Kertjeink elfeledett csodanövénye – a finom és egészséges mahónia

A mahónia nemzetség az észak-amerikai kontinens őshonos növénye, nevét Bernard McMahon (1775-1816) amerikai botanikusról kapta, aki Thomas Jefferson elnök kertészeti tanácsadójaként tevékenykedett. 1818-ban Thomas Nuttall botanikus azzal tisztelgett McMahon előtt, hogy a Mahonia nemzetségnevet adományozta a nyugati parti lombos örökzöld cserjék egy csoportjának, amely ma is népszerű az amerikai kertekben.

A Mahonia aquifolium elsősorban Észak-Amerika nyugati részén, az oregoni és kaliforniai térségben őshonos, ahol a bennszülött amerikai törzsek évszázadok óta ismerték és használták bogyóit és gyökereit. Az európai kontinensre a 19. század elején került, amikor a híres skót botanikus David Douglas (1799-1834) expedíciói során felfedezte és visszahozta az Óvilágba. Azóta a mahónia kedvelt dísznövénnyé vált Európában és Ázsia egyes részein is.

Mahónia csokros virágja – Fotó: 123RF 

A mahónia a borbolyafélék (Berberidaceae) családjába tartozik, és közeli rokona a borbolyának (Berberis). Egyes botanikusok ma már a Berberis nemzetség részeként is tárgyalják Berberis aquifolium néven. A Mahonia nemzetségnek világszerte mintegy 70 faja ismert, amelyek közül a legismertebbek a Mahonia aquifolium mellett a Mahonia nervosa (alacsony mahónia), a Mahonia repens (kúszó mahónia) és a Mahonia japonica (japán mahónia). Az utóbbi időben a különböző mahónia fajok keresztezéséből számos hibrid fajta is született, mint például a Mahonia x media 'Charity' vagy a 'Winter Sun', amelyek főleg dísznövényként terjedtek el.

Japán mahónia – Fotó: 123RF 

A Mahonia aquifolium természetes élőhelye Észak-Amerika nyugati partvidéke, elsősorban Oregon, Washington és Brit Columbia állam fenyőerdei. Az erdők alján, félárnyékos helyeken érzi magát a legjobban, ahol a talaj jó vízelvezetésű, humuszban gazdag és enyhén savas. Európában ma már széles körben elterjedt dísznövény, amely vadon is előfordul a természetben. Magyarországon is megtalálható kertekben, parkokban, és helyenként kivadulva erdős területeken is megjelenik.

A mahónia egy örökzöld cserje, amely általában 1-2 méter magasra nő. Levelei összetettek, bőrszerűek és fényesek, szélükön szúrós fogakkal, formájukban a magyal leveleihez hasonlóak, ami a latin aquifolium (magyal levelű) fajnevet magyarázza. Fiatal levelei gyakran bronzos vagy vöröses árnyalatúak, később fényes sötétzöld színűvé válnak. Tavasszal – általában március-április hónapban – hozza aranysárga, illatos virágait fürtökben, amelyek nemcsak dekoratívak, hanem a korai méhlegelőt is biztosítják hártyásszárnyú kerti segítőinknek. Termése kékes-fekete bogyó, amely nyár végére, ősz elejére érik be, és vékony, viaszos bevonat borítja.

Mahónia bogyói – Fotó: Pixabay / Hans

A mahónia termesztése nem igényel különösebb szakértelmet, így kezdő kertészek számára is ajánlott. Félárnyékos vagy árnyékos helyeken érzi magát a legjobban, de a közvetlen napfényt is tolerálja, különösen hűvösebb éghajlatokon. A talajra vonatkozóan nem túl igényes, a legjobban a jó vízelvezetésű, humuszban gazdag, enyhén savas vagy semleges kémhatású talajokban fejlődik. Nedvességigénye közepes, a telepítés utáni első évben rendszeres öntözést igényel, később azonban szárazságtűrővé válik. A mahónia fagytűrő növény, amely akár -20 °C-t is elvisel.

A növény szaporítása történhet magvetéssel, gyökérsarjakkal vagy félfás dugványozással.

