Szinte el sem hisszük, hogy egy süteményes könyv azzal aratott sikert, hogy minden recepthez tartozott illusztráció. Ma már teljesen természetes, sőt, szinte el sem tudnánk képzelni egy szakácskönyvet fotók nélkül. A lassan 100 éve megjelent könyvecskében minden süteményt szépen lerajzoltak, mégpedig maga a szerző, saját kezével. Nekem az 1936-os, tizennegyedik kiadás reprint változatához sikerült hozzájutnom, még fiatalasszonyként.
Azonnal elbűvöltek ezek a kis rajzocskák, amelyek a receptekkel együtt elröpítettek a dédnagyanyám nosztalgikus világába.
Abba az időbe, amelynek nyomait kisgyerekként ámulattal néztem, és amelyek csak ott, az öreg házban voltak fellelhetők.
A szép, vékony és kecses porcelánok, a csipketerítők, a színes kerti virágok a kövér kancsókban és az elegáns nénik, akik hetente gyűltek össze egyszerű, elegáns ruhákban, és „tereferéltek”. Ilyenkor apró sütemények kerültek az asztalra, és mindig jutott belőle nekem is. Csupa olyan sütemény volt, amit csak ott lehetett látni, megízlelni, és a nénik igen hosszadalmasan ecsetelték a sütés fortélyait.
Ezt az idilli képet őrzöm azóta is, és egy-egy sütemény hallatán visszaköszönnek az emlékek.
Váncza József 1925-ben találta fel a sütőport, ekkor vették lajstromba a tésztafélék térfogatnövelő adalékát.
A mi süteményes könyvünk – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Gyógyszerészként a rühesség ellen kísérletezett különféle anyagokkal, és csak úgy, mellékesen rájött arra, hogyan lehet olyan keveréket összeállítani, ami forradalmasítja a házi cukrászatot. Vállalatot alapított, amelynek zászlóshajója a Váncza sütőpor volt – „Haladjon ön is a korral, süssön Váncza-sütőporral”, ez volt a szlogenje évtizedeken át.
A sütőpor mellett vaníliás cukorral, különféle édesipari termékekkel és leveskocka-gyártással is foglalkoztak, de a sütőpor az, amely a mai napig megőrizte a Váncza név patináját.
Köszönhető ez annak is, hogy a Váncza József kivételes marketingérzékkel rendelkezett, és ezzel ez magyar élelmiszer-ipari márka a két világháború között hazánkban olyan versenytársakat utasított maga mögé, mint a Nestlé vagy az Oetker. A világlátott patikus amerikai típusú reklámpropagandát folytatott, nem sajnálta a pénzt neonreklámokra, piros-sárgára festett furgonokra, és a reklámbravúr részének tekintette A mi süteményeskönyvünk-et is.
Diós linzersütemény készül – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
A szívhez szóló első oldalaknak van némi, ma már megmosolyogtató reklámízük: „…még nem adott ki a világon egyetlen sütőporgyár sem ilyen terjedelmű, képekkel gazdagon díszített süteményes könyvet, mint amilyet Ön most a kezében tart.” A Váncza sütőpor előnyeit felsorakoztató és a hamisítás veszélyeire figyelmeztető fejezet után praktikus, jól használható tanácsokat kaphatunk a sütemények díszítéséhez.
Bemutatja a színes cukor- és csokoládé mázakat, krémeket, különös tekintettel a takarékosságra.
Nem véletlenül, hiszen ma is sokszor keresünk olcsó, egyszerű sütemény receptet, és a könyv születésekor már megkezdődött a világgazdasági válság is. Mire letarolta az országot, addigra a legtöbb magyar háztartásban sütöttek Váncza sütőporral, az édesség- és süteményrajongók polcán ott volt a Váncza süteményeskönyv, és nem csupán karácsony közeledtén vették használatba. Persze, a takarékosság fogalmát azóta átírta az élet, mert a receptekben bőven találunk tejszínt, túrót, vajat, amelyek ára épp az utóbbi időben rugaszkodott el a földtől.
Felvidéki túrós pite – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Az első fejezetben a szerző a mignonok készítésébe avatja be az olvasót, mégpedig azért, mert „sütemények mignonok alakjában való elkészítése a legtöbb háziasszony előtt nem ismeretes, pedig ez a legcsinosabb és legtetszetősebb felszolgálási forma”. A kis rajzokat és az alapos leírást tanulmányozva lépésről-lépésre haladhatunk végig a mignonalkotás folyamatán. Nem vagyok mignon-kedvelő, de már az első olvasásnál kedvet kaptam hozzá, mert a leírás szerint ezek nem olyan túlontúl édes és nyögvenyelős sütemények lesznek, mint amik egyes cukrászdák pultjaiban néznek farkasszemet rózsaszín vagy barna köntösben a nagyérdeművel.
Ezek a mignonok kicsik, kedvesek, változatosak.
„A mignonok készítése sok időt vesz igénybe… ne riadjunk vissza a további második alkalommal végzendő remekelés elől, ha az első próbálkozás még nem hozta meg a várt eredményt.”.
Mézes mázas – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Természetesen minden lapon találunk utalást arra, hogy a sütemény kizárólag Váncza-féle sütőporral készíthető el, ahogyan ma sem lenne másként, ha egy bizonyos termékre építenének egy egész szakácskönyvet.
A receptek alaposak, jól használhatók, könnyen érthetők. Vannak benne személyes kedvenceim, amelyeket ebből sütöttem először, és innen került át a mi családi recepttárunkba.
Ilyen a vargabéles, a felvidéki túrós pite. Az „igen jó zsúrédesség”, a datolyacsók, a kitűnő mágnás-diós pite, a takaréklinzer és a házi babtorta. Innen gyökerezik az én legényhódítóm és a cserkészkenyerem.
A mi süteményes könyvünk – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Ma is szívesen veszem elő, ha valami nosztalgikus süteményt keresek. Úgy érzem, hogy vaníliaillata van a könyvnek, amikor kinyitom. Itt-ott persze felsejlik benne az ánizs, a fahéj, az aszalt gyümölcsök édes zamata, ha pedig becsukom, a boldog békeidők édes pillanatait zárom be. Ugyan csak egy időre, mert egy-egy ünnep közeledtén valahogyan mindig kinyílik – ha másért nem, akár csak nézegetni, ábrándozni.
A nosztalgiakönyv Váncza József receptjeit az eredeti rajzokkal, új tematikus rendbe sorolja. Nem „unalmas és fárasztó, száraz receptfelsorolás”-sal operál, hanem úttörő munkával, a receptek csak úgy, egymás után következnek.
A háziasszonyok minden valószínűség szerint a képek alapján keresik a recepteket – gondolta a szerző korát megelőzve, és milyen igaza volt ebben!
Mézes krémes – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Lehet, hogy a tartalom nem a ma ízlésvilágát és a modern táplálkozás elvárásait követi. Viszont emlékeket idéz, és nem csak a sütemények készítésekor járja át a konyhát a századelő varázsos világa. Advent idején is érdemes újra elővenni, mert felsejlik belőle valami a régi karácsonyok elévülhetetlen bájából, ami a mi ízemlékeinkben még ott motoszkál.
Nyitókép: Halmos Monika @rozsakunyho
Ajánljuk még:
