felette nagy hasznot nyujthat.” Ez pedig „a kenyérgyökér”.
Bár a gombafertőzés a korabeli források szerint a termés „kilencztizedét megsemmisítette”, mégsem a cserére jelölt főszereplőnk lett a befutó. Nem a róla folyó magyarországi vita miatt: „meg nem honosulható” kontra „homokos földben tökéletesen jól megterem”, hanem mert végül nem volt szükség idegen pótlékra, hiszen jöttek a „rothadásnak” ellenálló krumplifajták.
Hazánkban tehát nem terjedt el (bár vannak ma is, akik foglalkoznak vele), számos országban viszont alaptáplálék, akár tonnamilliókban mérve. Egy afrikai költő versében a mindennapi betevőt jelképezi, s míg ezt a falatot meg nem vonják az ember szájától, az rá sem figyel a körülötte zajló történésekre. A költemény maga egyébként a diktatúráról szól…
Egy jóval régebbi ottani monda a teremtés kezdeteire kalauzol: a Föld még puszta vala, amikor Tule istenség elülteté az első növényeket, amik aztán dobszavára bújtak ki a napfényre. Ám a yam gazdája egy öregasszony volt, ki elpusztította a hozzá étkezésre betérőket. Kettejük – azaz a Jó és a Gonosz – összecsapása oda vezetett, hogy az emberiség megismerte a vizet. Nem véletlen tehát, hogy a hagyományos törzsi szertartások is a gumóra fókuszálnak!
Évezredek óta használják, termesztik, de több mint étel.
Az idő tengelyén a tradicionális kínai orvoslástól az aztékokon és a majákon át a modern gyógyszeriparig számos pozitív hatást tulajdonítanak neki. Alkalmazási területei egyebek mellett: az immunerősítés, a gyulladásgátlás, az emésztéssegítés, a fogamzásgátlás vagy épp a gyermekáldás elősegítése. Aztán – nincs találóbb kifejezés rá – a „fiatalítás”. A nagyvállalatok is rárepültek: volt olyan eset, amikor egy ilyen céggel szembeszállni kényszerültek a növény kipusztításától tartó helyiek!
Egyébként valóban nem árt kesztyűs kézzel bánni vele – de ennek nem a természetvédelem a fő mozgástere. Az ok, hogy olyan anyag van benne, ami tisztítás közben a bőrt kipirosíthatja, miközben elfogyasztása a hipoallergénség magasiskolája…
Ha már itt tartunk: egyes fajtái nyersen is kipipálhatók, de még jobb főzve, sütve, pörkölve; magában vagy köretnek. Gyakorlatilag pont úgy használható, mint a krumpli, sőt azon is túl... Még kenyér is kisülhet belőle; lisztjével pedig lehet sűríteni, panírozni stb. A trópusok háziasszonyai igen gyakran egy kissé kocsonyás, sűrű massza formájában találkoznak vele, s ebből hoznak ki mindent, amit lehet. Helyettesítheti aztán azokat a barátait, akikkel időnként össze szokták téveszteni: az édesburgonyát és a maniókát.
De van-e bármiféle racionális alapja annak, hogy ez a keményítőbomba antimateriális hatású, avagy szellemfényesítő lenne? A III. században keletkezett kínai füveskönyv szerint a shan yao „növeli az izmokat”, hatására a „látás és a hallás éles lesz”, a test pedig „könnyű”- de ezt tekintsük tudománytörténeti adatnak. Az újkori kutatók által kimutatott hormonháztartás-harmonizáció, szépen alliterál ugyan, de inkább az ösztönvilágra mutat.
„Jamgyökeret leánykáknak,
kik könnyen hazudnak, csalnak,
igazságra ritkán nyílik
esze huncut bakfishadnak.” (Lope de Vega - Simor András fordítása)
Marad a kiugróan magas káliumtartalom: az ezüstös fényű könnyűfém nélkül ugyanis – ahogy írom! - ki lennénk idegelve, magyarán ingerületátvivő sejtjeink nem végeznék el feladatukat. Az alapok hiányában pedig gondolkodás sincs, gondolom...Tehát akkor legyen a jelszónk: agyalj jammal?!
Merre csörög a csöröge? – Mindent a cifra fánkokról
Tudod, miért csöröge a csöröge?
