Kígyófűből sziruptenger: gyermekeink kedvenc orvosságáról

Kígyófű, kígyónyelvű fű, lúdnyelvű fű, hálófű, gyíkfű, útilapu – tucatnyi néven ismerhetjük ezt a növényt. Az útifű rétek, legelők és útszegélyek jellegzetes évelője, amelynek tőlevelét és fiatal hajtását használjuk fel. Legfontosabb hatóanyagai az aukubin, a nyálka-poliszacharid, a C-vitamin, a kovasav, a kálium és a cink. Az aukubin hatásos lehet diabétesz kezelésében, növeli az antioxidáns enzimek szintjét a májban, gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, és képes gyorsítani a sebek gyógyulását is. 

A bennszülött amerikaiak az útifüvet a fehér ember ökológiai lábnyomának nevezik, mivel a gyógynövény az európai telepesekkel érkezett a kontinensre. Az alkalmazásáról szóló első írásos emlékeket az asszíroktól ismerjük. Az ókor megbecsült gyógynövénye volt, főként bőrbetegségek kezelésére alkalmazták. Sóval és ecettel megfőzve gyomorbetegségeket és vérhast kezeltek vele, skorpiócsípés és kígyómarás esetén is használták, a kolostori gyógyászat pedig a korai középkorban köszvény, duzzadt nyirokcsomók és csonttörések esetén alkalmazta. 

A lándzsás útifű kiváló baktériumölő, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító tulajdonságokkal rendelkezik. Leggyakrabban felső légúti betegségek kezelésére alkalmazzák köhögés csillapítására, köptetőként. Oldja a letapadt nyákot, elősegíti a tisztulást. A torok nyálkahártyáját bevonva enyhíti a gyulladást, és mérsékli a köhögési ingert.

Magját augusztus és október között gyűjtjük. Régebben hashajtó szerként alkalmazták, összezúzott levelét pedig rovarcsípések, kisebb égési sérülések kezelésére. Hatásosan enyhítette a vágott, gennyes sebek által okozott kellemetlenségeket, és vérzéscsillapító hatását is kifejtette. Ha egy-egy kirándulás alkalmával megsérülünk, akkor érdemes frissen szakított útifűlevéllel takarni sebünket: fertőtlenít, összehúz, bezárja a sebet és elősegíti a véralvadást.

Áldásos hatásait nemcsak a készen vásárolt szirupok által élvezhetjük, hiszen teája éppúgy megoldást nyújt bajainkra: a leforrázott útifüvet a fentieken túl asztma és allergia esetén is alkalmazhatjuk. Frissen szedett levelével megpróbálhatjuk enyhíteni az ekcéma tüneteit: a leveleket megmossuk, a levél hátoldalán lévő vastag erezetet körömmel benyomjuk, és a kiszivárgó levet az érintett területre kenjük. Külsőleg alkalmazhatjuk még aranyérre is.

Kedvenc receptjeink vele így készülnek: 

1. Lándzsás útifű tea

Egy csésze tea elkészítéséhez egy púpozott evőkanálnyi útifüvet forrázzunk le 3 dl vízzel, majd egy perc múlva szűrjük le. A teákat mindig fogyasztás előtt készítsük el, és maximum napi két csészével fogyasszunk belőle!

2. A túrázók őre

Sebek, sérülések, csípések vagy éppen fej- és fogfájás esetén szakítsunk le egy erősen zöldellő útifűlevelet, és nedvét kinyomkodva kenjük az érintett területre!

3. Gyors vizes kivonat

Egy csésze hideg vízben keverjünk el egy púpozott evőkanál szárított lándzsás útifüvet, és legalább egy órán át hagyjuk állni. Készíthetünk belőle borogatást, de még hatásosabb, ha gargarizálunk vele.

4. Szirup

Körülbelül 60 dkg levelet alaposan mossunk át egy tálban, többszöri vízcserével. Ezt követően szárítsuk meg, majd vágjuk centiméteres darabokra. Egy előre sterilizált üvegbe kezdjük el cukorral rétegezni: kétujjnyi vastagon levelek, majd egyujjnyi vastagon cukor. Újra levelek és újra cukor mindaddig, amíg meg nem telik az üveg. Tegyük napos, meleg helyre, mintha kovászos uborkát készítenénk. Két-három naponta egy fakanál segítségével nyomkodjuk le, így néhány hét alatt a cukor feloldódik, és a levelek összeesnek. Ezután már nyomkodni nem, csak rázogatni kell, és körülbelül egy-másfél hónap alatt kész a szirup. Szűrjük le, és tároljuk hűtőben, ahol akár egy évig is eláll.

Az esetleges mellékhatásokról mindig kérjük ki orvosunk véleményét, és figyeljünk arra, hogy túlzott fogyasztása hasmenést okozhat!

Extra tippünk a legkisebbeknek:

Nagy Mari–Vidák István: Fűben, fában játék c. könyvében egy játékot is találunk ezzel a csodás növénnyel. Ehhez keressünk egy, még nyílófélben lévő, de már nem túl fiatal virágzatot (amin a kis vajszínű porzók még megvannak), és a szár tövénél szakítsuk le! A szárat a virág alatt körülbelül 3 centiméterrel a bal kéz mutató- és hüvelykujjával meg kell fogni. Jobb kézzel át kell hajlítani a szár másik végét az összefogott ujjaink körül. Így a virág köré hurokszerűség kerül. A virágzat szára körül keletkezett hurok két felét bal kezünkkel fogjuk össze minél kisebb, de elegendő rést hagyva, hogy csússzon a virágszár, jobb kezünkkel pedig a virág mögötti másik hurkot hirtelen rántsuk meg. Ennek következtében a virág lerepül. Ha jól irányítjuk, kiszemelt célpontunkat el is találhatjuk. 

Nyitókép: wikimédia