Amióta az ember történetében, több mint 16000 éve az egyes állatfajok domesztikációs folyamatai eredményesen elindultak, a háziállatok egy csoportját (kutyát, macskát, lovat) nemcsak a védelmi és zsákmányszerzési szerepük miatt tenyésztik, hanem azért is, mert szépségükkel és emberszeretetükkel energiát adtak gazdáiknak, egészségeseknek és betegeknek egyaránt. Sőt: egyes tudós orvosok, mint Hippokratész, úgy vélték, hogy az állatokkal végzett közös tevékenység (például a lovaglás) egyes betegségek esetében gyorsíthatja a gyógyulást is. Terápiás céllal és módszerekkel azonban kedvenceket nem túl régóta alkalmazzák: a hatvanas évek elején a litván emigráns családból származó Dr. Boris Mayer Levinson, amerikai szakpszichiáter alkalmazta először a kutyákat, főként beteg kisgyerekek, de dementálódó idősek komplex gyógyításában is.
Nem biztos, hogy sejtette, ezzel egy külön orvosi-pszichiátriai módszert (AAT= Animal Assisted Therapy) alapoz meg: ma már ugyanis az állatterápia a legkülönbözőbb korosztályok, problémák és betegségek gyógyításában, illetve a rekreáció változatos területein nyújt segítséget.
Nem tudok olyan fejlett országról, ahol a lovaglás ne volna segítség autista gyerekek számára,
s gerontológiai kutatóként olyan nyugati országgal sem találkoztam, ahol legalább egy szociális otthonban vagy kórházban az időseknél (például a demencia-folyamatok lassítására) ne alkalmaznának valamilyen kutya- vagy macskaterápiát.
Az idősödés tudománya felől jól leírható, hogy a négylábú kedvencekkel való foglalkozás az agy szinte minden fontos területét stimulálja. Érzelmi központunk, az agy temporális lebenyében található amygdala-pár egyértelműen gazdagodik, a mozgásért felelős agyi területek nem lankadnak a séták és a kisállatok ellátása jóvoltából, s nem egyszer – valljuk meg őszintén! – a beszédközpont is szinten tartható velük, hiszen az idős korosztályban sokan más emberekkel már legfeljebb telefonon vagy interneten beszélnek, élőben inkább csak a postással kommunikálnak. A kisállatok azonban jól reagálnak az alapszavainkra, sőt: egyes kutyafajták kifejezetten sok szót megértenek az emberi beszédből is. A jószágoknak az Alzheimer-kórban szenvedő idősekre is egyértelműen általános idegnyugtató és szociális interakció-javító hatásuk van – ahogy ezt egy 2003-as amerikai, Nancy E. Richeson által végzett vizsgálat is igazolta.
Az is bizonyított tény, hogy a kisállatokkal való foglalkozás csodálatosképpen javítja az immunrendszert
– többek között a Federation Cynologique Internationale kutatása tudta egyértelműen igazolni a gyermekek esetében, hogy az immunrendszerük javul a kisállatokkal való együttélés hatására.
Mindemellett nemcsak a gyógyításban, hanem a gyógyíthatatlan betegségekben szenvedők számára is sokat segíthet egy-egy kisállat. A kisállat folytonos figyelme és szeretete, s a róla való gondoskodás rengeteg lelki energiát adhat akkor is, ha a test lankad vagy lassan búcsút vesz az emberi lélektől.
A hatvanas évek óta rendkívüli módon bővül azon kisállatok palettája, amelyek segíthetik az idősek mindennapi életét. Ma már komoly szakmai tanulmányokat írnak a teknősbéka, a halak, a papagáj vagy a nyulak életminőség-javító vagy kifejezetten terapeutikus jelentőségéről, így az idős ember vonzalmának és pénztárcájának fényében számos lehetőség közül választhat – erre kutatóként is csak biztathatok mindenkit.
Arra azonban nagyon kell vigyázni, hogy a kisállatok szeretete mániákus rajongássá ne váljon, amely végül létező szociális kapcsolataink rovására és önmagunk elhanyagolásához vezethet. Szélsőséges, fiktív példát állít elénk Wass Albert első regénye, a Farkasverem, amelyre 1934-ben a nyugatosoktól Baumgarten-díjat is kapott. A regény egyik főhőse, Rápolthyné, akinek szociopata élete idős korára odáig jut, hogy gyermekeit és unokáit teljes mértékben elhanyagolja, s végül csak a farkaskutyáival foglalkozik, akik egyszer, egy váratlan és óvatlan pillanatban felfalják őt.
Fontos tehát, hogy ne hanyagoljuk el a valódi, emberi kapcsolatokat sem, hiszen jól mondja a költő: „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”, s ebben az esetben a „más” nyilvánvalóan az emberre vonatkozik.
Ajánljuk még:
