Tetvesnek lenni nem dicsőség, de nem is szégyen

Egészség

Tetvesnek lenni nem dicsőség, de nem is szégyen

Szögezzük le az elején: a fejtetvesség nem szégyen. Aki valaha is érintett volt már a témában akár szülőként, akár gyerekként, ő érti, miről beszélek… Ha ugyanis felüti a fejét a parányi élősködő egy közösségben, ott a szégyenérzetet félretéve fel kell venni a kesztyűt ellene. Haladéktalanul és együttes erőkkel.

A fejtetű (pediculus humanus capitis) egy 2,5-4,5 milliméter nagyságú, ovális alakú, általában szürke színű vérszívó rovar. Petéiből, a hajszálak tövéhez ragadó fehér színű szemcsékből, 5-8 nap alatt kelnek ki a gyors mozgású utódok, a nőstény egyedek pedig kb. kéthetesen kezdik lerakni az újabb serkéket. A fényt nem kedvelik, így előnyben részesítik a hosszú, dús hajat. További fertőző betegségeket ugyan nem terjesztenek, de – az elsősorban – a halántékon és a tarkó tájékán megjelenő, a viszketés miatt elvakart sebek elfertőződhetnek.

Hazánkban a statisztikai adatok azt mutatják, hogy 20-25 évente hullámszerűen megemelkedik a fejtetű-fertőzöttek száma. Két réteget érint elsősorban a probléma: a rossz higiéniai körülmények között élőket (mondjuk a hajléktalanok), és a gyerekközösségeket. Utóbbiakat nem az elhanyagoltság miatt, hanem azért, mert ebben a közegben adottak leginkább a feltételek a gyors terjedéshez.

Nincs olyan bölcsőde, óvoda és általános iskola, ahol ne került volna még terítékre a tetű-téma. Vannak települések, amelyeken a pedagógusok és a szülők szélmalomharcot vívnak a szörnyű viszketést okozó élősködőkkel, és vannak olyan közösségek is, ahol akár évekig fel sem bukkan a vérszívó.

Mivel a fejtetvesség nemcsak egyéni, hanem közösségi probléma is, a hatályos rendelet[i] értelmében az oktatási intézményekben rendszeresen (időszakonként vagy soron kívül, csoportosan vagy egyedileg) meg kell vizsgálni, jelen van-e az élősködő. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a területileg illetékes védőnők „átkurkásszák” a kis kobakokat, életképes serkék és tetvek után kutatva. A szűrésen kívül a jogszabály előírja, hogy az intézmények dolgozói kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy az esetleges fertőzöttség mihamarabb megszűnjön, szükség esetén pedig értesítik az illetékes járási hivatalt. Utóbbinak van hatásköre arra, hogy kiterjessze a vizsgálatba bevont – és kezelésre szoruló – személyek körét (pl. családtagok, tanulótársak, munkatársak) illetve a „különös veszélyt jelentő tetves személyekről” nyilvántartást vezessen. Az Egészségügyi törvény[ii] kimondja, hogy

az élősködő kiirtása elsősorban a fertőzött személy, illetve – kiskorú esetén – a törvényes képviselő feladata.

Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy az irtást elvégezheti az egészségügyi szolgáltató vagy az egészségügyi államigazgatási szerv képviselője, amit az érintett tűrni köteles. A Szabálysértési törvény[iii] ennél tovább megy: helyszíni bírsággal sújtható az a személy, aki irtási vagy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget.

Hogy a gyakorlatban hány esetben szabtak már ki bírságot olyan szülő ellen, aki nem kezelte annak rendje s módja szerint fejtetűvel fertőzött gyermeke fejét, arról nem rendelkezem adatokkal. Azt viszont gyerekként és anyaként is megtapasztaltam már, milyen feszült légkör tud kialakulni egy-egy közösségben, ha kiderül, „valakinek van valamije”.

Én azt vallom, hogy tegyük szívünkre a kezünket, nyissuk ki a fülünket és számoljunk el tízig, mielőtt megszólalnánk:

a mi gyerekünk éppúgy lehet ma tetves, mint holnap a másik.

Ugyanis ma az oviban együtt játszottak, kúsztak-másztak, sőt egymás után az óvó néni ölébe kucorodtak örömükben, bánatukban… Mert ez így természetes.

És az is természetes, hogy a gyerekkori fejtetvesség nem feltétlenül függ össze a személyi higiénia hiányosságaival. Vannak persze olyan hátrányos helyzetű családok, ahol az otthoni körülményekben (is) keresendő a fertőzöttség oka, de sokszor inkább a szülői nemtörődömség áll a háttérben, mintsem az alapvető tisztálkodó- és tisztítószerek hiánya.

Mindenki számára vannak azonban olyan árulkodó jelek, amelyek felhívják a figyelmet az élősködő jelenlétére. A gyakori tarkótáji, fülkörnyéki fejvakarás és a hozzá társuló piros foltok megjelenése a fejbőrön felkeltheti a gyanút a szülőben is ugyanúgy, mint a pedagógusban. Ha ehhez társul néhány – összenyomva pattogó hangot hallató – serke jelenléte, a diagnózis már egyértelmű.

