Egészség

Három egészségbomba a népi gyógyászat kincsestárából

A Göcsejben úgy tartják, hogy akit pálinkával vagy ecettel nem lehet meggyógyítani, annak már ácsolják is a keresztet. Kétségkívül van alapja az ősi bölcsességnek, azonban szerencsére van még néhány trükk, amelyet érdemes lehet bevetni, ha úgy érezzük, valami betegség kopogtat az ajtón. Vegyünk sorra néhány olyan praktikát, melyekkel még a legnehezebb pillanatokban is visszanyerhetjük erőnket!

A fagyos-meleg időszakok rövid váltakozása számos baktérium és vírus terjedésének is kifejezetten kedvez, ezért nem árt ebben az időszakban különösen is odafigyelni szervezetünk jelzéseire illetve a megfelelő óvintézkedésekre. Nem lehet a prevencióra elég nagy hangsúlyt fektetni, hiszen a legegyszerűbb abból a betegségből meggyógyulni, amit nem kapunk el! Közhely, de ilyenkor a szokásosnál is jobban érdemes odafigyelni a vitaminbevitelre, az immunrendszerünk jó karban tartására! Télvíz idején friss zöldségeket ugyan nem találunk a kertben, de itt az ideje a savanyított vagy fermentált finomságoknak, és most már a nyáridőn eltett befőttekhez, kompótokhoz is lelkiismeretfurdalás nélkül hozzányúlhatunk! Ezek fogyasztása mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy hiába van hűvösebb, a szabad levegőn töltött időre szükségünk van, menjünk hát ki a szabadba, és mozogjunk, amennyit csak lehet!

Ha mégis levesz bennünket a lábunkról valami nyavalya, nem kell rögtön kétségbe esni, alapesetben szervezetünk megteszi helyettünk az óvintézkedéseket. Ilyen például a láz, amely a bennünk elszaporodott kórokozókat hivatott pusztítani, ezért az első időszakban nem célszerű lázcsillapítókkal csökkenteni a hőmérsékletünket, a hosszan tartó magas láz azonban erősen megterheli a szívet is, ezért bizonyos hőfok fölött, vagy tartós láz esetén indokolttá válhat valamilyen lázcsillapító használata.

Tüdő- és mellkasgondokra

A népi gyógyászat kincsestárában van néhány olyan praktika, melyek bár egyáltalán nem jóízűek, mégis rendkívül hatékonyan helyre tudják állítani immunrendszerünket. Elsőként említsük rögtön a vöröshagyma – erőspaprika – citrom hármasát, amely minden tüdő-mellkas érintettségű probléma esetén igencsak hatásos! Három fej vöröshagymát apróra kockázzunk fel, majd 6-8 centinyi csípőspaprikát is daraboljunk hozzá. Az egészre nyomjuk rá 2 citrom levét, majd a keveréket jól nyomkodjuk össze. Ha sikerült jó lucsogós állapotot elérni, fedjük le az edény és három óra hosszára tegyük hűvös helyre. Ezt követően a keverékből összegyűlt levet öntsük le, majd apró kortyokban, de egyszerre fogyasszuk el.

Amennyiben valamiért éppen nincsen otthon friss erőspaprikánk, akkor azt kisebb adag szárított erőspaprika őrleménnyel is helyettesíthetjük! A gyógyító lé elfogyasztását követően jól betakarózva pihenjünk, fogyasszunk forró teákat!

Megfázásra, gyulladásra

Megfázásos, tüdőgyulladásos időszakokban szintén klasszikus a méz – fokhagyma – citrom hármasa! Az egész gerezdekben hagyott, vagy fogyasztható méretűre vágott fokhagymát tegyük egy teásbögrébe, majd folyassunk rá annyi mézet, hogy ellepje. Ezt követően facsarjuk rá 2 citrom levét, és az egészet óvatosan nyomkodjuk össze úgy, hogy a fokhagyma gerezdek is megroppanjanak, összetöredezzenek. Ezt a készítményt is hagyjuk néhány órát állni, majd kanalazgatva, apránként fogyasszuk.

Baktérium- és vírusölésre

Végezetül ejtsünk szót a torma – méz – erőspaprika együtteséről is, amely ízét tekintve talán a legdurvább, cserébe ez is igen hatékonyan segíthet rajtunk! A reszelt torma önmagában is erős gyógyhatással bír, nem csak húsvétkor érdemes fogyasztani! Egy nagyobb fej tormát reszeljünk le, majd amilyen gyorsan csak lehet, keverjük össze mézzel – így az illóolajok jelentős részét meg tudjuk tartani. A keverékhez bőven aprítsunk erőspaprikát, vagy adjunk hozzá őrleményt. 1-2 óra állást követően kanalanként fogyaszthatjuk. A keverék erősségét és ízét a méz arányával szabályozhatjuk, azonban a torma és a méz aránya legfeljebb kettő az egyhez legyen!

Ajánljuk még: