Gasztro

6 szuper répás recept – a répafőzeléken túlról

Született menzásként nem sok olyan étel volt, amit nem szívesen ettem meg, de a répafőzelék közéjük tartozott. Kikerülve a felnőttek világába, több mint egy évtizedig nem is került a tányéromra. Mígnem egy vendégségben egy isteni répás fogást nem ettem. Olyan kellemes csalódást okozott a sült répa fűszeres íze, hogy azóta több répás recept is bekerült a repertoárba. Kedvenceimből válogattam.

Sült répa

A megszokott répaíz egy teljesen új árnyalata. A répa természetes cukortartalma a sütés során kissé karamellizálódik, így hozva új színt mindennapjainkba. Elkészítése is pofonegyszerű: a meghámozott répákat hosszában felvágjuk, olajozott tepsibe tesszük, és ízlés szerint fűszerezzük. Érdemes először fedő alatt párolni, majd levéve azt, megpirítani. Kiváló választás a fokhagymás változat, de az ázsiai ízek kedvelői az édes-savanyú verziót is kipróbálhatják. Tepsiben is süthetjük természetesen, akár más zöldségekkel is.

 Fotó: Pexels

Répalekvár

Eleinte kételkedtem: a répa és a lekvár nem igazán jött össze az elképzeléseimben. Utánaolvastam, megtudtam, hogy a sárgarépalekvárt régen a narancsdzsem helyettesítőjeként is használták Nagy-Britanniában, sőt: egyesek szerint ízben nagyon hasonlít a baracklekvárhoz. Hajtott a kíváncsiság, ezért belevágtam, és meglepetésemre tényleg nem túlzóak a leírások. Elkészítése egyszerű, csupán három összetevő kell hozzá: répa, cukor és citromlé. Alapszabály, hogy a répa súlyával megegyező mennyiségű porcukrot kell kimérnünk. Miután a meghámozott és felszeletelt répákat puhára főztük, pürésítjük. A püréhez hozzáadjuk a kimért cukrot, és folytonos keverés mellett készre főzzük a lekvárunkat. Amikor már majdnem kész, ízlés szerint adunk hozzá citromlevet és reszelt citrom héját. Ugyanúgy felhasználható, mint más lekvár: kenyérre kenve, de süteményben is megállja a helyét.

Tovább olvasok

Répatorta

Tapasztalataim szerint a legfinomabb répatorta dióval készül. Ehhez az összetört (nem darált) diót serpenyőben előpirítom, a répát lereszelem. Liszt és rétesliszt keverékét használom (fele-fele arányban), és sütőport, egy csipet sót és fahéjat teszek a keverékhez. Egy nagy családi tortához körülbelül 10 deka dióra, 40 deka sárgarépára, összesen 30 deka lisztre és két teáskanál sütőporra lesz szükség. Ezután négy tojást habosra keverek 30 deka cukorral és egy csomag vaníliás cukorral. Belecsurgatok körülbelül másfél deci olajat, majd a lisztes keverékhez öntöm. Keverés közben beleteszem a diót és a répát is a keverékembe, és mikor szépen összekevertem, már öntöm is a kivajazott tortaformába. Sütőtől és programtól függően körülbelül 40 percig kell sütni, de a tűpróba segít a megfelelő pillanat kiválasztásában. Ezt az alap tésztát sokféle krémmel gazdagíthatjuk – a legfinomabb talán a mascarponés-vajas-vaníliás-citromhéjas tortakrém.

 Fotó: Pexels

 

Sajtos répatallérok

Kiváló vendégváró falat, de salátákra is tehetjük, tartalmas feltétként. A megtisztított répákat lereszeljük, apróra vágott metélőhagymát és reszeltsajtot adunk hozzá. Ízlés szerint fűszerezzük, majd tojással, tejszínnel és étkezési keményítővel formázható állagúra keverjük. Egy csokor répához körülbelül nyolc deka sajtot számoljunk – főzőtejszínből egy evőkanál, étkezési keményítőből szintén egy evőkanál, tojásból pedig egy L-es méret kell majd hozzá. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a papírt olajjal megkenjük, majd kis kupacokban ráhalmozzuk a répás-sajtos keveréket. 180 fokon körülbelül tíz percig sütjük egyik, majd 5-7 percig másik oldalát. Mártogatóssal, önmagában, hidegen és melegen is tálalhatjuk.

Rántott répa

Elsőre talán ez is kissé bizarrnak tűnik, de kifejezetten finom fogás. A megtisztított sárgarépákat félbevágjuk, és sós vízben puhára főzzük. Arra vigyázzunk, hogy ne főzzük túl, mert akkor törni fog! Amíg leszűrve hűlni hagyjuk, előkészítjük a panírt. A lisztet, a tojást és a zsemlemorzsát külön tányérokba tesszük – ebben a sorrendben (a tojásokat felverjük, és sózzuk). A kihűlt, felezett répákat bepanírozzuk, majd bő olajban (esetleg zsírban) kirántjuk. Amikor kész, lecsöpögtetjük, és párolt rizzsel, illetve fokhagymás vagy chilis mártogatóssal tálaljuk.

Pesto vagy szendvicskrém

A sárgarépa zöldjéből kiváló pesto készíthető. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy kevés olívaolajon megpirítani hat deka fenyőmagot, és mikor ez kész, turmixoljuk le húsz dekányi répazölddel, két gerezd fokhagymával, egy deci olívaolajjal és öt deka reszelt parmezánnal. Sózzuk, borsozzuk, és már kész is a répazöldes pesto.

Ha a répazöldje annyira nem nyerte el a tetszésünket, vagy nincs odahaza fenyőmag, akkor készítsünk a répákból szendvicskrémet!

Ehhez negyed kiló répát reszeljünk le, keverjük össze körülbelül 3-4 deka majonézzel, egy pohár natúr joghurttal és egy evőkanál citromlével. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kedvünkre! A majonézt vagy joghurtot nem kedvelők számára van egy jó hírem: krémsajttal és vajkrémmel is elkészíthetjük a szendvicskrémet – színes borssal, fokhagymával és köménnyel fűszerezve ez az egyik kedvencem.

Ajánljuk még:

Isteni grillezett zöldségek

Lilába öltözött padlizsán, illatos füvekkel sütve: amint felénk hozza a szél a rostélyon sülő finomságok páráját, szinte elolvadunk a gyönyörűségtől. Nyársra fűzött színes, koranyári zöldségek, kakukkfűtől illatos, tűztől ráncos paradicsom, és aranyra pirult puliszka-kockák. Még a legelszántabb húsevők is lesben állnak, vajon mikor készül el az első, befalni való adag? Legkedvesebb grill-zöldséges receptjeimből válogattam.