Tudod-e hány évet kell várni, hogy az az apró dugó az üvegbe kerüljön? - A parafagyártás története
Calangianus a szardíniai Gallurában található, és a parafa világvárosaként is ismert: a környék erdeiben ugyanis több ezer paratölgy (Quercus sughera) magasodik. A Limbara-hegység által védett völgyben fekvő Calangianus ennek a sok ezernyi természeti csodának köszönheti hírnevét- amelyek az elmúlt évtizedekben a helyi, kiváló minőségű parafagyártást a világ élvonalába repítették. Nem véletlen, hogy itt, Calangianusban rendezik meg 1978. óta a nemzetközi parafavásárt is, ami az ágazat legfontosabb nemzetközi eseménye.
A helyi Parafa Múzeum ráadásul minden apró részletre kiterjedően segít megismertetni velünk a paratölgyekben rejlő lehetőségek sokszínűségét, és azt a rendkívül izzadságos folyamatot, amelynek eredményeként egy húzással kipattinthatjuk a dugót kedvenc nedűink üvegéből. A múzeum egy 18. századi kolostorban kapott helyet, és két emeletnyi kiállítási anyagot vonultat fel. A földszinten összesen hat terem található, amelyekben az első parafafeldolgozó gépeket is megtekinthetjük. A kezdeti szakaszt egy gépészeti csodákban bővelkedő tárlat követi - így juthatunk el korszakról korszakra a mai parafagyártás mindennapjaihoz.
Az emeleten a parafakultúra, a parafatermékek és a kézművesség kiterjedt tárlata vár bennünket: a legkülönfélébb dugófajtáktól kezdve az eredeti dokumentumokon át egészen a parafa kérgezését bemutató dokumentumfilmekig. És ami a legjobb: a magyar vendégeknek magyar nyelvű leírással és útmutatóval is szolgálnak. Valljuk be, hogy ez az apró gesztus még inkább hozzásegít bennünket a helyi értékekhez történő kapcsolódáshoz.
De mi olyan különleges abban az apró dugóban? – kérdezhetnénk. A válaszom, hogy mi nem. Onnantól kezdve ugyanis, hogy mennyi évbe telik, mire egy paratölgyből megfelelő minőségű kérget adó tölgy lesz, egészen odáig, hogy mekkora erőfeszítést és odafigyelést igényel a parafa feldolgozása - számos olyan apró mozzanattal van tele ez az érzékeny folyamat, ami egészen elképesztővé teszi, főleg annak tudatában, hogy a legtöbben csak úgy kipattintják azt a kis dugót az üvegből, egy gyors mozdulattal elhajítva, mintha mindene lenne, csak értéke nem. Egy dolog azonban garantált: ha valaki végigkíséri a parafa útját a calangianusi múzeumban, soha többet nem fogja hanyagsággal és nemtörődömséggel elhajítani azt a dugót.
A parafa, mint említettük: a paratölgy (Quercus Suber) kérgéből készül. Betakarítására májustól augusztus végéig kerül sor, ugyanis csak ebben az időszakban alkalmas arra a hőmérséklet, hogy úgy válasszák le a kérget a fáról, hogy a fa fellogén szövete ne sérüljön. A kéreg lehámozása nagyon kényes művelet, és a mai napig kézzel, fejszével végzik.
A paratölgy kérgét először a fa 25-30 éves korában hámozzák le, de csak akkor, ha a törzs területe elérte a 60 centimétert. Az első „szüret” alkalmával a lefejtett parafakéreg nem alkalmas a parafafeldolgozásra, ugyanis nagyon durva, szabálytalan és fás. Ezeket az első kérgeket művészi alkotásokhoz használják fel, vagy csiszolják, hogy építőipari panelek legyenek belőle. A második kitermelés ezután 10-12 évvel történhet meg, de még a második kérget sem használják a dugók elkészítésére, hiszen az még mindig nem érte el a megfelelő vastagságot. Így csak a harmadik „szüretre” kapnak olyan parafát, ami alkalmas a feldolgozáshoz. Nem nehéz kiszámolni, hogy legalább 45 év, mire egy paratölgyből parafadugó lesz.
Egyedi kémiai összetételének köszönhetően a parafa a bolygó egyik leghihetetlenebb anyagának számít, mikroszkóp alatt megfigyelve pedig elénk tárul szerkezete, ami hasonlít a méhkaptár öt-és hatszögletű sejtjeihez. Körülbelül 45 százalékát szuberin alkotja, de van benne lignin, poliszacharidok, tanninok és ceroidok is, aminek köszönhetően pozitív tulajdonságok széles skálájával rendelkezik. Ezek ideálissá teszik a hő- és hangszigetelésre, a magas hőmérséklettel szembeni ellenállásra és a rugalmasságra is - puhasága és könnyedsége miatt pedig számos iparág egyik kedvenc alapanyaga. A parafadugók gyártásában hipoallergén és nyomásálló tulajdonságai is nélkülözhetetlenné teszik- ezért éri meg annyira a fáradozást.
Előnyeinek nagy részét már az ókorban is ismerték: a régészek egyiptomi sírokban parafával bezárt edényekre bukkantak. Jó szigetelő és víztaszító képessége miatt a hajók építésekor is használták, de valamilyen okból a középkor nagy részében feledésbe merült, mígnem a 18. században Dom Perignon újra felfedezte. A ferences szerzetes ugyanis megfigyelte, hogy a keményfából készült kúp alakú dugó, melyet a már megszokott, olajjal átitatott textil helyett kezdtek alkalmazni, nem védi jól a palackban tárolt habzóbort. Számos fafajtát kipróbált ennek helyettesítésére, mígnem próbára tette a parafát is, ami nem várt eredményeket hozott. Hamar híre ment az örvendetes felfedezésnek, így nem sokkal később a pezsgő- és borkészítés nélkülözhetetlen eleme lett.
A calangianusi múzeumban a parafa történetének szinte minden apró részlete felfedezhető, és a hely energiáinak köszönhetően még a kevésbé fogékonyaknak is élvezetes. Szinte együtt izzadhatunk a kéregfejtőkkel, együtt izgulhatunk a rakodókkal, hogy megfelelő legyen a tárolás, és ne menjen tönkre a lefejtett kéreg, és együtt összpontosíthatunk a vágókkal is, akik az évtizedek során számos trükköt megpróbáltak bevetni annak érdekében, hogy minél gyorsabban és precízebben tudják kifaragni a legkülönfélébb dugókat. A vitrinek tartalmát látva megdöbbenünk, hogy mennyi féle dugó létezik egyetlen funkció betöltésére, és hogy valójában mekkora művészet rejlik a gyártási folyamat mögött.
Ha valaki olaszországi vagy kifejezetten szardíniai utazást tervez, akkor semmiképp ne hagyja ki a parafamúzeumot, mert az ott látottak alapjaiban változtathatnak a világról alkotott képünkön. Amikor szembesülünk vele, hogy egy általunk semmiségnek tekintett dolog mögött hány évtized, mennyi munka és milyen erőfeszítések állnak, akkor talán egy kicsit elgondolkodunk azon, hogy mit jelent vagy mit kellene jelentenie a valódi értékeknek.