A magvetést ősszel érdemes végezni, mert a magoknak hideghatásra van szükségük a csírázáshoz. A szaporítás legegyszerűbb módja azonban a gyökérsarjak leválasztása és átültetése. Metszést ritkán igényel, azonban az elöregedett ágak visszavágásával fiatalítható és megújítható.

Gyógyír és étek egyszerre

A mahónia nem csupán dekoratív dísznövény, hanem értékes gyógynövény is. Gyógyászati célokra elsősorban a növény gyökerét és gyökértörzsét használják, amely jelentős mennyiségben tartalmaz berberint, egy erős sárga színű alkaloidot. Ez az anyag erős antibakteriális, gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatásokkal rendelkezik. A mahónia gyökeréből készült kivonatok és tinktúrák széles körben használatosak különböző bőrproblémák, például pikkelysömör, ekcéma és akne kezelésére.

Az őslakos amerikai népek a gyökér főzetét belső tisztítószerként és emésztési problémák kezelésére használták.

Közönséges mahónia – Fotó: Pixabay / Hans

Modern kutatások igazolták a mahónia antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságait, így napjainkban is megtalálható számos természetes alapú gyógykészítményben.

Emellett a berberinnek vércukorszint-csökkentő hatása is van, ami potenciálisan hasznossá teszi a cukorbetegség kiegészítő kezelésében.

A mahónia kivonata kedvező hatással lehet az emésztőrendszerre is, segíthet a gyomorfekély és a gyulladásos bélbetegségek esetében.

Bogyói – bár nyersen kissé savanyúak és fanyarok – kiváló alapanyagot jelentenek különböző kulináris készítményekhez. A bogyókból lekvár, zselé, szörp és bor készíthető. A mahónia lekvár az észak-amerikai kontinensen közkedvelt csemege. Magas pektintartalmuk miatt kiválóan kocsonyásodnak, így minimális cukor hozzáadásával is ideális dzsemeket lehet belőlük főzni. Friss állapotban ritkán fogyasztják, de szárítva ízletes gyümölcsteák készíthetők belőlük. Az őslakos amerikai népek gyakran keverték a bogyókat egyéb élelmiszerekkel, például szárított hússal vagy zsírral, hogy tartósabb élelmiszereket állítsanak elő.

Mahónia érett bogyói késő ősszel – Fotó: Wikipedia / VIEX

A mahónia virágai is ehetőek, kellemes mézillatú és -ízű díszei lehetnek salátáknak és desszerteknek. A növény gyökeréből és gyökérkérgéből készült főzetet keserű íze miatt néha étvágygerjesztőként vagy gyógytea formájában fogyasztják.

Az amerikai őslakosok körében a mahónia szent növénynek számított.

Az oregoni régióban élő törzsek hite szerint a mahónia bogyójának fogyasztása erőt és állóképességet adott a harcosoknak, míg a gyökér főzetét tisztulási szertartások során használták. A növény sárga gyökerét sámánisztikus gyakorlatokban is alkalmazták; úgy hitték, hogy elűzi a gonosz szellemeket és védelmet nyújt a betegségek ellen.

Mahónia teljes pompában – Fotó: Pixabay / Hans

Egy régi indián legenda szerint a mahónia levelein látható tüskék egy bátor fiatal harcos fogait jelképezik, aki feláldozta magát, hogy megmentse törzsét egy hatalmas medvétől. Halála után lelke a mahónia növénybe költözött, és azóta is óvja az erdőt az illetéktelen behatolóktól.

Európában, ahová csak a 19. században került a növény, a mahóniához kevesebb hiedelem kötődik, de népi gyógyászatban hamar felismerték értékét.

Az európai kertészeti hagyományban a mahónia az állhatatosság és kitartás szimbólumává vált,

mivel örökzöld levelei télen is megtartják szépségüket, és a növény a mostoha körülmények között is képes virágozni.

Fiatal mahónia – Fotó: 123RF 

A mahónia, ez a sokoldalú és ellenálló növény, méltán érdemel figyelmet kerttulajdonosok és természetgyógyászok körében egyaránt. Míg szemet gyönyörködtető megjelenésével díszíti a kerteket, gyógyító erejével és kulináris értékeivel is gazdagítja mindennapi életünket.

Nyitókép: Pixabay / Nowaja