Egészség

Megállítható a nők hajhullása ötven év felett?

Akadnak szerencsés nők, akik nyolcvanéves koruk felett is dús és fényes frizurával büszkélkedhetnek. Lehet, hogy a testük, szervezetük más területein nem volt velük annyira kegyes az idő, de a hajuk – az őszülést leszámítva – megőrizte tömegét, vastagságát és fényét.

Azokról a férfiakról már szót se ejtenék, akik nyolcvan körül meg nemcsak hajuk tömegét őrizték meg szinte maradéktalanul, de ráadásul még az őszülés is elkerülte őket. Nem tudom, mi a titkuk, én egész életemben vékony hajjal küzdöttem, gondolhatjátok, hogy ötven felett kiéleződött a problémám. Igen, abból a vékonyszálú, semmi kis hajból is veszítettem valamennyit az eltelt néhány év alatt, de jelenleg stagnál az állapot. Ennek ellenére buzgón keresem a válaszokat arra, hogy megállítható-e a menopauza környékén vagy utána bekövetkező hajhullás.

Mi, nők mérhetetlenül magas összegeket költünk arra, hogy (viszonylag) szép, elfogadható hajunk legyen, és ez az igény ötvenéves kor felett se múlik el.

Tehát még több pénzt költünk el,

a szép, elfogadható haj érdekében, és aligha van olyan módszer, amitől visszarettennénk, amennyiben javulást ígér ezzel kapcsolatban.

Néha úgy vélem, nincsenek egységes válaszok, és persze nincs csodaszer sem, hiszen a hajhullás oka, illetve maga a haj állapota ebben az életkorban is nagyon sok tényező függvénye, és egyéni helyzetekre egyéni megoldásokat kell keresni. De azért nem árt szembenézni azzal, hogy van egy alapvető oka a hajhullásnak mindenkinél: a változókor.

De nézzük, mik a jelei a hajvesztésnek 50 felett?

  • a hajvonal szemmel láthatóan megemelkedik, magasabb lesz a homlok
  • oldalt, a halántéknál látványosan elvékonyodik a haj
  • érzékelhetően vékonyabb lesz a copf – esetleg nem tudjuk ugyanazokat a csatokat használni, mint régen, mert kicsúszik a hajunkból, nincs mibe belekapaszkodnia a fogaknak
  • a haj állapota is megváltozik, törékeny lesz, és tapintásra is száraz, sprőd – teljesen mindegy, milyen balzsamot használunk
  • a hajhullás nyilvánvaló: amikor fésülködünk, ijesztő mennyiségű hajszál marad a hajkefében, illetve hajmosás után látjuk, hogy a kád, a zuhany, a mosdókagyló tele van hajszálakkal.

A hajvesztés mértéke és sebessége természetesen egyénenként eltérő lehet, de ha a petefészek működése szabálytalanná válik, majd leáll, akkor az ösztrogén- és progeszteron-termelés is csökken, vagyis az androgén, a férfi nemi hormonok relatív aránya megnövekszik. Mindezen folyamat eredményeként megváltozik a haj minősége, továbbá egy erősen androgén hormon, a dihidrotesztoszteron metabolitja, a DHT megemelkedett szintjére a szőrtüszők érzékenyen reagálnak, sok esetben sorvadási folyamat indul be.

Ebből úgy tűnhet, hogy nincs megoldás, bele kell törődnie mindenkinek a fényes hajkoronája sorvadásába. Ám részmegoldások azért léteznek, és lassítani is lehet ezt, a nők szemébe gyakran könnyeket csaló folyamatot. Elviekben például a külsőleg alkalmazott ösztradiol, illetve kortizontartalmú hajszeszes kezelés javíthatja a haj állapotát. Egy alapos kivizsgálás után az orvos vagy a hajgyógyász javasolhatja ezt a megoldást, illetve hormontartalmú gyógyszerek szedése is szóba jöhet, de csak akkor, ha annak kockázata a szervezet más területein alacsony.

Fontos, hogy ha a családunk nőrokonai hasonló problémával küzdöttek vagy küzdenek, akkor időben forduljunk orvoshoz, mert csak az időben megkezdett hormonális kezelés segíthet.

Csak a még élő szőrtüszők működését lehet ezzel a megoldással serkenti.

Sajnos új szőrtüszők aktivizálására nincs módszer.

A hormonok ereje mellett érdemes a haj állapotát más eszközökkel is fenntartani, javítani, hiszen nemcsak a hormonrendszer megbolondulása okozhat hajhullást, de önmagában az életkor is. Lassabb, kevésbé hatékony a tápanyagok felszívódása, másként működik az egész szervezet. De megfelelő táplálkozással, mozgással lehet frissíteni a keringést.

A hajas fejbőr masszírozásának hasznáról nagyon is ellentmondó gondolatokat és tapasztalatokat lehet olvasni, hallani, tehát ebben a kérdésben nehéz dönteni, de az biztos, hogy a masszírozás segíti a szervezet ellazulását, békés, stresszmentes állapotot idéz elő. Ilyen állapotok gyakorisága mellett azért erős a sansz arra, hogy kevesebb hajszálat hullatunk, mint egyébként. Emellett az is valószínű, hogy az óvatos masszírozás serkenti a hajas fejbőr vérkeringését, ezáltal elősegítheti az oxigén áramlását, és az ásványi anyagok, vitaminok eljutását a szőrtüszőkhöz. Vagyis a gyengéd fejmasszázs hatékony lehet.

Mi segíthet még a hajhullás megállításában?

  • Álljunk le a gyakori hajfestéssel, a hajszín leszívásával, szőkítésével.
  • Emeljük a hajat (is) tápláló vitaminok fogyasztását (szelén, cink, mangán, C-vitamin, B5-vitamin).
  • Ne húzzuk, nyúzzuk a hajhagymákat: legyen a copf, a konty laza. 

De mindezek mellett sokak szerint segíthet a piros fényterápia, valamint az oxigénterápia is.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X