Egészség

„Egy falattól nem lesz semmi bajod!” – így szabotálhatja életmódváltásunkat a környezetünk

Új év, új tervek: életmódváltás az egészség jegyében, nem titkolt szándékkal leadni néhány kilót. A környezetünk azonban gyakran nem partner a céljaink elérésében, akarva-akaratlan akadályozzák, hogy olyan étrendet kövessünk, amilyet mi szeretnénk. Alighanem hallani fogom még a szemrehányó kérdést a családi összejöveteleken: „Akkor a tortából sem eszel? Pedig azt hittem, hogy szereted…”

Rendszeresen elhatározom magam, hogy holnaptól minden más lesz. És még sikerül is néhány napig tartani magam a kiválasztott szabályaimhoz, amit gyakran próbára tesz az elmém, mert meglátok egy kocka csokit, egy habos sütit vagy egy szelet pizzát, és máris ott motoszkál a fejemben, hogy mi lenne, ha… Alkudozom a lelkiismeretemmel, majd nagy nehezen nemet mondok, és olyan büszke vagyok magamra, hogy kedvem lenne ünnepelni… – csak egy falatnyi krémessel. De inkább felhúzom a tornacipőt, futok fél órát, öt kilométert, sétálok egy nagyot a háztömb körül, vagy olvasok, filmet nézek, lefoglalom magam, mindegy, mivel, csak eltereljem a figyelmemet az evésről. Az első napok mindig nehezek, tudom, azokat kell túlélni, utána sokkal könnyebb lesz. Mert beáll a szervezetem, rááll az agyam, hiszen minden fejben dől el. Tudom, legyek erős, kibírom, rajtam múlik, tőlem függ…

Ahány ember, annyi megjegyzés

De valóban csak rajtam múlik, hogy sikerül-e egészségesebb életmódra váltani? Tényleg csak a saját démonjaimmal kell megküzdenem? Tapasztalataim szerint sajnos nem így van, mert mindig van valaki a környezetemben, aki mintha küldetésként kapta volna a feladatot, hogy tereljen vissza a régi útra, az egészségtelen zsírok birodalmába, a cukrok országútjára, amik egyenesen a szénhidrátpalotába vezetnek. Nem feltétlenül tudatosan, de határozottan és rendületlenül elhangzanak a nyomasztó mondatok:

  • „Akkor a tortából sem eszel? Alig raktam bele cukrot, ez nem hizlal!”
  • „Hiába álltam egész nap a tűzhely mellett?!”
  • „Megbetegszel, ha semmit nem eszel.”
  • „Kenyeret sem eszel? Pedig abban nincs cukor!”
  • „Alig ettél valamit, legalább csak kóstold meg!
  • „Egy falattól még nem lesz semmi bajod.”
  • „De ugye nem vagy anorexiás?”
  • „Családi ünnepen igazán lehet kivételt tenni!”
  • „Ez gyakorlatilag csak husi! Abban alig van kalória!”
  • „Ugyan, nem vagy te kövér!”

Szabotázs!

Eleinte azt hittem, hogy csak az én ismerőseim körében vannak olyanok, akik valami, számomra érthetetlen okból akadályozni szeretnék az életmódváltásomat. Aztán amikor meséltem az élményeimről az egyik barátnőmnek, kiderült, hogy neki is megvannak a maga „jóakarói”, akik mintha egyszerűen nem akarnák megérteni, képtelenek felfogni és tiszteletben tartani az elhatározását. Különösen meglepő ez, hogy támogatás helyett sokszor inkább ellenállással találkozik az ember, mert mégse káros, elítélendő szokást vesz fel, amivel bárkinek ártana, hanem egyszerűen csak egészségesebben szeretett volna élni és leadni legfeljebb öt kilót. Hát olyan ördögtől való az ilyesmi?!

Miért viselkednek így az emberek?

Természetesen a legtöbb esetben nem tudatos az akadályozás. Egyes vélemények szerint ezek a kisebb-nagyobb próbatételek, értetlenkedések és a másik kérésének figyelmen kívül hagyása általában ott gyökerezik, hogy ha sikerül az életmódváltás, ha leadja a súlyfölösleget valaki, akkor ő sikeresebbé válik általa, mint amilyen a környezete.

