Egészség

Hegyezzétek a fületeket! – Jótanácsok, hogy ne romoljon a hallásunk

Meglepően keveset olvasni arról, mi mindent tehetünk a hallásunk egészségének érdekében. Pedig léteznek olyan, otthon is elvégezhető gyakorlatok, amikkel hozzájárulhatunk a hallórendszerünk védelméhez.

Szeretem azokat a helyeket, amelyek annyira messze vannak a város és a civilizáció zajától, hogy már-már nem is hallani az autók motorzúgását, a vonat ütemes zakatolását. Sajnos egyre kevesebb az ilyen terület. Ha ilyen csendes helyre kerülök, szívesen játszom azt, hogy elkezdek figyelni. Figyelem a hangokat. Előbb a közelebbi neszeket próbálom kivenni a csendből, majd arra koncentrálok, hogy a távolabbi és még távolabbi hangokat is meghalljam. Például annak a toronynak a harangozását, amit szemmel is alig tudok kivenni a távolból. Ez az időtöltés szuper kikapcsolódás számomra, viszont jó gyakorlat is a hallásom fejlesztésére.

Keveset lehet olvasni a hallás házi fejlesztéséről, pedig állítólag nem lehetetlen ez sem. Ezek amolyan életmódbeli tippek és otthon is elvégezhető  gyakorlatok, amik segíthetnek a hallásunk karbantartásában, a romlásának megelőzésében. Összegyűjtöttünk néhány hathatós ötletet.

Fülvédelemre fel!

Olykor észre sem vesszük, milyen nagy zajban vagyunk, vagy a körülöttünk lévő hangok mennyire bosszantanak bennünket, mert megszokjuk őket. Pedig a tévé lehalkítása és a mindennapi, fölösleges hangok kiiktatása mellett érdemes lehet egy füldugót is beszerezni, ha olyan helyen járunk vagy olyan tevékenységet végzünk, ami nagy zajjal jár. Hideg időben pedig, bármennyire is állítjuk, hogy nem fázik a fejünk, vegyünk sapkát vagy legalább egy fülvédőt.

Tartsuk szárazon a füleinket

A túlzott nedvesség, a rendszeresen víznek való kitettség fülgyulladáshoz vezethet, ami később akár hallásproblémákat is okozhat. Nem kell abbahagyni a fürdést vagy a rendszeres úszást, de mindig figyeljünk oda, hogy utána alaposan töröljük szárazra a füleinket, s akadályozzuk meg, hogy a nedvesség a hallójáratba kerüljön.

Hagyjuk abba a dohányzást

Erről talán kevesebbet olvasni, de egyes kutatások szerint a dohányzás káros hatással lehet a hallásunkra is. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a megfelelő véráramlás és az oxigén elengedhetetlen a belső fül sejtjeinek egészséges fenntartásához – márpedig mindkettőt gátolja a nikotin és a szén-monoxid. A dohányzás ráadásul irritálhatja a középfül nyálkahártyáját is. És még mindig nincs vége: a nikotinról kimutatták, hogy fülzúgást okozhat.

Tisztítsuk ki alaposan

A fülzsír természetes védelmet nyújt, megvédi a fül belsejét az idegen részecskéktől, baktériumoktól és fertőzésektől. A túlzott fülzsír felhalmozódása azonban befolyásolhatja a hallásunkat, a hangok tompábbnak tűnhetnek miatta. Akár elzáródást is okozhat, ha tehát úgy érezzük, hogy segítségre van szükségünk, keressük fel az orvost, hogy ő javasoljon a fülzsír eltávolítására olyan módszert, ami nem károsítja a hallójárat meglehetősen érzékeny nyálkahártyáját. Súlyos esetben lehetőleg ne kezdjük magunk kikapargatni a fülzsírt, mert könnyen megsérthetjük vele a hallójáratot vagy a dobhártyát.

Együk egészségesre a hallásunkat

A diófélék és a magvak, a lazac és a pisztráng, a teljes kiőrlésű gabonák és természetesen szinte minden gyümölcs és zöldség tartalmaz olyan vitaminokat és tápanyagokat, amelyek támogathatják a hallás egészségét. Ugyanakkor érdemes elkerülni a sok állati zsíradékot vagy koleszterint tartalmazó ételeket, a magas nátrium- vagy sótartalmú, a magas higany- vagy más nehézfémtartalommal rendelkezők élelmiszereket.

Szedhetünk vitaminokat

Talán nem meglepő, de az egészséges étrend, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres testmozgás a hallásunkra is pozitív hatással lehet. Ezenkívül számos vitamin segíthet abban, hogy a hallásunk egészséges maradjon és megelőzzük annak idő előtti romlását. Ilyenek például a B-vitaminok, különösen a folsav (B9), amely serkentheti a fül vérkeringését, valamint energiával telítheti a hallásért felelős sejteket. A magnézium az egészséges idegműködést segítheti elő a hallórendszerünkben, a cink pedig megvédheti a fülben található szőrsejteket (ezek felelősek többek között az agyba elektromos jeleket küldő rezgések kibocsátásáért. Plusz a cink támogathatja az immunrendszerünket is, ami segíthet megelőzni a fülfertőzéseket. Persze, mielőtt bármilyen étrendkiegészítőt elkezdünk szedni, kérdezzük meg róla az orvosunkat, nehogy ártsunk vele magunknak!

