A Müller-nőszőfű Körülbelül 60-80 centiméter magas növény, aminek hajtása felső részén sűrűn pettyes. Leveleinek száma 5 és 10 között változhat, de láttak már 12 leveles példányokat is. A levelek általában két oldalra rendezetten helyezkednek el, alakjuk lándzsás, színük világoszöld, és ívesen lehajlanak. Virágai bókolók, félig nyitottak, a lepellevelek 7–12 mm hosszúak, 3,5–5 mm szélesek, halvány sárgászöldek, és sok esetben vöröses futtatással is rendelkeznek. A mézajak fehér, 6–8 mm hosszú, elülső része háromszög alakú vagy szíves, hátsó részének belseje pedig sötétvörös.
Júniustól júliusig virágzik, és mivel mészkedvelő faj, legnagyobb eséllyel a száraz tölgyesekben találkozhatunk vele, de utunkba akadhat a sziklás bükkösökben és a száraz bokorerdőkben, tisztásokon is. Bókoló, néha csak félig kinyíló virágai nem feltűnőek: laza fürtbe rendeződnek, és kellő finomsággal olvadnak bele a környezetükbe.
Idehaza az Északi-középhegység, a Putnoki-dombság, a Bükk, a Dunántúli-középhegység, a Pilis, a Vértes, a Balaton-felvidék, a Dél-Dunántúl és a Mecsek élőhelyeiről ismertek előfordulásai.
Hajtásai április második felétől jelennek meg, és példányai június második felében kezdenek virágozni. Bár virágai nektárt termelnek, kizárólag önmegporzással szaporodik. A megtermékenyülés hatásfoka jónak mondható, ugyanis a virágok 70-80%-a képes termést hozni.
Legjobban a pontuszi-, a karcsú- és az elbai- nőszőfű (Epipactis pontica, Epipactis gracilis, Epipactis albensis) hasonlít hozzá, de a Norden-nőszőfűvel (Epipactis nordeniorum) is mutat némi hasonlóságot. Azonban utóbbi virágai rózsaszínes futtatásúak, az előbbiek pedig kisebb termetűek, kevesebb levelük van, és virágzási idejük is jelentősen eltér.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett státusszal szerepel, mert bár fragmentált elterjedésű és összességében visszaszorulóban van, állományai még stabilak és eltűnésük egyelőre nem veszélyeztet. Leginkább a fakitermelés, az erdőirtás és az útépítések jelentenek veszély állományaira, de kisebb mértékben a legelő vadállatok is károsíthatják populációit. Nem ritka, hogy egy-egy fellelt állomány nagy része pár nap múlva már eltűnik, főleg ha vadcsapás közelében bukkannak elő, ilyenkor ugyanis az arra járó patások előszeretettel legelik le őket.
Magyarországon teljes egyedszáma néhány ezer körül lehet, nagyjából 45-50 élőhelyen találkozhatunk vele.
És bár egyelőre még nem kell aggódnunk visszaszorulása miatt, mindenképpen kellő felelősséggel és óvatossággal kell közelítenünk felé. Így ha utunkba akad egy-egy tisztáson, gyönyörködjünk benne, de semmiképpen se akarjuk hazavinni egy példányát sem! A kosborfélék különleges tagjai a természet rendszerének, nem utolsó sorban pedig páratlan esztétikummal örvendeztetnek meg a természetben tett sétáink alkalmával.
Nyitókép: 123RF
