A diófának hangulata van. Lombjai alatt lelassul az idő, a vastag leveleken megtörik a Nap ereje, s az ágak alatti tér valahogyan kívánja a kicsi pipa-asztalt, ahol az illatos pipafüst mellett jól megfér a friss szódával fellőtt fröccs hideg gyöngyözése.
A nyári hőség ellen árnyat kínáló súlyos levelek ősszel hangos surranással hullanak a földre, puha párnát készítve a botolás során levert termésnek. A padlásra terített diót a karácsonyig hátralévő hónapok során idős nagyszülők apránként veszik elő, hogy gondos és aprólékos munkával feldolgozva a karácsonyi asztal süteményeibe kerülhessen. A csikótűzhely vaslapján megpirított maradék dióbél a kabátok nagyzsebeibe öntve a tél és tavasz határán végzett kinti munkák során igazi kincset érő csemege, míg a tavasszal sarjadt puha dió zöld gömbjei pálinkából készült gyógyitalok alapanyagát jelentik.
A dió elterjedésében az ember tudatos munkája mellett folyóink és a termést akár kilométerekre is elszállító madarak is nagy szerepet játszottak. Ezeknek köszönhetően a Kárpát-medencében ma már szinte mindenhol találkozhatunk vele. Az igazán értékes, nagyszemű, „papírhéjú” diónak azonban mégis híre van, egy-egy jó oltványért nem egyszer akár sok száz kilométert is utaznak a megszállottabb gyümölcsészek.
A magyarul csak közönségesnek nevezett dió tudományos elnevezése jóval imponálóbb: míg nemzetségnevének (Juglans) jelentése szerint „istennek (Jupiternek) való”, a fajnév (regia) ezen belül is a szerénytelen „királyi” jelzővel illeti! Húsz további fajával együtt az egész földkerekséget meghódították, a világon gyakorlatilag bárhol találkozhatunk velük.
Szürkés, idősebb korban jellegzetesen repedezett kérge hasonló színű, az asztalosok által is igencsak becsült fát takar, amely gőzölést követően szép és tartós sötétbarna színt ölt. Köztudott, hogy a diófa alatt egyéb növény nem igen tud megélni, ami a fa leveleiben található, más növények csírázását gátló hatóanyagoknak köszönhető. A dió evolúciós túlélését segítő anyag ellenére
a levelek mégis komposztálhatóak, ami a széles körben elterjedt égetésnek is alternatívát jelent!
Termésének gyűjtése és feldolgozása meglehetősen munkaigényes feladat, nem csoda, hogy a kommunizmus totális átverése még a diót sem kímélte. A városi boltok polcainak a dióbél számára fenntartott helyét évtizedeken keresztül uralta a „dejó”, amelynek valójában semmi köze nincsen a valódi dióhoz. A „sütemények töltésénél használt, diót helyettesítő készítmény összetétele: pirított napraforgóbél, pörkölt búzacsíra, cukor, aroma és antioxidánsok”. Éppen csak a dió hiányzik belőle…
Konyhai felhasználása mellett a népi gyógyászatban is széles körben ismerik és alkalmazzák. A benne található keserűanyagoknak köszönhetően az emésztőrendszer egyik legjobb karbantartója, de sebek, fekélyek lemosására, visszeres problémák kezelésére teáját akár külsőleg is használhatjuk. Drogját (gyógyászati célból használt részét) a friss levele adja, melyet nyár elején érdemes gyűjteni.
Antibiotikus hatása régóta ismert, az emésztés javítására az étkezéseket követően fogyasszuk.
Tavaszi tisztítókúrák egyik fontos és hatásos segítője, azonban egy-másfél hónapnál tovább nem javasolt rendszeresen fogyasztani. Erős hatása okán várandós és szoptató édesanyák, fiatal gyermekek számára fogyasztása nem ajánlott.
A közönséges dió mellett ejtsünk szót a szintén értékes fekete dióról (Juglans nigra) is. A belsőleg és külsőleg egyaránt alkalmazható növény használata elsősorban fertőtlenítő és összehúzó hatása miatt vált széles körben elterjedtté, kérgének rágcsálása pedig még akár a fogfájás kellemetlenségeit is enyhíteni képes!
Porrá tört kérgének főzetét külsőleg különféle gombás betegségek kezelésére is alkalmazhatjuk, míg a termésburokból készült kivonatok vírusölő hatással is bírnak.
Mindkét dióféle termésének bél része rendkívül gazdag különféle zsírokban és vitaminokban, ezáltal a téli időszak hasznos vitaminpótló csemegéje is lehet! A dióban jelentős mennyiségben található szelén, króm és vas is.
Ajánljuk még: