Fehér rokolyás pityókaleves

Gasztro

Fehér rokolyás pityókaleves

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók:

  • 1 kg főzni való burgonya
  • 1 lapos evőkanálnyi liszt
  • 2 tojássárgája
  • 1 tk cukor
  • 5 dkg vaj
  • 4 dl tejföl
  • 4-5 friss tárkonylevél
  • ecet ízlés szerint

 

Tovább olvasok

Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és két liter vízben feltesszük főni. Ízesítjük sóval és apróra vágott tárkonnyal. Ha nincs tárkonyunk, akkor nyugodtan készíthetjük babérlevéllel is, úgy is nagyon finom. 

Ha a krumpli megfőtt, elkészítjük a rántást. A vajat megolvasztjuk, és világos szalmasárgára pirítjuk benne a lisztet. Ekkor felöntjük körülbelül két deciliter hideg vízzel, és simára keverjük. Adunk hozzá egy pici ecetet és egy teáskanálnyi cukrot. Ezután lehúzzuk a tűzről, néhány percet várunk, hogy hűljön. Közben a két tojássárgáját elkeverjük tejföllel, hozzáadjuk a rántáshoz, amit teljesen simára keverünk. Közben a krumplit a főzőlével együtt erősen felforraljuk, és belecsorgatjuk a rántást. Tovább forraljuk, hogy szüntelenül lobogjon. Ekkor figyeljük meg, mi történik a fazék belső oldalán! A tejföl a forralástól kihabzik, és olyan lesz az edényünk szélén a mintázata mint egy fehér csipkés rokolya. Ha néhány pillanatig gyönyörködtünk benne, máris tálalhatjuk a forró levest.

Ajánljuk még:

Nincsen diós mákos nélkül! – Bejglitörténelem az ünnepekre

Ahány ház, annyi recept. Ahány íz, annyi történet. Ahány karácsony, annyi bejgli. De honnan ered a sztársütemény? Minek köszönheti népszerűségét? A bejgli még a karácsonyi kalácsot is lesöpörte az első helyről, mai napig őrzi királyi pozícióját az ünnepi desszertek között.