Akkor bebizonyosodik, hogy ez nem is olyan nehéz, kivitelezhető, tehát mi vagyunk kevesebbek, amiért nem adjuk le a fölös kilóinkat. Márpedig sokakon akad felesleg...

Az ember mások sikerében sokszor a maga kudarcát látja, s sokszor könnyebb a másik sikerét akadályozni, mint magunkon dolgozni. Ez többek között a munkahelyen domborodhat ki, ahol a szemmel látható, pozitív átalakulás bosszanthatja a kollégákat, mert úgy hiszik, ettől az egyén vonzóbbá és sikeresebbé válhat, hiszen amit elhatároz, azt véghez viszi, láthatóan van akaratereje is.

Házastársak esetében is ez lehet a fő szempont: ha a páromnak sikerül lefogynia, vonzóbb lesz, több vetélytársam lehet, ami akár úgy is végződhet, hogy elhagy, lecserél engem egy másikra. Családon belül pedig jellemzően az a rossz érzés forrása, hogy a szeretet egyik kifejezésmódja az étel és az evés, vagyis ha nem eszünk anya sültjéből vagy a nagyi tortájából, akkor úgy érzik, nem tudják eléggé kifejezni a szeretetüket felénk, sőt, mi már nem kötődünk hozzájuk annyira, már nem is szeretjük őket, hiszen nem eszünk a főztükből, talán nincs is már rájuk szükség... Vagyis a saját félelmeiket és frusztrációjukat kivetítve próbálnak megakadályozni bennünket a célunk elérésében. Nem feltétlenül rossz akaratból, de mindenképp egy tudat alatt működő önzőségből.

Legyünk határozottak (és taktikusak)

Anélkül, hogy elidegenítenénk a barátokat, családtagokat vagy munkatársakat magunktól, megpróbálhatunk olyan lépéseket tenni, amelyek segítségünkre lehetnek a céljaink, jelen esetben az egészségesebb életmód és a súlycsökkentés elérésében.

  • Előre közöljük az érintettekkel a konkrét szándékunkat és az okokat is soroljuk fel, amiért szeretnénk véghezvinni a tervünket.
  • Közöljük mindenkivel, nem várjuk el tőlük, hogy ők is kövessék a mi étrendünket vagy a mi új szokásainkat, nyugodtan ehetnek hamburgert, amíg mi salátát eszegetünk, bennünket nem zavar.
  • Ha belefér, jelöljünk ki egy úgynevezett „csalónapot”, amikor mi is azt esszük, amit a többiek.
  • Olykor együnk bele azokba az ételekbe, amiket egyébként kerülünk a családi, baráti, céges összejöveteleken. Mutassuk, hogy megkóstoljuk, csak nem eszünk sokat, az a mi rossz érzésünket is csökkenti a családtagjainkkal szemben, s ők is megnyugodnak, hogy ettünk azért valamennyit.
  • Tegyük világossá mindenki számára: azért, mert mi egészségesebben étkezünk, még nem ítélünk el mást az ő étkezési szokásai miatt.
  • Magyarázzuk el, hogy az életmódváltásunk az egészségünk érdekében történik, hogy energikusabbak, sportosabbak legyünk, jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
  • Igyekezzünk elkerülni azokat a helyzeteket (már amennyire lehetséges), amelyek az evéssel kapcsolatosak.
  • Legyünk határozottak, tudatosítsuk a többiekben, hogy ez a mi döntésünk, akár egyetértenek vele, akár nem.

A fent említett stratégiák állítólag működnek. Ha mégsem érezzük járhatónak egyiket sem, még mindig lehetünk kegyetlenül őszinték: mondjuk el,

nem szeretjük magunkat úgy, ahogy vagyunk, de néhány kiló leadásával az önbizalmunk is javulna, és az segíthetne abban, hogy megszeressük önmagunkat.

Elmondhatjuk, milyen nehéz betartani a diétát, hogy olykor szégyelljük is magunkat, amiért ezt kell csinálnunk, mert másoknak nincs rá szüksége ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Kérjünk megértést és segítséget tőlük! Különösen azért, mert tudjuk, a legtöbb esetben a fogyókúrák eleve kudarcra vannak ítélve. Az életmódváltás hosszabb ideig tart, de hatásosabb. És támogató családtagok, barátok és kollégák nélkül bizony nem sikerülne…

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X