Menjünk a természetbe, távol a várostól

Ezt akár én is javasolhattam volna, sőt, javaslom is, de nemcsak én teszem. A kutatók szerint ugyanis a természet hangjai jobbat tesznek a fülünknek, mint a civilizációs zajok. A tenger zúgása, a fák susogása és a madarak csiripelése  segít a kikapcsolódásban és a stressz mérséklésében is. Figyeljük meg a hangokat, fedezzünk fel új neszeket a körülöttünk lévő világból. Néhány nap múlva talán olyan hangokat is felfedezünk, amiket korábban észre sem vettünk.

Beszélgessünk sokat, vagy kérjünk felolvasást

Jó gyakorlat a koncentráció és a hallás fejlesztéséhez, ha megkérünk valakit, hogy olvasson fel nekünk egy szöveget. Szóról szóra, vagy tagmondatról tagmondatra haladva álljunk meg és ismételjük el, hogy mit hallottunk. Ha jól megy, próbáljunk meg úgyis figyelni, hogy közben a háttérben beszélgetés hallatszik: például kapcsoljuk be a tévét vagy menjünk el egy étterembe és ott igyekezzünk figyelni a felolvasásra.

Testmozgással a jobb hallásért

A testmozgás nemcsak a szív egészségének, hanem a fülnek is jót tesz. Bármilyen kardió mozgás, amitől egy kicsit felélénkül a vérkeringésünk és megemelkedik a pulzusunk, javíthatja a hallásfunkciónkat. A napi sétától a laza kocogáson keresztül a kiadós házimunka vagy a kertészkedés is szóba jöhet. No és a jóga! A jóga állítólag különösen hasznos, ha a hallásunk javításán szeretnénk dolgozni. Bizonyos jógapózok (például a kobra vagy a lótusz) kifejezetten hatásosak lehetnek akár a hallásunk egészségének megtartása érdekében, akár például a fülzúgás csökkentésében.

Mentális egészségünk védelme is hasznos

A fizikaiak mellett léteznek olyan mentális gyakorlatok, amelyek ugyancsak segíthetnek megőrizni a hallás egészségét, vagy javítani azon valamennyire, ha szükséges. Ezek a gyakorlatok jellemzően nyugalmat és mély koncentrációt igényelnek. Ilyen lehet például a rejtvényfejtés, a meditáció, vagy a már korábban is említett hangokra való összpontosítás, amikor csukott szemmel megpróbálunk minél több, egyre távolabbi zajt meghallani és beazonosítani. És természetesen a tévé vagy a nagyobb társaság melletti beszélgetésre való összpontosítás is segíthet, hiszen ott is a koncentráció és a figyelem a fontos.

Rendszeres vizsgálat és ellenőrzés

Ahogy a látásunk, úgy a hallásunk miatt is érdemes időnként felkeresni az orvost, és elvégezni a megfelelő szűrővizsgálatokat. Már csak azért is fontos a rendszeres kivizsgálás, mert például a magas vérnyomás és a cukorbetegség is kockázatot jelenthet a halláskárosodás tekintetében. A rutinszerű hallásvizsgálatok pedig időben kimutathatják a hallásproblémák korai jeleit, amely jelentősen megnövelheti a kezelés eredményességét és az egészséges hallás visszatérésének esélyeit. Természetesen ahogy idősödünk, úgy lesz egyre nagyobb fontossága ennek. Szerencsére manapság már nagyon fejlett készülékek is a rendelkezésünkre állnak, amelyek segíthetnek optimalizálni a hallásunkat, de jobb a halláskárosodást megelőzni (ahogy minden más betegséget is).

A halláskárosodás hatásai

A kezeletlen halláskárosodás meglepő hatással lehet általános egészségi állapotunkra. Nemcsak azért, mert az az ember, aki rosszul hall, gyakran elszigetelődik a többiektől (ami magányhoz és/vagy depresszióhoz vezethet), hanem egyéb fizikai tünetek is jelentkezhetnek, mint például az izomfeszültség, fejfájás és krónikus fülzúgás. Ezért is fontos, hogy foglalkozzunk a hallásunkkal, különösen, ha valamilyen változást észlelünk vele kapcsolatban.

Ajánljuk még:

Mint emberek a sót... – ami nélkül nincs ízes élet

„Úgy szeretlek Édesapám, mint emberek a sót!” – mondja a mesebeli királyleány, és valljuk be, a furcsa megfogalmazás ellenére – királyi édesapjához hasonlóan – igazat kell neki adnunk. Elsőre talán azt hihetnénk, hogy a só csak egy a gyakrabban használt konyhai ételízesítők közül, azonban ha jól végiggondoljuk, életünk szinte minden területén találkozhatunk vele. Változatos felhasználási lehetőségeihez hasonlóan történelme is izgalmas: volt már fizetőeszköz, rendeztek vele adósságot, ráadásul az egyik legjobb minőségű kősót Európában éppen a Kárpát-hazában bányásszák.

 

Már követem az oldalt

X