Parázson érlelt nosztalgia – szalonnasütés nélkül nincs is igazi nyár

Bizonyára nem csak mi rajongunk érte. Nyár nem lehet szalonnasütés nélkül! Sőt, a tavasz meg az ősze sem, sőt akkor talán még kellemesebb a tűz mellett üldögélni. A tűzben van valami ősi erő, a lángnyelvek égbetörésében a fékezhetetlen. Fölfelé kígyózó füstje összeköt az égiekkel.

A boton sült szalonna egyszerűségében ott az élet. Fehér kenyér kell hozzá, vastagra szelt. Füstölt szalonna, igazi, házi füstölésű. Hagyma egészben, vagy fölszeletelve – ki, mire esküszik.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Már rekordja is van a szalonnasütésnek: Szántódpusztán megdőlt a szalonnasütés magyarországi rekordja: 723 résztvevő sütött szalonnát egyszerre, ezzel nemcsak hazai, hanem világrekordot is állítva. A történelmi esemény a Szántódpusztai Majorság 200 éves kápolnáját formáló tűzrakóhely körül zajlott, a közösségi élmény és a hagyományőrzés jegyében. 

Nyaranta mindig egész siserehad nyaralt nálunk az erdőszélen. Nagyokat túráztunk, közösen főztünk, és ha csak alkalom volt rá, szalonnát sütöttünk. A sült szalonnánál magyarabb és egyszerűbb, laktatóbb és látványosabb keresve se található. Szolgálatkész tűzmesterem is mindig akadt, aki első szóra szakszerű tüzet rakott. Hamarosan ropogott is a tűz a száraz rőzsétől, s a fiatal tűzmester válogatta a szalonnasütéshez megfelelő hasábokat: amelyekből a legjobb parázs lesz, ha türelemmel vagyunk iránta.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

A kis tündérlányok pedig serényen sürgölődtek, nem is volt dolgom egy sem: szalonnát szeltek, hagymát tisztítottak, szép kövér szeleteket kanyarítottak a kenyérből. Bicskámmal szépen kihegyeztem a friss mogyorónyársakat, feltűztük a gondosan beirdalt füstöl szalonnát, s egy kicsit nyugalomra is kellett intenem a siserehadat: várjuk meg, amíg vörösen izzanak a hasábok, nem való tűzben sütni szalonnát. Néztük a lángokat, ahogyan marcangolták a száraz ágakat, ahogyan nyaldosták a tölgyhasábok kérgét… milyen mesebeli játékot űztek vele!

Szememmel intettem csak, de tudták ők is: elérkezett a pillanat, amikor végre a parázs fölé kerülhetnek a nyársra tűzött szalonnák. Izzadtak, sercegtek a szalonnák, s nagy sóhajjal adták tudtunkra, amikor egy-egy kövér zsírcsepp a parázsra csöppent: aprócska láng csapot fel olyankor egy szemvillanásnyira, de ki is hunyt rögtön, mintha csak kacsingatott volna: hé, máskor jobban figyelj, pajtás!

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

A friss kenyér-karéjok itták magukba a kissé kormos zsírt, a hagymák pedig méltóságteljes lassúsággal süttették magukat a parázs és a szalonna szárnyai alatt. A szalonna sütéséhez – mint minden jó és értelmes dologhoz – időt kell hagyni. Időt, míg szépen izzik a parázs, időt, amíg lassan forgatva ropogósra sül a szalonna, időt, amíg a hagyma is kellően sült és pirult lesz. És aztán idő kell ahhoz is, hogy mindezt ott a tűz szomszédságában, szép, komótosan belebelezzük.

Az aprónép mindig éhes volt, mégsem siettek vele: érezték, ez is egy olyan szertatás, aminek meg kell adni a módját. A kis gyomrok megszólaltak, de a szemek csillogtak a pislákoló lángok fényében, forogtak a nyársak, csöppent a zsír. Egy-egy kismadár belefüttyentett a délutánba, s olykor megroppant egy ág, a kis mókusunk meg ott figyelt az öreg tölgyről.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Most, hogy az aprónép fölcseperedett, a legkisebbek meg még nem sütnek szalonnát, jóleső érzéssel gondolok vissza ezekre a nyarakra. Amikor átölelt a nyár, határtalannak tűnt az idő. Amikor esténként Fekete Istvánt olvastam az aprónépnek, mert azt éreztem odavalónak, a kihunyó tűz zsarátnokai mellett. És biztos, hogy bennük sem múlt el nyomtalanul a boton sült szalonna meg a kormos-zsíros kenyér, amiben benne van az egész nyár, az egész kerek világ.

„Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszakokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.” (Fekete István: Tüskevár)