Zsálya, vadsóska, hárs – ezeket főzheted be májusban!

Egy növény betakarításának időpontját alapvetően biológiai állapota határozza meg. Ha egy növényt többféle módon is felhasználhatunk, akkor a szürettel, gyűjtéssel meg kell várnunk, amíg a növény eléri a választott felhasználási módhoz leginkább alkalmas állapotot. Ha például a zsályából télire való tea alapanyagot szeretnénk szárítani, úgy a most teljes pompájában virágzó növény lila virágjait és leveleit gyűjtsük. Ha ugyanebből a növényből illóolajat szeretnénk lepárolni, akkor a lepárolni kívánt leveleket és virágzatot érdemesebb inkább a teljes virágzást követően learatni.

A zsálya teáját a népi orvoslásban mindenekelőtt a felső légutak különféle betegségeinek kezelésére használják, de izzadáscsökkentő és gyomorerősítő hatása is ismert. Illóolaja kis mennyiségben is erős hatású, használata kisgyermekek, várandós édesanyák számára nem javasolt. A lepárlás során keletkező zsálya virágvízből jó ízű szörpöt is készíthetünk, de akár különféle sütemények alapanyagaként is felhasználhatjuk.

A gyümölcsfák már rég elvirágoztak, az egykori bimbók helyén már ott találjuk a kicsiny gyümölcsöket is, amikor végre valahára eljön a hársfa virágzásának ideje is! A hársfa önmagában is illatos, édeskés ízű teája, valamint a virágból készült hársfaméz a megfázásos betegségek egyik legerősebb és leghatékonyabb természetes gyógyítója! Tea alapanyagnak az ép szélű fellevéllel egybenőtt virágzatát gyűjtsük. Mivel a virágok a szárítás közben könnyen lepereghetnek, az összegyűjtött gyógynövényt érdemes nagy papírlapokra helyezni, melyekről a lehullott virágokat is könnyen összegyűjthetjük. Figyeljünk oda, mert egyáltalán

nem mindegy, melyik hársfa faj virágzatát gyűjtjük!

Bár az ezüst hárs virágzata jóval nagyobb és látványosabb, erős gyógyhatásának köszönhetően a legjobb tea alapanyagot mégis a kislevelű hárs virágzata adja. Utóbbi növényt könnyen felismerhetjük a levélfonákon látható levélerek zugaiban található vöröses-barnás szőrpamacsokról. (A nagylevelű hárs pamacsai ugyanitt fehérek, az ezüst hárs levélfonákja pedig teljes egészében ezüstösen molyhos.)

A hársfával nagyjából egy időben virágzik az Észak-Amerikában őshonos fehér akác is, melyet Magyarországon nagyobb mennyiségben az 1700-as évek legelején kezdtek telepíteni. A Bábolnán található Szapáry kastély kertjében 1710-ben ültetett akácfa még ma is él! Robbanásszerű elterjedését elsősorban az alföldi homokos területek fásítási programjának köszönheti, amely a Kárpát-medence vizeinek (sajnálatos és sok esetben a mai napig problémát generáló) lecsapolását követően öltött országos méreteket. A gyorsan növekedő, de természetes élőhelyén hosszú életű fa virágjából készült,

kristályosodásra nem hajlamos méz 2014 óta szerepel a hungarikumok listáján is.

Tömött, vastag virágzatát kizárólag esőmentes időben érdemes gyűjteni, máskülönben még a vékony rétegben kiterített virágok is könnyen bepenészedhetnek. Teája rendkívül jó ízű és illatos, megfázásos és gyomorsav túltengéssel (refluxszal) járó problémák esetén ajánlott. Virágját frissen, önmagában is fogyaszthatjuk, de akár palacsintatésztába is belekeverhetjük.

Az évelő vadsóska hatalmas leveleiről, jellegzetes virágzatáról könnyen felismerhető. A kiskertekből ismert sóskához hasonló növény akár egy méter magasra is megnőhet, gyógyászati célból az érett, megbarnult magjait gyűjthetjük.

A magokból készített főzetet bármilyen nyári (vagy téli) gyomorrontás, bélhurut esetén javasolt fogyasztani. (Figyelem, a főzet nem azonos a forrázattal! Míg előbbi a növények 5-10 perces főzésével, utóbbi a forrásban lévő vízzel történő leöntésével készíthető!) 

És itt a szezonja az ehető virágoknak is, azokat is megéri kipróbálni különböző formákban!

A nyitókép a szerző tulajdona