Erről is kell beszélni… Speciális akadályok az idősek szabad közlekedésében

London, a hatalmas metropolisz idősbarát városnak számít. Nem elsősorban azért, mert a 2000-es évek elejétől tagja a WHO Age-friendly Cities (Korbarát városok) projektjének, s ennek keretében megoszt és tanul megfelelő megoldásokat az idősek kényelmesebb és boldogabb életéért, hanem azért is, mert saját maga is jó példákkal jár elől. Az idősbarát Londonért dolgozó egyik alapítvány, az Age UK Out and About indította útnak a „Londoni illemhelyek – felhívás a jobb nyilvános WC-ellátásra” programot.

Kiderült ugyanis, hogy sok idős londoni részben azért nem hagyja el otthonát annyi időre és olyan messzire, amennyire szeretné, mert nem biztos abban, hogy szükség esetén hozzáférhet megfelelő tisztaságú illemhelyhez.

A 2022 májusában végzett felmérés szerint ezt a „pórázt” minden ötödik idős londoni tapasztalja.

A felmérésből az is kiderült, 10-ből 9 londoni lakos néha, vagy minden esetben mérlegeli, lesz-e nyilvános WC út közben, mielőtt elhagyja otthonát.

Mindebből levonhatunk olyan következtetéseket is, amely a hazai helyzetre is érvényes. Egyrészt az elérhető mosdók hiánya izolációt eredményezhet az idősek esetében, a közösségbe járás helyett növeli az otthonlét arányát, ami többek között a demencia erősödését is segíti. Másrészt a mozgáshiány okán a fizikai leépülést is fokozza. Harmadrészt az elérhető távolságban lévő nyilvános illemhely miatti aggodalom gyakran arra készteti az időseket, kevesebbet igyanak a kelleténél, ami pedig kiszáradáshoz vezethet.

Felmerülhet a kérdés: mennyi az az optimális fizikai távolság vagy éppen idő, amennyire az elérhető mosdóknak el kell helyezkedniük egymáshoz képest?

Egészségügyi problémákat ismerő kutatóként úgy gondolom, az optimális helyzet a 2-3 kilométeres maximális távolság volna, ami legföljebb 15 perces gyaloglást jelent.

Ez még Londonban sem érvényesül, ahol 1500 nyilvános illemhely van nyolcmillió lakosra, ráadásul ezeknek egyszerre csak a 30 százaléka van nyitva. 

Az Age UK mindezeket figyelembe véve örömmel üdvözölte, hogy a londoni közlekedési társaság illemhelytérképeket készített, amelyeket a civil szervezet különféle idősekkel foglalkozó internetes oldalakra felhelyezett, így az érdeklődők egy-egy úti cél megközelítése során pontosan tudják, hol tudnak megállni. Ezzel együtt természetesen az Age UK szorgalmazza további nyilvános mosdók nyitását London minden egyes városrészében.

De mi a helyzet Budapesttel vagy más vidéki városainkkal? Az előbbivel kapcsolatban van egy igen jó hírünk, miután van egy app, amit

nagyon szellemesen Budipestnek nevezett megalkotója,

egy középiskolás fiú, Gergely Dániel. Ez mutatja, hogy a tartózkodási helyünkhöz képest hol van legközelebb egy mosdó, akár étteremben vagy áruházban is. Jelzi azt is, mennyibe kerül az igénybevétele, illetve értékelést, visszajelzést is olvashatunk róla. Az más kérdés, hogy érdemes lenne felmérni és összeszervezni, mely vendéglátó egységek és közösségi központok vállalják fel az idősek ingyenes fogadását, ha erre szükség van. Amennyiben összeáll egy ilyen hálózat, akkor érdemes lenne azt külön térképre tenni, amivel asztali számítógépen, otthon is előre megtervezhető egy utazás, hiszen sok idősnek nincs okostelefonja vagy nem tudja használni.  

Többekben felmerülhet a téma kapcsán a kérdés: vajon városaink mennyire idősbarátak, s vannak-e itthon is jó gyakorlatok ebből a szempontból? A rossz hírem az, hogy Magyarország ezekben a nemzetközi hálózatokban nem, vagy alig vesz részt: a WHO Age-friendly City-projektjében például a több mint 1100 város között nem szerepel egy hazai település sem. Ennek ellenére itthon számos jó gyakorlat létezik, amelyeknek nagyobb publicitást kellene kapniuk. Ilyen például a már általunk is hirdetett Gondosóra-program, amely az V. kerületből, egy helyi kezdeményezésből indult ki, s lett mára országos hálózat. Fontos volna egyszer a korbarát gyakorlatoknak egy információs honlap létrehozása, hogy a települések tanuljanak egymástól is.