„Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” Ezek Antoine de Saint-Exupéry közel 100 évvel ezelőtt leírt szavai, amelyek még mindig aktuálisak. Ma különösen, hiszen március 22-én a víz világnapját ünnepeljük.
Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, minden, így az élet is a vízben kezdődött. A föld felszínét borító óceánok az emberiség hajdani bölcsőjét jelentették, ma pedig több millió állat- és növényfaj otthonául szolgálnak. Amellett, hogy a világban utazom, több mint 10 éve búvárkodom is. Lemerülni a felszín alá szerelem volt első látásra, és azóta vendégként újra és újra megfordulok itt. Amit láttam és tapasztaltam, annak egy szeletét szeretném most elmesélni a víz világnapján.
Napóleon-hal a Vörös tengerben (Forrás: Szombati Orsolya/ @traveladdict.hu )
Abban a percben, amikor ezeket a sorokat írom, egy teherautónyi hulladék kerül be az óceánokba a szárazföldről. Majd a következő percben még egy, és még egy. Ha ilyen ütemben halad a világ a rombolás felé: 2050-ra a tudósok szerint több műanyag szemét lesz a vizekben, mint hal. Sokáig azt hittem, hogy ez csak riogatás és túlzás, mígnem két éve Borneó szigetére utaztam. A világ egyik legkülönlegesebb szigetén megdöbbenve szembesültem a víz felszínén lebegő műanyag hulladék látványával.
A helyzet a felszín alatt sem volt jobb. A korallok között a műanyag zacskók zászlóként lobogtak a vízben, az aljzaton pedig a halak a zacskókat csipegették azt gondolván, táplálékot rejtenek. A látottak olyan elementáris hatással voltak rám, hogy már a helyszínen elkezdtem kétségbeesetten összeszedni minden szemetet a vízből, ami a kezem ügyébe került. Hazatérve pedig csatlakoztam egy öko-dive búvárklubhoz, amelynek a lényege, hogy önkéntes alapon szememet is gyűjtünk a merülések alatt. Azóta is, ahol a világban megforduluk és merülök, mindenhonnan hozok fel magammal valami szemetet.
Én például már nagyon régóta vászontáskával járok bevásárolni, nem kérek sem újrahasznosított, sem pedig papírszatyrot. A műanyagpalackos üdítőket szintén kerülöm, helyette üveg és fémkulacsot használok, amit újratölthetek. Elviteles ételhez viszek magammal dobozt, nem kérek újat. A szívószál és műanyag evőeszközök használatáról már nem is beszélve,
Lehet, hogy ezek mind-mind olyan apró lépések, de ha mindenki így cselekedve, nagy ugrások lennének, amelyekkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kék bolygó még nagyon sokáig kék maradjon. És legfőképp élő. Hogy legyen mit megcsodálni a felszín alatt 30, 50 vagy akár 100 év múlva is. Hogy az utánunk következő generáció ne csak természetfilmekről ismerje a vizek élőlényeit, hanem testközelből. Én hiszek abban, hogy együtt sokat tehetünk a tengerek élővilágának megőrzéséért. Tegyünk hát érte!
A gyilkos PET palack
A Biboval a fenntarthatóságért
