Életmód

Szentkúti kincskeresés csodákkal és legendákkal átszőtt környezetben

Beléptünk a nagyböjti időszakba, mely felerősíti a befelé fordulás iránti igényünket. A lélek misztériumait azonban csakis a csend képes felfedni előttünk. Zajban, rohanásban mindig csak kifelé tartunk, sosem juthatunk beljebb, közelebb önmagunkhoz. Nem véletlen, hogy minden kultúrában és vallásban oly fontos szerepe van a zarándoklatoknak és az elvonulásnak, a „belső tisztítókúráknak”. A búcsújárás hagyománya és a különböző kegyhelyek spontán felkeresése is erről szól, erre szolgálnak a zarándokszállások, és erre épült Mátraverebély-Szentkúton is az a komplex szálláshely, amely egész évben várja a pihenni, feltöltődni, elcsendesedni vágyókat. Mutatjuk, miért érdemes felkeresnünk.

„A kolostor és a hegyek csöndje, a paraszti munka kemény áhítata fogad a verebélyi Szentkúton bennünket. Hétköznap jöttünk ide, gondolkodhatunk eleget. A templom előtt ülünk. Jól esik nemes vonalaiban és díszleteiben: a hegyekben és erdőkben gyönyörködnünk” – írja Bálint Sándor Boldogasszony vendégségében című könyvében Mátraverebély-Szentkútról.

A 20. század első felében kelt leírás később így folytatódik: „E ferences múltnak bizonysága és e jövendőnek reménysége Szentkút is. Valami különös magyar aszkézis nyomai és jelei minden felé... A templommal szemben hosszú sor menedékház, ami azonban csak annyit jelent, hogy az eső nem esik beléjük. Majd' minden palóc falunak van itt külön hajléka. Csak ennyire telt a szegénységükből. A lélek ügye az első, ki törődnék itt, Mária közelében a szamár testvér kényelmével? A középkori templomalvás titokzatos képei villannak meg előttünk.” 

A templomalvás a középkori zarándokok szokása volt, akik a több napos, olykor egy hétig is tartó gyalogos zarándoklat után nem vették igénybe a zarándokszállásokat, hanem a templomban vagy a kolostor folyosóin hajtották nyugalomra fejüket – jó időben akár az udvaron is –, hogy minél közelebb lehessenek a csodatevő Szűz Máriát ábrázoló kegyképhez vagy kegyszoborhoz. Abban hittek ugyanis, hogy amennyiben a kegykép vagy kegyszobor mellett maradnak, hamarabb következik be az áhított gyógyulás vagy fájdalmaik enyhülése. 

A kegytemplom tornya – Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Ma már kevésbé él ez a szokás, és a szentkúti látogatáson kényelmes zarándokszállás és szállodai színvonalú szálláshelyek, éttermi ellátás fogad. A zarándoklat mellett ugyanis a 20. század második felétől kezdve egyre népszerűbbé vált a lelkigyakorlat és a csendes elvonulás. A vezetett lelkigyakorlatokat a ferences atyák és a ferences nővérek szokták tartani, különböző témákban. Például társkereső fiataloknak szól az Egyedül, de nem magányosan lelkigyakorlat, melyet márciusban szerveznek, de egyénileg vezetett lelkigyakorlatokra is lehetőség van a kegyhelyen, Kelemen testvér vezetésével. 

A Cserhát ölelésében – Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Csodák, legendák és a táj ölelésében pihenni

Mátraverebély-szentkút a nagy ferences búcsújáró helyek egyike – Máriaradna, Máriagyűd, Andocs, Szeged és Csíksomlyó mellett –, amely a 18. században vált széles körben ismertté és népszerűvé. A csodálatos természeti környezetben található kegytemplom és a hozzá tartozó, családbarát szálláskomplexum egész évben fogad nemcsak zarándokokat, hanem pihenni vágyó vendégeket is. Tervezhetünk ide családi hétvégét, csendes elvonulást vagy túrázást, kirándulást is, hiszen szentkút körül források, remetebarlangok és geológiai látványosságok is várnak.

Érdemes például egy kis sétát tenni a Szentkúti-patak völgyében. A hangulatos patak menti sétaúton pár perc alatt egy táblával is jelzett kanyonhoz érünk.

A legenda szerint itt, a kanyontól jobbra, a Szent László-hasadékban történt a király nagy ugratása.