Akár otthon derül ki, akár az oviból (suliból vagy bölcsiből) érkezik a jelzés, azonnal cselekedni kell. A szülő feladata, hogy mihamarabb kezelje a hajas fejbőrt – recept nélkül, patikában kapható – irtószerrel, majd távolítsa el a haj közé ragadt serkéket. Ha otthon észleli a problémát, akkor természetesen illendő lenne jeleznie azt az intézmény felé is, kérve, hogy a többi gyereken is végezzen soron kívüli vizsgálatot a védőnő.

Amennyiben a közösségben derül ki a csemeténkről, hogy fertőzött, a fő szabály szerint addig nem mehet vissza az intézménybe, míg a szülő el nem végzi az irtást. Itt azonban ki kell emelni: a fejtetvesség nem betegség, ha védőnő vagy a gyermekorvos megállapítja az irtás eredményességét, a gyerek újra közösségbe mehet. Viszont fontos lenne minden esetben „lekezelni” az érintett gyerkőc családját is, illetve az általa használt minden olyan személyes tárgyat, eszközt fertőtleníteni kell(ene), amelyen a fejtetvek megbújhatnak.

Ezalatt kell érteni a gyerek ágyneműjét, sapkáját, alvós állatkáját, fésűjét is.

Ugyanez vonatkozik az ovira és a bölcsire is: ha egy csoportban felüti a fejét a tetű, a kiságyakat, játékokat, szőnyegeket fertőtleníteni, a törülközőket magas fokon kimosni, vasalni szükséges, amellett, hogy az intézmény feladata az is, hogy az érintett gyermek szüleinek minden segítséget megadjon. Abban, hogy az irtás sikeres legyen és abban is, hogy az érintett gyermeket ne érje negatív diszkrimináció.

Ha csak elvétve fordul elő a fejtetvesség a közösségben, akkor könnyebb a helyzetük a pedagógusoknak, viszont ha több gyerek is érintett, vagy rendszeresen visszatér a probléma, akkor az egész közösséget – tehát minden szülőt – tájékoztatni kell róla. Ez történhet több csatornán (faliújság, FB-csoport) közzétett ismertető anyagokkal, szülői fórummal, de minden esetben csakis úgy, hogy ne adjon lehetősége az érintett család megbélyegzésére. Ugyanis egy gyerek sem tehet arról, hogy éppen ő az, akit az élősködő lakóhelyül választott magának, maximum a szülő, aki nem fordít kellő gondot a higiéniára.

A kisebb, zártabb közösségekben nagyobb a visszhangja egy-egy tetves kiskobaknak. Sajnos nem egy pedagógus számolt be arról, hogy ilyen esetben a szülők megkülönböztető megjegyzéseket tettek, vagy ilyen irányú cselekvésre ösztönözték a gyerekeiket a „tetvessel” szemben.

Egy falusi közösségben érzékenyebb téma lehet, hogy milyen módon mondják el a pedagógusok az érintett szülőknek a tényeket úgy, hogy azok ne sértődjenek meg, sőt legyenek maximálisan együttműködők. Mert vannak szülők, akik csak hárítják a problémát, így hallani olyan történeteket is, amikor egy-egy dajka néni a saját pénzén megvásárolt irtószerrel kezelte le az érintett kisgyerek fejét, a legnagyobb titokban.

Tetvesnek lenni nem dicsőség, de nem is szégyen. Akik egyébként rendben, tisztán járatják a gyerekeiket a közösségbe, rendszerint bepánikolnak, ha megtudják, utolérte őket a baj, és minden létező szert megvásárolnak a patikában. Itt azonban éppen a visszájára is fordulhat a dolog: a sok irtószer felmarhatja a kicsik – amúgy is érzékeny – fejbőrét, a túl tiszta hajat pedig ismételten szívesen otthonul választja az élősködő.

A szülők többsége egyébként támogatja azt, hogy a védőnők rendszeresen átnézzék a gyerekeket, habár a jogszabály nem kötelezi a szakemberek arra, hogy mondjuk hetente megtegyék ezt. Viszont ha a közösség érdeke megkívánja ezt, akkor a megelőzés módszerével nagyon könnyen elcsíphető a probléma. Csak ismerjük fel, fogadjuk el és tegyünk közösen ellene.

[i] 18/1998. (VI.3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzésére érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről – 37. §

[ii] 1997. évi CLIV. tv. az egészségügyről – 73. §

[iii] 2012. évi II. tv. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről – 239. §

Ajánljuk még:

A túlzott hajmosás árt a fejbőrnek – őszi hajápolás egy mesterfodrász szemével
A forró, száraz nyári hónapok számos szempontból próbára tették szervezetünk tűrőképességét, ezt testünk minden része megérezte. Éppen ezért a mostani időszakban nemcsak bőrünk védelmére és ápolására kell nagyobb figyelmet fordítanunk, hanem hajunk egészségére is, hiszen az ősz a feltöltődés, regenerálódás és erősödés évszaka hajszálaink számára is.