Kimeríthetetlen erőforrás a csend – merjünk elmerülni benne!

"Ne félj a csendtől! Minden fontos dolog a csendben történik. Csendben sarjadnak a növények, csendben fejlődik a magzat, csendben cikáznak a gondolatok, csendben borít el a szerelem" – olvashatjuk Popper Péter pszichológus, író gondolatait. És tényleg: a csönd termékeny, abban nem csak növekedés, érés és fejlődés van – a hiány, a fájdalom, az űr, az elmúlás is ugyanúgy szép csendben megy végbe. 

Nem a süket csendre gondolok, ami rátelepszik a gondokkal teli estére, idegesítően zakatol benne még a falióra ketyegése, és a szívdobbanás. Nem is a bénító csendre, ami odatelepszik a hazugság és a gyanú árnyékába, elűzhetetlenül. Nem a vészjósló csendre, amit egy szilveszter délutánon éltem át egy erdő mélyén, földrengés idején. És nem is a síri csendre, ami ott ólálkodik a ködös temetőkertben, fekete árnyakkal a fák alatt.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

A hétköznapokban – talán észre sem vesszük – nem szeretünk egyedül maradni a csenddel: mindig kell valami, ami miatt úgy érezhetjük, nem vagyunk egyedül a gondolatainkkal. Bekapcsoljuk a rádiót a házimunka közben, a háttérben szól a televízió, bedugjuk a fülünket zenével, vagy bömböltetjük a lejátszót, hogy rezegjenek a falak. A szomszéd fejhallgatóval gereblyéz, áthallatszik a gép zakatolása. Bosszantó. Miért nem elég neki a madárdal, a fűsusogás, a falevelek zizegése? Mire nem elegendő a természet hangja?

Kevesen érik be a kert csendjével

Valljuk be, sokszor nem is jutunk hozzá, hiszen a környező zajok kizárják a csendet. De ha sikerül a kertben rálelni egy fél órára, amikor nincs semmi zavaró, és megengedheti magának az ember azt a luxust, hogy élvezze a csendet, abban van valami félelmetesen felemelő. Megkönnyíti a lelket, tiszta gondolatokat szül, ha át tudjuk adni magunkat a csöndnek egészen. Annak a csöndnek, ami minden nyelven hallgat. És meghallgat.

„A felnőtt boldogsága a csend. A lélek csendje, az érzések harmóniája. A felnőtt ember ebben a komoly csendben éli meg az öröm nagy pillanatait.” (Hankiss János)

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

A konyha csendjének külön receptje van

A napokban megnéztem A szenvedély íze című filmet. „Hardcore kajapornó, rém unalom, elképesztően étvágygerjesztő” – ezeket hallottam róla barátaimtól, ezért különös izgalommal készültem rá. Rég láttam ehhez foghatót! Semmi gyilkosság, semmi pisztoly, semmi titkos ügynök, helyette csupa erotika a fazekakban, aranyló színek, az étel felmagasztalása. Természetes, egyszerű elegancia, finom érzések a tányérokban, lassú tánc. Egy zseniálisan szép film, ami ebben a cudar világban felemel. Amiben ott surran a konyhában a csend. Nézed, ahogy nő a zeller, ahogy szépen kihúzza egy értő kéz a földből, ahogy potyognak le róla a földrögök. Mossa a víz, hámozza a kés. Zöldségek sercegnek a serpenyőben, roppanva törik a répa. Alig hallatszik benne szó, de annál többet mond el a zöldség az életről. Az operatőr kamerája csodálatosan pásztázza a fazekak, a zöldségek, a halak meg a többi nemes és egyszerű hozzávalók sorát – a köztük lévő összhangot, a hangtalan egybetartozást.

A konyha csendje talán unalmasnak tűnhet annak, aki nem tanulta meg meghallani a leves vagy a pörkölt zenéjét, a zöldségek harsány táncát. 

A konyha csendje nem a hallható hangok hiánya: életre kel és zubog a víz, roppan a dió héja, serceg a hagyma, recsegve izzad a szalonna, csurran a bor, pattanva törik a répa, hersegnek a zsenge zöldek a kés pengéjétől.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

A nézhető csend varázsa

A csendnek műfaja is van: a csendélet. Csendéletet nézegetni, elmélyülni egy-egy remekbe szabott alkotásban, csakis csendben lehet. Nézni, ahogy nyílik a rózsa, hull a szirom, mosolyog a hamvas barack és ahogy a túlérett dinnye kettéhasad: így tudjuk megcsodálni a születés és az elmúlás mozdulatlannak tűnő körforgását a csendben. A csendélet lehetőséget nyújt a művésznek a függetlenségre és elmélyülésre. Lehet, hogy a műalkotások is csendben születnek?

„ A csend kizárja az erőszakot. Az erőszak mindig lármás… A béke közege a csend.” (Popper Péter)

A böjt a mértékletesség mellett az elcsendesedésről is szól. Általa közelebb kerülünk önmagunkhoz: ha visszanyerjük az életnek a csend által feltáruló dimenzióját, különleges világot fedezhetünk fel! „A szív mélysége a csenddel növekszik, olyan csenddel, amely nem némaság, ahogy mondtam, hanem amely teret enged a bölcs körültekintésnek, az elgondolkodásnak” – Szent Ágoston megszívlelendő szavait követve engedjünk a csend csábításának, és merüljünk bele a csendbe – legalább egy rövid időre mindenképpen! Talán így azt is meghalljuk, hogy mit mond nekünk az éledő természet.