Nem messze a hasadéktól kissé kiszélesedik a völgyecske, apró fahíd vezet a Mária-forráshoz, közelében pihenőpaddal, esőbeállóval. Innen néhány méterrel odébb hármas forráscsoportra bukkanunk.

A kegyhely kültéri részlete – Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely 

A templom mögötti hegyoldalban indul a lépcsőút a remetebarlangokhoz. Az ösvény kissé meredek, de a látványért mindenképpen érdemes megmászni a hegyet. A 18. század végén vájták a barlangokat a puha homokkőbe az itt élő remeték.

Ez Magyarország egyik legnagyobb remetebarlang-együttese, az előttük kialakított pihenőhelyről pedig pazar kilátás nyílik a Mátrára. Időnként ma is találkozhatunk itt remetékkel.

A kegytemplom és a szálláshelyek – Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely   

Mátraverebély-Szentkút a szakrális értékein túl földtani érdekességek sokaságát rejti magában. A környék természeti kincseire hívja föl a figyelmet a tavasztól őszig igényelhető geológiai séta, melyet Prakfalvi Péter, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusa tart. Érdemes tehát túracipőt is betenni a hátizsákba, mert

egy 3-4 órás vezetett kirándulás által megtudhatjuk például, honnan ered valójában a csodatévő erejéről nevezetes Szentkúti forrás vize vagy, hogyan keletkezett Szent László patkójának lenyomata.

A szálláshelyekhez közeli tágas parkoló – Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely  

Nemcsak léleknek és szemnek, szájnak is ingere

Mátraverebély-Szentkút Szent Jakab Étterme a szállóvendégek, a zarándokok, de még az erdőn átvezető kék túraútvonalon kirándulók számára is nyitva áll. Vadspecialitásai, vegetáriánus fogásai és tradicionális palóc ételei mellett időnként felkerül az étlapra a helyi ferencesek kedvenc étele is, amely mindig különleges fogás az ínyenceknek.

Megszentelt pihenés – Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely  

Hogyan válasszunk szállást Mátraverebély-szentkúton?

Attól függően, hogy milyen céllal, milyen társaságban és mennyi időre szeretnénk felkeresni a zarándokhelyet, aszerint választhatunk a szálláslehetőségek közül is:

  • Szentkút Zarándokház – A Zarándokházban 27 db, hotel kategóriájú, saját fürdőszobás szoba várja a vendégeket. 4 db egyágyas, 7 db franciaágyas, valamint 16 db két külön ágyas szobával rendelkezik.
  • Zarándokszállás – Közösségi szálláshely elsősorban csoportok részére. 7 db 6 ágyas és 2 db 14 ágyas, 1 db 11 ágyas szobával összesen 81 fő elszállásolására alkalmas. Ebben az épületben a fürdőszobák blokkonként állnak a vendégek rendelkezésére. Minden blokkhoz saját konyharész is tartozik, ahol a vendégek maguknak is tudnak főzni.
  • Apartmanházak – A legújabb és legmodernebb szálláshelyek Szentkúton a családi apartmanházak, amelyekből 15 darab található az erdő szélén. Az önálló fürdőszobás, saját konyhával és két hálószobával rendelkező házakhoz kapcsolódik egy 114 m2-es, fedett közösségi tér is, ahová foglalkozások, játékok, összejövetelek, beszélgetések és lelkigyakorlatok is szervezhetők.  

Nyáron természetesen sátorozási lehetőség is rendelkezésre áll. Szállással és ellátással kapcsolatban érdemes tájékozódni a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely honlapján.

Vallásos ember számára egyértelmű, mit adhat egy zarándokhely, egy Mária-kegyhely a pihenni, feltöltődni vágyóknak, de vajon mit adhat a nem vallásos emberek számára?

Az a csodálatos ezekben a helyekben, hogy ugyanazt az élményt nyújtják mindenki számára, hiszen a lélek dolgaiban – örömeiben és fájdalmaiban – hitbéli elköteleződéstől függetlenül egyformák vagyunk.

Ezért maradhattak fenn évszázadok alatt töretlen népszerűséggel a búcsújáróhelyek és a zarándokhelyek, hiszen ezek a csodálatos természeti környezetben lévő lelkiségi központok nem csak az adott felekezet buzgó híveinek kínáltak bensőséges hangulatot, csendet, elvonulási lehetőséget és esélyt a feltöltődésre, hanem mindenki számára, aki ilyen céllal kereste fel azokat.